Kileng az inga

„Többnemzedéknyi idő után mostanában gondolják először a szülők, hogy gyermekeik nem gazdagabb világban fognak élni. A kormányoknak azonnal választ kell találniuk erre a problémára, mert ha késlekednek, a légüres tér olyan politikai retorikával fog megtelni, amely a nacionalizmus és a protekcionizmus megerősödéséhez vezet” – ezekkel a szavakkal ismertette a Davosi Világgazdasági Fórum (WEF) alkalmából készült Globális veszélyek – 2012 című jelentést Lee Howell, a befolyásos politikusok és üzletemberek részvételével évente megrendezett tanácskozás főszervezője.

A 2008 óta tartó gazdasági válság kiélezte a tehetős és az elszegényedő rétegek közötti ellentéteket. Részben ez áll a hátterében az arab világot megrázó forradalmak kitörésének, akárcsak a lázongások átterjedésének Afrika más országaira, illetve az USA-ban több mint fél éve tartó elégedetlenségi mozgalom sikerének – állítja a tanulmány. A 469 megkérdezett – kutatóintézetek, civil szervezetek, üzletemberek, tudósok és kormányzati képviselők – véleményére alapozott jelentés szerint 2011-ben a világ népességének ötven százaléka az összvagyon néhány százalékával rendelkezett, míg a leggazdagabb egy százalék a javak több mint harmadát tudhatta magáénak.

Régóta nő a különbség a társadalmak szegényebb és gazdagabb rétegeinek lehetőségei között. A fejlett országok adatai azt mutatják, hogy a jövedelemolló fél évszázadig tartó csukódás után az 1970-es évek második felében ismét elkezdett kinyílni. Nagy-Britanniában, az USA-ban, illetve Németországban a XX. század elején a felső egy százalék az összjövedelem 17–20 százalékát gyűjtötte be, majd ez a részesedés 1970-re 8–10 százalékra mérséklődött, ám azóta fokozatos növekedés után ismét 15–20 százalék közelébe ugrott. A fejlődő országokban pedig ennél jóval nagyobbak a különbségek.

Az amerikai társadalom legkevesebbet kereső ötödének adózott átlagjövedelme – az infláció hatásától megtisztítva – 18 százalékkal növekedett az 1979 óta eltelt több mint három évtizedben. A következő ötödnél már 37 százalékos emelkedést mértek, míg a legfelső egy százalék 260 százalékkal gazdagodott. Hasonló folyamatot tapasztaltak Nagy-Britanniában is, ahol 1997-ben a leggazdagabb egy százalék 18-szor akkora jövedelemhez jutott, mint a kilencven százalék által kapott 10,5 ezer fontos éves átlagbér. A XXI. század első évtizedének végére – a baloldali Munkáspárt kormányzásának idején – a különbség a 95-szörösére nőtt, miközben a lakosság kilenctizedének átlagjövedelme csupán 12,5 ezer fontra emelkedett.

Az aránytalanságok növekedése nem csak a fejlett országokban észlelhető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) felmérése szerint. A 34 OECD-tagállam közül Chilében és Mexikóban a legnagyobb, 25-szörös a különbség a legalsó és a legfelső tíz százalék között, míg az átlagos szorzó 9 körül alakul. Az 1970-es évek közepétől a legtöbb országban – Mexikóban ugyanúgy, mint a társadalmi igazságosság megtestesítőjeként számon tartott Svédországban – nyílt a jövedelmi olló, és csak Görögországban mérséklődtek valamelyest a különbségek. Az OECD Görögországgal kapcsolatos legújabb adatai a 2008-as állapotokat tükrözik, így valószínű, hogy a válságba süllyedt országban is nőnek a szegények és gazdagok közötti különbségek. Bár Svédországban is romlott a helyzet, a legkisebb – 5-6-szoros – különbség a jövedelemmegoszlásban továbbra is ott mérhető. Az OECD szerint a jövedelmi aránytalanságok részben a bérek közötti különbségek növekedésével magyarázhatók: a szakképzettek fizetése sokkal gyorsabban emelkedik, mint a képzetlen alkalmazottaké. A rést viszont a tőkebefektetésekből származó bevételek szélesítik szakadékká. Az OECD-tagállamok kétharmadában jóval nagyobb arányban ugrottak meg az ebből a forrásból származó jövedelmek, mint a munkabérek.

Magyarország – legalábbis az utóbbi évtizedekben – az „igazságosabb” államokhoz tartozott, a két szélsőség között csupán hétszeres volt a különbség. Az arányok – Belgiumhoz és Franciaországhoz hasonlóan – a gazdasági válság kezdetéig nem változtak, ám 2010-ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a legfelső tized átlagosan már 7,2-szer annyit keresett, mint a legszegényebb tíz százalék. Szakértők szerint ennek fő oka a magas fizetésűeknek kedvező egykulcsos adó bevezetése volt, és az előzetes adatok azt sugallják, hogy tavaly tovább nyílt a jövedelmi olló. A KSH azt is megállapította, hogy a válság hatására már nemcsak az alsóbb jövedelmi kategóriákban esett vissza a munkavégzéshez köthető jövedelmek aránya, hanem a középső- és felső decilisekbe tartozóknál is. Ezzel párhuzamosan nőtt a nyugdíjak, illetve a nyugdíjszerű és szociális juttatások részesedése a jövedelmekből, és arányuk már elérte a háztartási jövedelmek negyedét.

A különbségek további növekedését rövid távon elkerülhetetlennek tartják a szakértők. Az emberiségre leselkedő veszélyek közül a WEF-tanulmány szerint ennek a bekövetkeztére van a legnagyobb esély, míg a második helyre a pénzügyi válság elhúzódását, a harmadikra az üvegházhatást növelő gázok kibocsátásának a növekedését, a negyedikre pedig a számítógépes támadásokat tették. A jövedelmi aránytalanságok okozta társadalmi veszélyeket – legalábbis a Davosban összegyűlt elit tagjai – korábban nem tartották túl komolynak, az évente kiadott rizikólistákon eddig nem szerepelt ez a rubrika. Az utóbbi években felsorolt fenyegetések jó része viszont azóta valósággá vált: megugrott az olajár, lassul a kínai gazdaság növekedése, és több országban összeomlottak a tőzsdei, illetve ingatlanpiaci árfolyamok.

NÉMETH ANDRÁS