Külföldiek célkeresztben?

Valamelyik észak-kaukázusi köztársaságból származik az a húszéves férfi, aki önmagán kívül 34 másik embert – köztük...

  • HVG HVG
Külföldiek célkeresztben?

Valamelyik észak-kaukázusi köztársaságból származik az a húszéves férfi, aki önmagán kívül 34 másik embert – köztük nyolc külföldit – is megölt múlt hétfőn, amikor bombát robbantott a moszkvai Domogyedovo reptéren – jelentette be az ügyészségi nyomozók szóvivője. A hatóságok szerint elsősorban az orosz fővárosba érkező külföldi utasok ellen irányult a merénylet, amelyről további részleteket egyelőre nem közöltek. Kiderült viszont, hogy felgöngyölítettek egy másik terrorista csoportot, amely szilveszter napján az újévi ünneplők tömegében, a Vörös téren akart robbantani. A mobiltelefonhoz csatolt pokolgépük azonban – feltehetőleg egy sms-üzenettől – korábban, még a terroristák szállásán működésbe lépett, és végül az akcióra készülő merénylőnőt, az egyik legkeményebb terroristavezér, a dagesztáni Ibragimhalil Daudov feleségét ölte meg. Ez ügyben öt embert már letartóztattak, ötöt pedig köröznek.

Moszkvában eközben Dmitrij Medvegyev államfő utasítása nyomán megkezdődtek a domogyedovói robbantás miatti felelősségre vonások. Elbocsátották a közlekedés biztonságáért felelős egyik belügyi tisztviselőt, valamint a reptéri rendőrség parancsnokát és két helyettesét, majd távoznia kellett állásából a légügyi és a közlekedési felügyelet négy vezető munkatársának.