Még a választójogért harcoltak a nők, amikor száz évvel ezelőtt megtartották az első nőnapot. A helyzet azóta sokat javult, ám a nemek közötti egyenlőség még távoli.
Tíz évvel ezelőtt 875 millió felnőtt korú írástudatlan volt a világban, tavalyra 775 millióra csökkent a számuk. Ami viszont egyelőre nem változott, az a nemek aránya: az ezredfordulón és most is az írástudatlanok kétharmada nő. Az ENSZ-adatok arra utalnak, hogy könnyebb volt iskolákat nyitni és fenntartani, mint leküzdeni azokat az évszázados tradíciókat, amelyek szerint a nők a férfiaknál alacsonyabb rendűek.
A legújabb statisztikák viszont látványos előrelépést jeleznek. Tavalyelőtt a 2004-es kétharmadhoz képest már csak az általános iskolába nem jutók 54 százaléka volt lány. A helyzet sokkal rosszabb a középiskolákban, ahol változatlanul kétharmad körüli a padokból kiszorult lányok aránya. A felsőoktatásban ugyanakkor – Fekete-Afrika, valamint Dél- és Nyugat-Ázsia kivételével – már a nők vannak többségben.
A munka világában is lassan múlnak a régi beidegződések. Bár az utóbbi húsz évben bővült a nők relatív munkapiaci jelenléte – 1990–2010 között 52 százalék körül volt a foglalkoztatási arányuk, míg a férfiaké 81-ről 77 százalékra esett –, változatlanul jelentősen alulreprezentáltak a különféle vezető állásokban. A parlamenti képviselők és a miniszterek között átlagosan 17-17 százalékkal vannak jelen, és még ritkábbak a női államfők, illetve miniszterelnökök. A 150 választott elnök között mindössze hét asszony akad, a 192 kormányfő között pedig csupán 11. Helyi szinten is hasonló a helyzet, a önkormányzati képviselők töredéke nő, és fehér holló a női polgármester is. Magyarországon sem fényes a helyzet, az egymást követő parlamentekben a nemzetközi átlag körül alakult a honanyák aránya, és a mostani országgyűlésben is mindössze 34 nő ül. Igaz, az 1911-es első nemzetközi nőnap óta legalább az akkori fő célt sikerült elérni, a választójog általános kiterjesztését a nőkre.
Nincs egyenlőség az üzleti életben sem. A nők leginkább a szolgáltatásokban vállalnak állást, és bár viszonylag sok köztük a cégmenedzser, csak keveseknek sikerül áttörni az üvegplafonnak nevezett láthatatlan akadályt: a világ ötszáz legnagyobb vállalata közül csak 13 élére neveztek ki nőt vezérigazgatónak.
Ráadásul a nők többet dolgoznak a férfiaknál szinte minden országban. Utóbbiak általában lényegesen több időt töltenek a munkahelyükön, az asszonyok viszont a házimunkában teljesítenek többet, így egy átlagos családban a nők naponta közel egy órával többet dolgoznak. ENSZ-felmérések szerint Európában Litvániában a legnehezebb a nők sorsa – ott egy nő naponta kilenc és fél órát robotol, míg a férfiak csak nyolcat –, de még az esélyegyenlőség példájának számító Norvégiában is tízpercnyi a különbség.
Az egyenlő teljesítményért egyenlő bér elv sem érvényesül. Az ENSZ és a brit ITUC szakszervezet felmérései azt bizonyítják, hogy egyetlen országban sincs teljes jövedelemegyenlőség, és akadnak helyek, ahol rosszabb a helyzet, mint két évtizeddel ezelőtt. Hongkongban például a férfijövedelmek egykori 69 százaléka helyett most csak átlagosan 60 százalékot visznek haza az iparban alkalmazott nők. Hasonló a helyzet Lettországban (84, illetve 81 százalék) vagy Cipruson (58, illetve 56 százalék). Több országban viszont látványos a javulás, Mexikóban például 50-ről 52-re, Jordániában pedig 69 százalékra ugrott az arány.
Magyarországon – ahol, az európai 32 százalékkal szemben, a vállalati vezetők 28 százaléka nő – ugyancsak jelentősek a bérkülönbségek. Az iparban a nők a férfijövedelmek 73 százalékát vihetik haza, az egész gazdaságban az arány négyötöd körüli. Az 55–64 éves korosztályban a legfeltűnőbb, 25 százalékos a diszkrimináció, míg legjobban a 16–24 évesek állnak, ahol 10 százalék alatti a különbség. Jelentős az eltérés a magán- és a közszféra között. A magáncégek 27 százalékkal, az államiak 10 százalékkal fizetnek többet a férfiaknak.
A szakembereket és a közvéleményt megosztják a női egyenlőség kiteljesítését célzó programok. Sok országban, elsősorban az észak-európai államokban, de újabban már Olaszországban is, kötelező kvótákat állítanak fel a nők számára, így akarván bizonyítani, hogy ők legalább annyira alkalmasak a fontos feladatok ellátására, mint a férfiak. Bár az EU is fontolgatja közösségi szintű kvóta elrendelését, és az északi államokban alapvetően jól működik a rendszer, jócskán akadnak bíráló hangok is. Utóbbiak szerint a szigorú törvényi előírások oda vezetnek, hogy – megfelelő jelölt hiányában – olyan nőket is ki kell nevezni, akik nem igazán alkalmasak az adott feladatra. Ez pedig az eredeti szándékokkal ellentétes hatást válthat ki a társadalomban.
A századik nemzetközi nőnapra az ENSZ mindenesetre megalapította az ENSZ Nők nevű új szervezetet. A Michelle Bachelet korábbi chilei elnök vezette ügynökség célja, hogy koordinálja a tagállamok jogegyenlőségi intézkedéseit, és megszabja a feladatok elvégzésére adott határidőket.
NÉMETH ANDRÁS
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
