„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A párizsi ügyészség szándékos emberölés vádjával nyomozást indított a 43 éves Gilles Jacquier francia haditudósító szíriai halálának ügyében pénteken.
A munkásságáért több díjjal jutalmazott Jacquier egy gránáttámadásban halt meg szerdán a lázongó Homszban. Rajta kívül 8 civil is életét vesztette. A France-2 televízió munkatársa volt az első nyugati újságíró, akit megöltek a 10 hónapja tartó felkelésben.
A haditudósító egyike volt annak a 15 újságírónak, aki a szíriai kormány meghívására érkezett az országba. Az ügyészség elrendelte a pénteken hazaszállított Jacquier holttestének felboncolását.
A riporter halálának pontos körülményeit egyelőre homály fedi. Nem tudni, hogy miért tűntek el hirtelen az újságírókat kísérő katonák az első lövés hallatán, ahogy azt sem, a felkelők vagy a kormányerők lőtték-e ki a gránátot.
Nicolas Sarkozy francia elnök egyik bizalmasa a Le Figaro napilapnak azt mondta, hogy a szíriai hatóságok manipulációjára gyanakodnak, de erre egyelőre nincs bizonyítékuk. Damaszkusz csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálóbizottságot hoz létre az ügyben.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.