A munkaerő-toborzást a hétvégén kezdte meg a McDonald's, amely - közleménye szerint - ezzel is nagyratörő terjeszkedését akarja biztosítani. A vállalat tervei szerint 2012 végére több mint 1600, 2013 végére pedig már 2000 McDonald's étterem szolgálja majd ki a középosztály növekedésével párhuzamosan bővülő kínai igényeket.A gyorséttermi dolgozóknak az éttermekben kifüggesztett álláshirdetés szerint a vállalat óránként 10 jüan (370 forint) fizetést és évi 13 havi bért ajánl, illetve társadalombiztosítási járulékot is fizet és teljesítmény alapján bónuszt ad."Az éttermi kiszolgáló személyzet mellett menedzsment pozíciókra főiskolásokat és egyetemistákat keresünk, akiknek versenyképes béreket és egyéb ösztönzőket kínálunk" - mondta Lin Huj-zsong, a vállalat emberi erőforrásért felelős helyi vezetője.A munkaerő-állomány felduzzasztását a Kínában az elmúlt években a versenytársak növekedésének hatására éleződő verseny, a munkaképes korú lakosság arányának növekedése, a képzett munkaerő hiánya és a tehetségek elszívásának veszélye is indokolttá teszi - a demográfiai trendek ugyanis a jelenleginél nagyobb nehézségeket vetítenek előre a következő években.A gyorsétterem-láncok közti versenyt 40 százalékos piaci részesedésével jelenleg a Kentucky Fried Chicken vezeti, amelynek már több mint háromezer étterme van Kínában, és összesen mintegy 250 ezer főt alkalmaz. A KFC a helyi piachoz alkalmazkodásban adott mintát, és agresszív terjeszkedésével nyert elsőséget magának. A McDonald's évek óta próbálkozik a második helyről felkapaszkodni, jelenleg 16 százalékos piaci részesedést tud magáénak.
Több száz új McDonald's lesz Kínában
Az amerikai McDonald's óriáslánc Kínában meglévő 1400 étterme mellé 225-250 új megnyitását tervezi az idén, és a jelenlegi 80 ezres létszámát 70 ezerrel növeli.
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.