Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kedden életbe lépett Christine Lagarde ötéves kinevezése a Nemzetközi Valutaalap élén; a szervezet a legmagasabb erkölcsi normák betartását, illetve az IMF-nek való hűséget várja el - derül ki a szervezet keddi, a kinevezés feltételeit részletező tájékoztatásából.
Az IMF "a legnagyobb, az integritás értékével konzisztens erkölcsi szabályok" betartását, függetlenséget és diszkréciót vár el az új vezérigazgatótól, továbbra az arra való törekvést, hogy a helytelen viselkedés látszata se merüljön fel. Az új IMF-vezértől elvárják a szervezethez való hűséget és az érdekkonfliktus, illetve annak látszatának elkerülését. Lagarde-nak az IMF alkalmazottainak előírt etikai képzésén is részt kell vennie.
A volt francia pénzügyminiszternek valamennyi társadalmi és üzleti állásától meg kell válnia és bármilyen új pozíció betöltése az IMF Igazgatótanácsának hozzájárulásához kötött. Lagarde saját, és közvetlen családtagjainak befektetéseit kizárólag üzleti vállalkozási kereteken kívül kezelheti, oly módon, hogy nem keletkezik, vagy merül fel érdekkonfliktus. Az IMF-vezér nem fogadhat el ajándékot vagy díjat az Igazgatótanács jóváhagyása nélkül.
A jogásznő ugyan tagja lehet politikai pártnak és támogathat is anyagilag politikai szervezetet, de nem jelenhet meg magánszemélyként politikai párt rendezvényén, és nem kezdhet politikai tevékenységbe.
Christine Lagarde évente 467 940 dolláros (85,5 millió forint) nettó fizetésben részesül, amelyet évi 83 760 dolláros (15,3 millió forint) költséghozzájárulással egészítenek ki. A szervezet ezen felül állja a vezérigazgató felmerülő költségeit, így az utazási- és szálláskiadásokat. Az IMF vezérigazgatója a szervezet alkalmazottaira érvényes nyugdíjcsomagon túl élete végéig nyugdíj-kiegészítésre jogosult, amelynek értéke a pozícióban eltöltött idő hosszától függ.
Christine Lagarde, korábbi francia pénzügyminisztert június 28-án választotta meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új vezérigazgatójának a szervezet 24 tagú Igazgatótanácsa. Az új vezérigazgató elődje, Dominique Strauss-Kahn májusban mondott le, mert vádat emeltek ellene szexuális bűncselekmény miatt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.