Érdem, elismerés nélkül

Az előző rendszer utolsó belügyminiszterének kitüntetése miatt megkísérelte leváltani a szlovén államfőt a ljubljanai parlament két ellenzéki pártja.

  • HVG HVG
Érdem, elismerés nélkül

 

„Hogy állásomból felfüggesszenek, annak nincs semmi jogi alapja, morálisan elfogadhatatlan, politikailag pedig ártalmas” – így reagált Danilo Türk szlovén államfő a ljubljanai parlamentben arra, hogy két ellenzéki párt alkotmányos vádemelést (impeachment) kezdeményezett a leváltására. A 2007-ben elnökké választott, civilben nemzetközi jogász Türk – 1992– 2000 között országa ENSZ-nagykövete – egy kitüntetés adományozásával vívta ki az ellenzék rosszallását.

Türk tavaly decemberben tűzött ezüst érdemérmet három egykori titkosszolgálati vezető, köztük Tomaz Ertl mellére az 1989-es úgynevezett Északi Akcióban játszott szerepükért. Ertl hosszú évekig az UDBA nevű, Szlovéniában ma a német Stasihoz és a román Securitatéhoz hasonlított jugoszláv titkosrendőrség vezetője volt, 1989-ben pedig a ljubljanai belügyminisztérium élén állt. Rendeletére 1989. november 30-ától betiltották a 30 fősnél népesebb köztéri rendezvényeket, és feltartóztatták a köztársaság határánál a – szlovén történészek mindmáig érvényes megállapítása szerint nacionalista – szerb tüntetőket szállító gépkocsikat. A tüntetés szervezői azt állították, csak el akarták magyarázni a szlovén népnek, miként nyomják el a Szerbiához tartozó Koszovóban az albánok a szerb kisebbséget. A ljubljanai vezetők és a szlovén parlament viszont úgy gondolta, valójában Belgrád provokációjáról, Szlovénia önállóságának megingatásáról volt szó. Ertl hatezer rendőrt vezényelt ki a tömegtüntetés megakadályozására.

Az államfő leváltását – az USA-ból importált alkotmányos vádemelés módszerével – a parlament legnagyobb ereje, a korábbi miniszterelnök Janes Jansa vezette jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) és a konzervatív Szlovén Néppárt (SLS) kezdeményezte. Abszolút többségre, azaz 46 képviselő szavazatára lett volna szükségük, javaslatukat azonban csak 32-en támogatták, 52-en ellene voksoltak. Türk (ő maga semleges, de a baloldali pártok jelöltjeként lett államfő) egyórás beszédben oktatta ki a kezdeményezésben elbukott ellenzéket, pedig az SDS a közvélemény-kutatások szerint ma az ország legnépszerűbb pártja (20 százalék körüli eredménnyel). Ha a Janes Drnovsek volt miniszterelnök ellen kezdeményezett három leváltási kísérletet is figyelembe veszik – hangoztatta az államfő –, akkor Szlovénia húszéves történetének ez volt a negyedik ilyen akciója, miközben az USA-ban több mint 200 év alatt mindössze háromszor éltek vele. Türk szerint politikai vitákban nem lenne szabad ilyen erős eszközöket használni, és mint érvelt, Ertl nem életműdíjat kapott, hanem elismerést a szlovén köztársaság stabilitását megalapozó lépéséért.

A két párt alkotmánysértőnek találta viszont, hogy Türk éppen a diktatórikus rendszer összeomlásának 20. évfordulóján jutalmazta meg az egykori biztonsági főnököt. Radovan Zerjav SLS-elnök 22 dokumentumot tárt a képviselők elé, igazolandó, miként lépett fel Ertl az 1980-as években az akkori ellenzékkel szemben. Zerjav felemlegette azt is, hogy a szlovén legfelsőbb bíróság 2002-ben bűnszervezetnek minősítette az UDBA-t. A vádak szerint az Ertl vezette titkosrendőrség nemzetközi terrorcselekményeket támogatott, súlyosan sértette az emberi jogokat, korlátozta az alapvető politikai szabadságjogokat, üldözte a demokratizálódási folyamatban fontos szerepet játszó intézményeket, és része volt a nemzeti és kulturális hagyományok részét képező archívumok elpusztításában is. (Ausztriában mindmáig őt gyanúsítják egy 1979-es merénylet kitervelésével és irányításával, melyben két jugoszláv állampolgár robbantott a karintiai Völkermarkt múzeumában, hogy elterelje a figyelmet a jugoszláv belpolitikáról. A merénylőket négy évre ítélték, de fél év múlva egy osztrák kémre kicserélték őket.)

Az egykori belügyminiszter kitüntetése ellen az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője is tiltakozott. A Delo című ljubljanai napilap jogosnak ítélte az ellenzék felháborodását, de a leváltási kísérletet eltúlzottnak tartotta. A közvélemény arról is értesülhetett, hogy Ertlt tavalyelőtt Jesenice díszpolgárává avatták, amire az iparváros SDS-es képviselője is az áldását adta.