Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az amerikaiak többsége hajlandó magasabb adókat fizetni a korábbiaknál színvonalasabb ellátást biztosító egészségügyi reform finanszírozása érdekében egy telefonos felmérés szerint.
A 3003 felnőtt megkérdezésén alapuló szondázás azonban azt is kimutatta, hogy kisebbségben vannak azok, akik a washingtoni kormányzattól lényegi előrelépést várnak e téren - vált ismertté a szerdán nyilvánosságra hozott adatok szerint.
A megkérdezettek 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hajlandó anyagi áldozatokra az egészségügyi reformért. A közvélemény-kutatásba bevont embereknek csak 35 százaléka vélte úgy azonban, hogy Barack Obama elnök reformtervezete és a kongresszusban erről szóló vita az egészségügyi ellátás javításához fog vezetni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.