Biztonságban érzi magát a szlovákiai magyarok többsége - felmérés

A szlovákiai magyarok többsége a magyar-szlovák viszony kiéleződése ellenére is biztonságban érzi magát szülőföldjén - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Pozsonyban.

  • MTI MTI
Biztonságban érzi magát a szlovákiai magyarok többsége - felmérés

A somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet által március második felében készített felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 70 százaléka biztonságban érzi magát, 15 százalék azt állította, hogy szlovák környezetben ezentúl inkább szlovákul fog beszélni, míg 6 százalék kerülni kívánja a közvetlen érintkezést a szlovákokkal. Az elköltözés lehetőségének megfontolását nemzetiségileg egységesebb vidékre vagy Magyarországra, egy százalék említette.

 

 

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.