Az arab uralkodók közül elsőként próbál reformokkal előremenekülni VI. Mohamed marokkói király, de az alaptörvény tervezett módosítása csak a kezdet lehet.
A letartóztatás, a bántalmazás őrizetben és a sebek mutogatása a tüntető arab fiatalok körében sokkal inkább tiszteletet, semmint elrettentést vált ki. A diktatúrák brutalitása olaj a tűzre – mintha ezt az örök igazságot a zsarnokság ellen lázadó arab világban elsőként VI. Mohamed marokkói király ismerte volna fel. A 47 éves uralkodó bejelentette ugyanis az alkotmány módosítását, amelyet lapzártánk után, pénteken bocsátanak népszavazásra.
A teljhatalmú király kétségtelenül lemond hatalmának egy részéről. Továbbra is ő nevezi ki a miniszterelnököt, de csak a választáson győztes párt soraiból jelölhet. A kormányfő az eddiginél több végrehajtói jogosítványt kap, minisztereket, nagyköveteket és tartományi kormányzókat nevezhet ki, igaz, választottait a királynak jóvá kell hagynia. A miniszterelnök a parlamentet is feloszlathatja az uralkodóval való konzultáció alapján – a mostani alaptörvény szerint erre a király egyedül és bármikor jogosult. Az egyik legjelentősebb reform, hogy a tüntetések hatására az arab mellett a kisebbségi berberek nyelve is hivatalos lesz.
VI. Mohamed továbbra is majdnem abszolút hatalommal bíró uralkodó marad. Ő a hadsereg főparancsnoka, a legfőbb vallási méltóság, és vezeti a bírókat kinevező bizottságot. Ezentúl is a király mondja meg, kik lesznek a tartományokban a nagy hatalmú belügyminisztérium képviselői – az uralkodó amolyan beépített emberei –, ki irányítja a központi bankot vagy az állami foszfátmonopóliumot. Az új alkotmány szövege ugyanakkor már nem szentként utal a királyra, de továbbra is „tilos megsérteni a király személyének integritását”. Ez talán úgy is értelmezhető, hogy VI. Mohamed is lekerül a történelem során maguknak isteni legitimációt kölcsönzött uralkodók listájáról, de a felségárulás továbbra is büntetendő.
Marokkó nem is olyan régen még brutális diktatúra volt. A jelenlegi király apja, II. Hasszán csak az 1990-es években lazított az elnyomáson. VI. Mohamed megkezdte a múlt sérelmeinek feltárását, igazságtételi bizottságot állított fel, amely eddig az apja uralma alatt elkövetett tízezer jogsértést állapított meg, köztük börtönben elszenvedett haláleseteket, külföldi száműzetést, eltűnéseket.
Az 1999-ben trónra került és reformerként elkönyvelt király a 2003-as casablancai terrorista merényletek után leállította a nyitást, holott a marokkói iszlamisták félig-meddig betiltott szervezete annyira mérsékelt, hogy szóvivője nő, és a gyengébb nem jogainak szószólója. A nemek egyenjogúságának nevében Marokkóban elkezdték a női imámok képzését, az uralkodó pedig többször is felszólalt a nők jogaiért.
A februárban kezdődött tüntetések hatására – a többi arab uralkodótól és vezetőtől eltérően – VI. Mohamed nem a tiltakozások vérbe fojtása mellett döntött, hanem konzultációkat kezdett a pártokkal, a szakszervezetekkel és a kormánytól független tömörülésekkel. Az utóbbi néhány hónapban kétszáz iszlamista politikai foglyot engedtek ki a börtönökből, és a tüntetők nyíltan bírálhatják a rendszert.
Mindez azonban kevés – vélik a tüntetések kezdetére utaló Február 20. Mozgalom a Változásért aktivistái. Hiába rendeznek közel fél évszázada választásokat Marokkóban, a király és az udvar mindent az ellenőrzése alatt tart, így a sajtót is. A Franciaországtól 1956-ban elnyert függetlenség óta a palota elnyomással vagy az „oszd meg és uralkodj!” taktikával eddig minden ellenzéki mozgalmat csírájában fojtott el. A 32 milliós, túlnyomóan írástudatlan lakosság jó részébe beleivódott a tisztelet a magát Mohamed próféta leszármazottjainak tartó és a XVI. században trónra került dinasztia királyai iránt.
A tüntetők nem is követelik a király távozását, netán a királyság eltörlését, hanem alkotmányos monarchiát szeretnének, amelyben választott tisztviselők gyakorolják a hatalmat. Másik vesszőparipájuk a nepotizmus és a korrupció. A király nemcsak politikai, katonai és vallási címek tulajdonosa, de megannyi gazdasági és üzleti szervezetet ellenőriz. Egykori osztálytársai, szövetségesei, barátai zsíros állásokat kapnak. A királyi család 60 százalékos tulajdonosa például a Nemzeti Befektetési Társaságnak (SNI), amelynek tavalyi profitja a casablancai tőzsdén jegyzett vállalatok nyereségének több mint a negyede. Az SNI többségi tulajdonában van az ország legnagyobb bankja, legnagyobb biztosítótársasága, legnagyobb cementgyára, számos élelmiszer-ipari cég és hatalmas ingatlanvagyon, emellett érdekeltségei kiterjednek az acéliparra és a távközlésre is, így értékét több milliárd dollárra teszik. Sokan azzal vádolják, hogy piacellenes praktikáival torzítja a szabad versenyt, és így ér el évi több mint 100 millió dolláros nyereséget. Talán a tüntetések hatására a vezetés azt tervezi, hogy számos cégében kisebbségi tulajdonos marad, és a gazdaságra gyakorolt befolyásának a csökkentését ígéri.
A Lakome.com független internetes portál szerkesztője, Ali Anozla szerint a királyi reform sokkal hitelesebb lett volna, ha a hatalom és a pénz összefonódásának a végét is bejelentik. Az új alkotmány tervezete semmilyen garanciát nem ad arra, hogy az udvari elitet és a gazdaságot szétválasztanák, ezért Anozla úgy véli, csak idő kérdése, hogy erre mikor jönnek rá a marokkóiak. Márpedig az arab tavasz egyik tanulsága éppen az, hogy a status quo fenntartásának kísérlete, illetve annak bírálata a változást követelő tüntetések egyik fő forrása.
Marokkóban az oktatási rendszer, az egészségügyi ellátás ugyanolyan alacsony színvonalú a nagy tömegeknek, mint sok más arab országban. Az egy főre jutó GDP alig 3 ezer dollár, az ország 117. az élet minőségét mérő humán fejlettségi ENSZ-listán. VI. Mohamed – ha túl akarja élni az arab tavaszt – aligha állhat meg az alkotmány mostani módosításával. Az alaptörvény általa javasolt átalakításának elfogadására egyébként nagy az esély, a mecsetekben ugyanis a prédikátorok azt szónokolják, hogy az uralkodónak ellentmondani iszlámellenes, és a királyt a régi alkotmány szellemében még mindig Isten választottjának nevezik.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
