szerző:
MTI

Lemondott Mark Rutte holland miniszterelnök és kormánya, miután nem tudtak megegyezni a megtakarításokról - jelentette be hétfőn a kormány szóvivői hivatala.

A holland kormány hétfőn válságtanácskozást tartott, miután hétvégén eredménytelenül fejeződtek be a tárgyalások a kisebbségben lévő kormánypártok és eddigi külső támogatójuk, a szélsőjobboldali Szabadságpárt között a költségvetési megtakarításokról. A miniszterelnök már hétvégén arról beszélt, hogy előrehozott választások jöhetnek Hollandiában.

A kormány bukását Geert Wilders, a jobbközép kisebbségi koalíciót kívülről életben tartó szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője okozta, aki megvonta támogatását, mert elégedetlen volt az úgymond "Brüsszelnek kritikátlanul fejet hajtó" takarékossági politikával. Egyes sajtójelentések szerint viszont Wilders elégedett volt a két hete folyó költségvetési tárgyalásokon elértekkel, de nem akart szembeszállni pártja euroszkeptikusaival, akik viszont nem voltak hajlandóak engedményeket tenni Brüsszelnek.

Beatrix királynő hétfő délután fogadta Ruttét és elfogadta a kormány lemondását, egyúttal felkérte, hogy ügyvivőként maradjon hivatalában.

A holland NRC Handelsblad napilap internetes kiadása szerint a nagyobb pártok egyetértenek abban, hogy mielőbb kiírják a választásokat, hírek szerint még júniusban. Korábban megfigyelők szeptemberre várták az előrehozott választásokat.

A jobboldali liberális Rutte 2010 októberében alakíthatott kormányt, és egyike a legrövidebb ideig hatalomban lévő miniszterelnököknek. Jan Kees de Jager holland pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a kormány a politikai válságtól függetlenül benyújtja a parlamentnek a bruttó nemzeti termék 3 százaléka alá szorított hiánnyal számoló költségvetést. Hozzátett: számít arra, hogy az ellenzéki pártok szavazataival meglesz a többség.

Olli Rehnnek, az Európai Bizottság pénzügyi politikáért felelős tagjának szóvivője hétfőn elmondta: Brüsszel arra számít, hogy a holland költségvetési hiány nem lépi túl a GDP arányos 3 százalékot. "Nem Brüsszelről van szó, hanem arról, hogy ez jó lenne Hollandiának és polgárainak" - mondta a szóvivő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

Orbán Wellhello-videót posztolt a Merkel-találkozó előtt

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában

50 éves palackpostát halásztak ki a tengerből Alaszkában

Sokba került az adófizetőknek, hogy ebben az iskolában Wass Albert ne legyen tananyag

Sokba került az adófizetőknek, hogy ebben az iskolában Wass Albert ne legyen tananyag

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést

Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést