Befolyásos, ámde szerfölött megerőltető állás az amerikai elnök kabinetfőnökének lenni. Rajta keresztül vezet ugyanis az út a Fehér Ház urához, aki közvetlen munkatársai közül reggelente vele találkozik először, és a nap végén tőle vesz búcsút utoljára. A második világháború utáni időszakban John Steelman, Harry Truman jobbkeze tudta eltölteni a poszton a leghosszabb időt, hat évet, a többiek átlagosan két és fél esztendő után vették a kalapjukat. Rahm Emanuel, Barack Obama „ajtónállója” ennyit sem várt, a múlt héten bejelentette lemondását, hogy februárban sorompóba álljon szülővárosa, Chicago polgármesteri címéért, amely több mint négy évtizeden keresztül apa és fia, idősebb és ifjabb Richard Daley hitbizománya volt.
A szaftos kiszólásai és agresszív politikai manőverezései miatt Rahmbónak is nevezett kabinetfőnök korántsem az egyetlen, aki félidőben távozik Obama csapatából. Már júliusban felállt a magyar felmenőkkel bíró Peter Orszag, a Fehér Ház költségvetési igazgatója, és visszatért a tudományos életbe Christina Rohmer, a gazdasági tanácsadói testület vezetője. Decembertől újra a Harvardon fog tanítani Larry Summers közgazdász, a Bill Clinton által 1993-ban létrehozott nemzetgazdasági tanács vezetője, és jövő tavasszal otthagyja a Fehér Házat Obama legfontosabb politikai tanácsadója, David Axelrod is, igaz, neki az lesz a feladata, hogy elkezdje kidolgozni az elnök újraválasztási stratégiáját a 2012-es kampányra. Robert Gates, a republikánus előd George W. Bush kormányából átvett védelmi miniszter is közölte, hogy jövőre távozni akar, és az idén felállhat Jim Jones nemzetbiztonsági főtanácsadó is. A hírek szerint legkésőbb megbízatása jövő októberi lejártakor elköszön Mike Mullen admirális, a vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke.
AP/Susan Walsh
Rutinszerűnek számít, hogy négyéves mandátuma felénél a mindenkori amerikai elnök kisebb-nagyobb átalakítást hajt végre kormányában vagy tanácsadói testületében. Most erre azért is szükség lehet, mert második két évében Obama új helyzettel szembesülhet. Ehhez pedig nemcsak a csapatát, hanem a stratégiáját is hozzá kell igazítania.
Tavaly januári hivatalba lépését követően Obama a rendkívül népszerűtlenné vált Bush eltűnését övező fellélegzés, valamint az első afroamerikai elnökhöz fűződő lelkesedés hangulatában, és a washingtoni kongresszus mindkét házában élvezett demokrata többséggel kezdhetett kormányozni. A november első keddjén tartandó félidős törvényhozási választáson viszont – ahol mind a 435 képviselőről, 37 szenátorról, valamint 36 államban a kormányzó személyéről is döntenek – a két éve tönkrevert ellenzéki republikánusok a képviselőházban visszaszerezhetik a többséget, a szenátusban pedig közel kerülhetnek hozzá, így gúzsba köthetik az elnököt.
Először az illúzió lett oda. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak főleg azt a változást hiányolják, amit Obama 2008-as kampányának zászlajára tűzött. A hivatali idejét rekordnépszerűséggel indító elnökről ma már a megkérdezettek 47 százalék úgy véli, hogy rossz munkát végez. A kiábrándultság elsődleges oka a gazdaság helyzete. Az 1930-as évek óta legsúlyosabb recessziót követő növekedés még törékeny, és Obama egyelőre vajmi keveset tett a közel tízszázalékos munkanélküliség enyhítéséért. A republikánusok szerint mindkét gondot átfogó adócsökkentéssel lehetne orvosolni, ettől azonban Obama az 1500 milliárd dollárra duzzadt költségvetési hiány miatt elzárkózik.
Az állástalan vagy jelzáloghitele törlesztésével küzdő amerikaiak szerint a hangzatos beszédeket tartó, de a hétköznapi emberekkel nehezen szót értő Obama rosszul választotta meg az első két év törvényhozási prioritásait. Úgy vélik, a biztos demokrata többség támogatásával nem a megkérdezettek több mint fele által elutasított egészségügyi reformot kellett volna áterőltetnie, hanem munkahelyteremtő gazdaságpolitikai lépésekről döntenie. A Wall Street bankjainak és az AIG biztosítónak nyújtott több százmilliárd dolláros segítséget pedig sokan nem a pénzügyi rendszer összeomlását megakadályozó intézkedésnek tekintik, hanem a válságot spekulációval előidéző szektor érdemtelen mentőövének. Különösen, amiért Obama a pénzügyminiszterévé emelte az akció szervezésében a jegybank szerepét ellátó Fed New York-i részlegét a krízis kirobbanása idején vezető Timothy Geithnert.
Az elégedetlenség hullámán az új erőre kapott republikánusok olyan fordulatot szeretnének végrehajtani, mint 1994-ben, amikor négy évtized után szerezték vissza a többséget a kongresszus mindkét házában. Szavazóik dühösek, és alig várják, hogy voksolhassanak, a fásult demokratákat viszont Obama a napokban indított kampányával igyekszik felrázni. Az elnök és pártja a közvélemény-kutatások szerint legfeljebb a biztosra vett vereség mértékének a csökkentésében bízhat. Főleg arra építheti reményeit, hogy a republikánusok az elnevezésében az 1773-as bostoni teadélutánra (Tea Party) utaló konzervatív mozgalom politikai túszává válnak, és megcsappan szokatlanul nagy előnyük a választáson a mérleg nyelvének bizonyuló függetlenek között. Az alacsonyabb adókat, a washingtoni kormány hatáskörének csökkentését, valamint az erkölcsi megújulást szorgalmazó konzervatívok jelöltjei több előválasztáson is legyőzték a mérsékelt és kompromisszumkész republikánus politikusokat, ám november 2-án éppen markáns nézeteik miatt alulmaradhatnak demokrata ellenfelükkel szemben.
NAGY GÁBOR
