A mértéktelen étvágya és következtében fellépő ólommérgezés hozzájárult Georg Friedrich Händel barokk zeneszerző halálához egy amerikai zenetörténész szerint.
David Hunter, az austini Texas Egyetem zenetudósa úgy véli, Händel élete utolsó húsz évében elhízott, és nem tudta kontrollálni az étvágyát. Európai utazásai során hatalmas étkezési számlákat csinált... De ez a megromlott egészségi állapotban eltöltött két évtized furcsa módon igen termékenyen hatott zenei munkásságára.
Hunter minderről a londoni Handel Múzeum új kiállításának katalógusában számol be. A tárlat a barokk zeneszerző halálának 250. évfordulója alkalmából nyílt meg csütörtökön – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.
Händel egyszer még a barátját, Joseph Goupyt is otthagyta, mert az túl egyszerű étellel kínálta. Goupy, a francia művész ezt egy nem túl hízelgő metszettel viszonozta: a disznóorrú Händel lovagol egy orgonán. David Hunter úgy gondolja, Händelt mérhetetlen étvágya és az asztalon mindig kéznél lévő bor mérgezhette meg. A bort ugyanis ólomot tartalmazó kancsókban tárolták. Ez megmagyarázhatja a zeneszerzőnél fellépő bénulást okozó rohamokat, gyalázatos természetét és az 1751-ben bekövetkezett időszakos vakságát is.
1751 februárjában Händel ezt írta egyik utolsó zeneművének partitúrájára: „Nem tudom folytatni, annyira gyengén látok a bal szememmel”. A zenetudós szerint Händel első, 1737-es bénulása jelentősen befolyásolta a zeneszerző zenei teljesítményét, befelé fordult és az emberi szenvedésről írt zenét: az angol udvar számára írt operáktól az elmélkedőbb oratóriumok felé fordult, és 1741-ben megírta leghíresebb alkotását, a Messiást.
Az ólommérgezés a XVIII. században súlyos betegség volt, de gyógyításához nem igazán értettek. A szőlő- és almabor volt a legszennyezettebb termék, utóbbi súlyos bélgörcsöket okozott. De az élelmiszerek és a víz is fertőzött volt. Händel évtizedekig parókát hordott, a parókára szórt por is ólmot tartalmazott.
Händel haját nem lehet vegyelemzésnek alávetni, a zeneszerző ugyanis rendszeresen kopaszra borotválta a fejét. A zeneszerző 1723-tól haláláig Londonban élt, és betegségei ellenére magas kort ért meg, 74 éves korában halt meg, a Westminster-apátságban temették el. Utolsó otthonát 2001-ban alakították múzeummá.
Börtönbe zárták Oroszországban, megkínozták Fehéroroszországban, farkasszemet nézett Putyinnal, de a saját démonaival nem sikerült megküzdenie.
Néhány szón, gesztuson múlt, hogy 1990-ben sikerült megfékezni Marosvásárhelyen a halálos áldozatokat követelő román-magyar összecsapásokat, és nem borította el egész Erdélyt az erőszak.
Batházi Tamás szerint Wladár Sándornak szexuális viszonya volt a húsz éve elhunyt, hírhedten keménykezű Széchy Tamással.
A volt igazságügyi miniszter elmúlt másfél éve került fókuszba.
Szamosvölgyi Péter gyáva senkinek nevezte az őt kritizáló hozzászólót.
