szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"A magyar állampolgárok különleges érettségről és belátásról tettek tanúbizonyságot" - mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban hivatali idejére, a szigorú takarékossági program végrehajtására visszatekintve Bajnai Gordon.

Az ügyvezető miniszterelnök a napilap pénteki számában megjelent, terjedelmes interjúban emlékeztetett arra: hivatalba lépését követő első nyilatkozatában tájékoztatta a lakosságot arról, hogy nehéz időszak következik. Ennek kapcsán utalt arra, hogy másutt erőszakos tüntetésekre került sor. "Mi magyarok ugyanakkor egyetlen sztrájk, egyetlen tömegtüntetés nélkül valósítottunk meg egy olyan programot, amelynek eredményeként az állam kiadásait másfél év alatt a bruttó nemzeti termék 5 százalékával sikerült csökkenteni" - tette hozzá.

Bajnai az interjút készítő, magyar származású Georg Paul Heftynek kijelentette, hogy nem tartja magát olyan politikusnak, aki a szó klasszikus értelmében a hatalom megszerzésére és megtartására törekszik. Emlékeztetett arra, hogy különleges körülmények között került a kormányfői székbe. Számára - mint fogalmazott - soha nem az volt a fontos, hogy meghosszabbítsa hivatali idejét, hanem az, hogy mire tudja felhasználni azt. "Úgy vélem, a legutóbbi választási kampányban túl sokat beszéltek arról, hogy kinek kell megszereznie a hatalmat, és túl kevés szó esett arról, hogy mit kellene tenni vele" - tette hozzá az ügyvezető kormányfő.

A Jobbik választási sikerével kapcsolatban Bajnai emlékeztetett arra, hogy a párt már sikereket ért el még mielőtt a válság Magyarországot elérte. Utalt arra is, hogy a nem sokkal hivatalba lépését követő európai parlamenti választásokon a Jobbik már megközelítően olyan magas szavazatarányt ért el, mint az idei parlamenti választásokon. "A párt az országban tíz éve tartó, iszonyatos vita terméke" - hangsúlyozta az ügyvezető miniszterelnök.

A német konzervatív napilap szerint Európa most Magyarországra tekint, mert tudni akarja, hogy mit tett az ország, illetve példája alapján mit tehet a többi válságba került állam. Hefty mindennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy Magyarország már Bajnai Gordon hivatalba lépése előtt a fizetésképtelenség határán állt, és 20 milliárd eurós nemzetközi hitelt kapott. Az újságíró kérdésére válaszolva az ügyvezető kormányfő elmondta, hogy az összegből eddig 14,5 milliárd eurót hívtak le. Szavai szerint nemcsak spekulatív, hanem lényegi okai vannak annak, hogy egy ország ilyen helyzetbe kerül. A spekuláció felerősíti a tényleges gyengeségeket, még ha annak önálló hatását nem szabad is lebecsülni - hangoztatta Bajnai, aki szerint a piacok bizalmatlanságával és az arra támaszkodó spekulációval szemben rendkívüli erőt kell mutatni. "Ezt tette most az Európai Unió az euró és Görögország, korábban pedig Magyarország érdekében" - jelentette ki.

Mindezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy a spekuláció annak idején Magyarország ellen irányult. A legjobb válasznak erre a spekulációra azt tartotta, hogy a gazdaságot egészségessé kell tenni. "Ezért csökkentettük az állami kiadásokat a bruttó nemzeti termék 5 százalékával, és egyidejűleg javítottuk az ország versenyképességét" - mutatott rá az ügyvezető miniszterelnök, aki szerint ezáltal nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország adósságterhei nem emelkednek, és hosszú távon az ország kikerül az adósságok szorításából.

Bajnai az interjúban részletesen ismertette kormánya takarékossági programját. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az nem elsősorban a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió elvárásain, hanem a tényleges szükségszerűségek önálló felismerésén alapult. "A magam részéről ugyanakkor azon voltam, hogy a Valutaalap és az EU közösen cselekedjen, és programunkat mind annak elindításakor, mind a végrehajtás során közösen vizsgálja" - fogalmazott az ügyvezető kormány vezetője, hozzátéve, hogy ezt ajánlotta görög kollégáinak is.

Bajnai szerint mindaz, ami Magyarországon egy évvel ezelőtt történt, illetve az, ami most Görögországban, Portugáliában, Nagy-Britanniában és Romániában történik, meghatározza Európa jövőjét. Az Európai Unió valamennyi állama a következő - legkevesebb - négy, öt évben azzal lesz elfoglalva, hogy csökkentse felhalmozott adósságait és a hatalmas deficitet, továbbá, hogy állja a versenyt Kínával, szélesebb értelemben véve Ázsiával, valamint Amerikával. "Ez azt jelenti, hogy a következő öt évben a politikai instabilitás óriási lesz Európában" - jelentette ki Bajnai Gordon, aki szerint az Európai Unió közös feladata annak biztosítása, hogy 26 tagállama mindig segítse a huszonhetediket a helyes úton maradásban. "27 ország okosabb, mint egy ország egyedül" - tette hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Bajnai Gordon a vízben álló cigánysoron - fotógaléria

A jelenlegi árvíz Borsod-Abaúj-Zemplénben mindennél nagyobb, ezért az érintett települések önkormányzatai a vis maior alap terhére előleget kérhetnek utólagos elszámolás mellett - közölte Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök, a Borsod megyei Boldván, ahol a Bódva és az Ördög-patak áradása miatt mintegy másfélszáz embert kellett kiköltöztetni.

MTI Itthon

Bajnai a magyar politika bűnéről beszélt

A magyar politika egyik legfőbb bűne, hogy jó ideje úgy viselkedik, mintha Magyarország egy sziget lenne Európa térképén - mondta Bajnai Gordon a Magyar Narancs című hetilapnak adott interjúban. A csütörtökön megjelenő lapszámban a leköszönő kormányfő a "jó kormányzásról" is beszélt, valamint arról, hogy türelmet kell adni az új kormánynak.

MTI Itthon

Bajnai: a kormány többet tett, mint amire vállalkozott

Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormány tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok megértése és áldozatvállalása előtt fejet hajtva mondhatja: amire vállalkoztak, az elvégezték, sőt még többet is tettek. Az ügyvezető miniszterelnök arról is beszélt: példás nemzeti egység jött létre az árvízi védekezésben.