Háborúba süllyedt Elefántcsontpart, miután a tavalyi elnökválasztás vesztese nem adja át a hatalmat a győztesnek.
Békésen tüntető, fegyvertelen asszonyok közé lőttek a katonák múlt csütörtökön Abobóban, a legnagyobb elefántcsontparti város, Abidjan északi külvárosában. A tavaly novemberi elnökválasztáson elszenvedett vereség ellenére hivatalában maradt Laurent Gbagbóhoz hű erők hét embert megöltek, többet súlyosan megsebesítettek. A mészárlás volt az utolsó csepp a pohárban az abobóiaknak: miután a napokban több összetűzés is kitört Gbagbo hívei és a győztest, Alassane Ouattarát támogató csoportok között, a kétszázezres helyi lakosság elmenekült a negyedből, vagy elbarikádozta magát otthonában. Egyre kevesebb nyugodt hely maradt a világ legnagyobb kakaótermelőjének számító, 21 millió lakosú országban. Az észak felől előretörő felkelők, Outtara hívei, sorra foglalják el az útjukba kerülő városokat – legutóbb a nyugati országrészben lévő Toulépleu, valamint két kisebb település került a kezükre –, miközben Abidjanban a Gbagbót támogató fegyveres csoportok az Ouattara mellett álló politikusok otthonait fosztogatják. Utóbbiak egyelőre semmit sem tehetnek, Ouattarával együtt beszorultak egy pálmafákkal és műlagúnákkal ékesített belvárosi luxushotelbe, amelyet Gbagbóék azért nem tudnak elfoglalni, mert ENSZ-békefenntartók védelme alatt áll.
Az egykor afrikai sikersztoriként számon tartott Elefántcsontparton egyre inkább megbénul az élet. A külföldi bankok több mint két hete bezárták képviseleteiket, a helyi tulajdonú bankokban pedig nincs elég pénz, így a közalkalmazottak is csak részben kapták meg fizetésüket. Abidjanban zárva tart a boltok java, különösen a külföldi tulajdonúak, mivel a fegyveres suhancok a harcok első napjaiban szisztematikusan kirabolták a nem hazai kiskereskedőket. Az ipari létesítmények, így a kőolaj-finomítók minimálisra csökkentették a termelésüket, és bezárt a brit Cluff Gold cég tulajdonában lévő angoviai aranybánya is. Az északi lázadók kezén lévő országrész legtöbb településén hetek óta nincs áram, és a helyi lakosok egyre elkeseredettebbek.
Megérezte a bizonytalanságot a nemzetközi kakaópiac is. A világtermelés harmadát, évi 1,2 millió tonnát adó ország válsága miatt a nyersanyag ára három évtizede nem látott magasságba ugrott. Az áremelkedés hátterében az áll, hogy a nyugati vevők Ouattara kérésére átmenetileg felfüggesztették a kakaóimportot, és az elefántcsontparti kikötőkben több mint 400 ezer tonna kakaóbab gyűlt össze. A hét elején pedig az okozott feszültséget a nemzetközi kakaópiacon, hogy Gbagbo egyszerűen államosította a kakaó és a kávé kereskedelmét.
Az összecsapásokban helyi források szerint eddig közel négyszázan vesztették életüket, és ha nem sikerül kompromisszumra bírni a szemben állókat, ismét kiteljesedhet a polgárháború. Az egész országra kiterjedő ellenségeskedés veszélyét növeli, hogy az utóbbi években a tűzszüneti egyezmény ellenére is megosztott maradt az ország, és senki sem tett erőfeszítéseket a válságot okozó ellentétek megoldásáért. Mindössze annyi történt, hogy a 2005-re kiírt elnökválasztást 2010-re halasztották. A külföldi közvetítés sem járt egyelőre sikerrel, miután az eddigi közös dél-afrikai, csádi és tanzániai javaslatokra Elefántcsontpart nem válaszolt.
Gbagbo és Ouattara is megalakította a hozzá hű politikusokból álló kormányát, ám egyik kabinetnek sincs valós befolyása az országban zajló eseményekre. A múlt heti mészárlást szerencsétlen balesetnek nevező hadsereg a jelek szerint egyelőre kitart Gbagbo mellett, igaz, néhány egység állítólag átállt a külföld támogatását élvező ellenfél oldalára. A katonaság közben új fegyvereket is kap, ENSZ-források szerint Belarusz – megsértve az embargót – harci helikoptereket szállított Gbagbo seregének.
Az ország gondjait elsősorban az okozza, hogy az 1960-as években, amikor Félix Houphouet-Boigny erőskezű államfő idején felvirágzott az ország, tömegesen érkeztek külföldiek Elefántcsontpartra, elsősorban Burkina Fasóból, és az 1993-as haláláig hivatalban lévő elnök engedélyezte, hogy a betelepülők megkapják az elefántcsontparti állampolgárságot. Az 1990-es évek végére azonban befuccsolt a gazdaság, és elmélyültek az ellentétek a főként északon élő „idegenek”, valamint az ottani őshonos, illetve a délen többségben lévő „hazaiak” között. „A most elképzelhető legjobb forgatókönyv, ami a valóságban igencsak rossz, hogy az ország két részre szakad, és fennmarad a katonai összetűzések veszélye” – mondta nemrég Gilles Yabi, a nemzetközi válságcsoport nyugat-afrikai igazgatója. „A legrosszabb forgatókönyv pedig az – tette hozzá –, ha ismét az egész országra kiterjed a polgárháború, északon mindenesetre már újra gyakorlatoznak.”
NÉMETH ANDRÁS
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
