Kína luxusétvágya

A jövedelme gyorsan növekszik, 25–35 év közötti, és gyakran inkább a márkanév vonzza, mint maga a termék – festhető le a luxuscikkeket vásárló kínai arcképe abból a felmérésből, amit az amerikai központú nemzetközi tanácsadó cég, a Boston Consulting Group (BCG) készített az ázsiai országban. Az újgazdag kínaiaknak sokat köszönhet a világ luxusipara, amely különösen megszenvedte a gazdasági válságot. Az előzetes adatok szerint tavaly a legnagyobb piacot jelentő USA-ban 16, Japánban 10, Európában pedig 8 százalék volt a visszaesés, Kínában viszont 12 százalékkal nőttek az eladások.

A hosszú ideig éppenséggel a márkahamisítás hazájaként számon tartott Kína 2004-ben került fel a luxustermékeket gyártók térképére, alig 2,5 milliárd dolláros forgalommal. A Bain & Company tanácsadó cég számításai szerint az összeg tavaly már elérte a 10,5 milliárd dollárt, ami persze még mindig elmarad az USA 70, Japán 30 és Európa 93 milliárdjától. A növekedés központja mindenképpen Kína, a 2009-ben világszerte megnyitott mintegy 300 luxusüzlet 15 százaléka ott talált otthonra. Az ütemet az óragyártók és a divatcégek diktálják, tavaly a Gucci és a Prada is remekelt, a BCG felmérése alapján a kínaiak számára legismertebb márkának számító Louis Vuitton pedig 30 százalékkal növelte forgalmát. A Chanel nemrég világraszóló show-t szervezett Sanghajban, és ott forgatta a Dior új reklámfilmjét David Lynch, az extravagáns amerikai rendező is. Az érdeklődés nem véletlen, a luxuscégek vagyonokat keresnek az országban – mondta a HVG-nek Colin Ren imázstanácsadó.

Európai szemmel egy sanghaji luxusbutik kínálata szűkös, a helyiek azonban nem terméket, hanem márkát keresnek. „Semmi értelme hatalmas választékot tartanunk – válaszolta a HVG kérdésére egy eladó –, vevőink nagy része Louis Vuitton táskát szeretne vásárolni, a stílus, a szín és a dizájn másodlagos kérdés.” A sanghaji Dunhill House vezetője szerint az árcédula sem feltétlenül fontos. A londoni Savile Row úri szabóságaiban készült öltönyöket két-három alkalommal is Sanghajba röptetik próbára, ami az árat 8-10 ezer euró közelébe emeli.

A vevők köre gyorsan szélesedik. A kínai szupergazdagokat tíz éve lajstromozó Hurun Report tavaly 130 dollármilliárdost számlált össze, ám a lista készítője, Rupert Hoogewerf szerint a szám akár a duplája is lehet, sokan igyekeznek ugyanis a háttérben maradni. A legalább egymillió dollár mobilizálható vagyonnal rendelkező kínaiak száma 2009-ben 417 ezer volt, és az idén 609 ezerre nőhet – becsülte a BCG jelentése. A luxusbutikokat megtöltő vásárlók nem csupán a saját pénzüket költik, bőven akadnak közöttük olyan ifjak, akik a gazdasági reformok során meggazdagodott, náluk óvatosabb szüleik megtakarításaiból próbálják követni a legújabb divatot. A luxustermékek kínai vásárlói átlagosan 15–20 évvel fiatalabbak, mint hagyományos ázsiai vevői, a japánok.

Kína 5–7 éven belül a világ legnagyobb luxuspiaca lesz a BCG szerint, Lu Hsziao, a Fu Tan Egyetem professzora pedig úgy véli, akkorra az ország részesedése a jelenlegi 5,5 százalékról 25 százalékra nőhet. Ebben az általános gazdagodás mellett szerepet játszhat, ha eltörlik vagy jelentősen csökkentik a védővámként szolgáló luxusadót. A kínaiak nemcsak odahaza költenek ugyanis sokat exkluzív termékekre, hanem külföldi útjaikon is, ahol gyakran az otthoni ár feléért jutnak hozzá az áhított dolgokhoz. A Kínán belül különleges státust élvező Hongkong és Makaó butikjai mellett – miután Peking négy éve elfogadott célországnak minősítette Nagy-Britanniát – a kínai vásárlók feltűnnek Londonban is, ahol tavaly egy főre vetítve már a harmadik legnagyobb összeget költötték luxustermékekre a közel-keleti és az orosz beutazók után.

HOLCH GÁBOR / SANGHAJ