szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Libanonban a választások óta alkudozásokkal és egyeztetésekkel eltöltött három hónap után, hétfőn benyújtotta előzetes kormánylistáját az államfőnek Szaad Haríri megbízott miniszterelnök.

A végső simításokat a névsoron már a parlamenti ellenzékkel való megállapodás nélkül végezte el, ami gondokat okozhat a nemzeti egységkormány jóváhagyásakor.

Haríri sajtótájékoztatóján nem volt hajlandó elárulni neveket, de hangsúlyozta, hogy egyensúlyt alakított ki az összes libanoni politikai csoport között, és figyelembe vette a választáson elért arányokat is. Arra nem volt viszont hajlandó, hogy egyes minisztériumokat fenntartson bizonyos pártoknak, ahogy azt követelték, s ahogy az a távozó kormány esetében gyakorlat volt.

A harmincfős kormányban 15 hely jut a Nyugat-barát parlamenti többségnek, 10 az ellenzéki radikális síita Hezbollahnak és szövetségeseinek, öt miniszteri tárca vezetőjéről pedig az államfő dönthet.

Michel Szulejman elnök megígérte, hogy tanulmányozza a listát, és majd később jelenti be döntését.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!