„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
"Az ukrán-magyar barátság helyreállítása érdekében a magyaroknak kell kezdeményezniük a Vereckei-hágón álló emlékművük lebontását" – nyilatkozta szerdán Pavlo Fedaka, a nacionalista irányzatú Ukrán Párt kárpátaljai szervezetének elnöke az ungvári zakarpattya.net.ua hírportálnak.
A magyarellenes megnyilvánulásairól is ismert ungvári pártaktivista kifejtette: a vereckei emlékművel kapcsolatos legutóbbi fejlemények (az emlékmű hétvégi megrongálása a Szvoboda párt három kárpátaljai vezetője által) bebizonyították, hogy nem szabad visszaélni a kárpátaljai ukránok hagyományos toleranciájával. "A magyar honfoglalási emlékmű létesítésének kezdetétől fogva mindenki tisztában volt annak provokatív jellegével. Tehát mindaz, ami most történik a Vereckei-hágón, teljesen törvényszerű" – tette hozzá
Fedaka szerint a magyar emlékmű felépítése a kárpátaljai ukrán fegyveres ellenállók 1939-es kivégzésének a helyszíne mellett – kegyeletgyalázás, és nem más, mint egyes politikai köröknek a magyar nép becsapására irányuló provokációja. "Az egykori magyar királyság keleti határán létesített emlékmű az ukránokat a gyarmati múltra emlékezteti, ami számunkra teljességgel elfogadhatatlan" – mondta, kifejtve, hogy ez az emlékmű lerombolja a jószomszédság tartós munkával létrehozott vívmányait.
A pártember úgy vélte, hogy a kárpátaljai magyarok többsége számára az ukránokkal való normális együttélés egyértelműen fontosabb, mint az egykori nagyságukkal kapcsolatos nemzeti gőgöt jelképező emlékmű lebontása, miközben egy maroknyi helyi politikus ezt nem így gondolja.
"Nem lehet toleráns módon viszonyulni azokhoz, akik semmibe veszik nemzeti emlékezetünket, ezért úgy gondolom, hogy az ukránok és a magyarok közötti barátság helyreállításához az utóbbiaknak kezdeményezniük kell a vereckei emlékmű lebontását" – hangsúlyozta Fedaka, hozzátéve: meg kell végre érteni, hogy ami jó Magyarországnak, az nem mindig jó Ukrajnának.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.