Óra indul

Legkorábban áprilisban támadhatja meg Izrael az iráni atomlétesítményeket – vélte nemrég Leon Panetta amerikai védelmi miniszter. Nem ő az egyetlen, aki valószínűnek tartja a térségre és a világgazdaságra is beláthatatlan következményekkel fenyegető csapást. Mind több szakértő kezdi komolyan venni az izraeli fenyegetéseket, és már csak kevesen bíznak az Irán és a Nyugat közti tárgyalások felújításában. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) múlt héten Teheránban járt küldöttsége ismét csalódottan távozott, a szakértők szerint az irániak most például nem tudtak elszámolni az egyik fővárosi kutatóreaktorból hiányzó kisebb adag urániummal.

Az IAEA jelentése azt is megemlítette, hogy az irániak gyors ütemben bővítik dúsítási kapacitásukat, és már 120 kilogramm 20 százalékos tisztaságú hasadóanyaguk van. Az ilyen mértékben dúsított uránból 250 kilogramm kell, hogy egy atomtöltethez elég, 90 százalékos tisztaságú uránt készítsenek. Teherán váltig állítja, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, és hogy a 20 százalékos uránra a kutatóreaktorokban van szüksége. Az IAEA szerint azonban az iráni kutatásoknak több katonai vonatkozásuk is van, és bár még mindig nem került elő konkrét bizonyíték atomfegyver gyártására, a Nyugat és Izrael tudni véli a hátsó szándékot.

Irán jogtalannak érzi a dúsítás leállítására vonatkozó követeléseket – szerinte például az atomenergia-ügynökségnek nem is kompetenciája a katonai programok vizsgálata –, de semmit sem tesz, hogy eloszlassa a világ aggodalmait. Ali Khamenei legfőbb iráni politikai és vallási vezető közismerten Nyugat-ellenes, nem bízik az USA-ban, és nem mutat hajlandóságot az együttműködésre. Amikor 2009-ben a Nyugat barátjának ugyancsak aligha nevezhető Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök hajlott volna a kompromisszumra, a keményvonalasok – Khamenei áldásával – elkaszálták az erőfeszítéseit. Kettőjük hatalmi harcáról sokat elárul majd a március 2-ai parlamenti választás, amely a reformerők bojkottja miatt a konzervatív táborok között dől el.

Izrael csekély jelentőséget tulajdonít az iráni belpolitikai fejleményeknek, és újrafogalmazta a határidőt, amikor támadnia kell, ha katonai erővel akarja megállítani az iráni atomprogramot. Míg korábban az úgynevezett vörös vonalat az atombomba elkészítéséhez szükséges technológiai ismeretek megszerzése jelentette, Ehud Barak védelmi miniszter most bevezette az „immunitás zónája” fogalmat. E szerint addig kell csapást mérni az iráni atomlétesítményekre, amíg a nukleáris kutatást át nem költöztetik a mélyen a föld alá épített és ezáltal bombákkal nehezebben elérhető barlangokba. Különösen a Kúm vallási központhoz közeli Fordo áll a figyelem középpontjában. Az urándúsítást Izrael szerint a földfelszíni natanzi bázisról folyamatosan helyezik át a Fordo melletti gránithegy gyomrában kialakított üzembe, amely tavasztól akár működésbe is léphet.

Diplomáciai légihíd alakult ki az utóbbi hetekben az USA és Izrael között, de a két ország továbbra is eltérően ítéli meg az immunitás zónáját. Izraelnek messze nincs akkora tűzereje, mint az USA-nak, és olyan óriásbombája, amilyennel jelentős kárt okozhatna mélyen a föld alatt épített bunkerben. Katonai szakértők így is megkérdőjelezik, hogy Izrael képes-e egyáltalán megsemmisítő csapást mérni az iráni atomlétesítményekre. Nem egyszerű éjszakai bevetésről van szó, hanem összetett feladatról, amelyhez legalább száz vadászgépre lehet szükség. A távolság miatt a gépeket a levegőben kell üzemanyaggal utántölteni, több célpontot is el kell érni, és számolni kell azzal is, hogy az iráni légvédelem jóval hatékonyabb, mint az iraki vagy a szíriai.

A szakértők többsége ráadásul úgy véli, sikeres támadás esetén az iráni atomprogramot legfeljebb másfél évvel vetnék vissza. Izraelben azonban létkérdésként kezelik az iráni atombomba megalkotását, és a készülődésről az is sokat elárul, hogy a zsidó államban megkezdődött az esetleges iráni megtorlások bagatellizálása. Izraeli hírszerzési jelentések, akadémiai tanulmányok és politikusok sora állítja, hogy Teherán csak blöfföl, amikor súlyos válaszcsapásokról, a tengeri olajszállítási útvonal, a Hormuzi-szoros lezárásáról papol. Arra is felhívják a figyelmet, ha Irán megszerzi az atombombát, akkor még kevésbé lesz bárkinek mersze megtámadni, ahogy a 2008-as mumbai merényletek után India sem kockáztatta a nukleáris hatalom Pakisztán katonai megleckéztetését.

Az USA óvatosabb. Egy izraeli csapás és annak következtében a Hormuzi-szoros iráni elaknásítása pillanatok alatt 150 dollár fölé lökné a kőolaj hordónkénti árát. Ráadásul a muszlim Irán elleni izraeli katonai fellépés tovább rontaná az USA renoméját a Közel-Keleten, és Washington aligha tudná lemosni magáról a vádat, hogy hallgatólagosan hozzájárult az izraeli csapáshoz. Barack Obama elnök időt hagyna a szankcióknak, abban bízva, hogy Teherán mégis meghajol, vagy pedig a gazdasági nehézségek miatti elégedetlenség olyan mértékűre dagad, hogy a mullahok rendszerét felkelés söpri el.

A szankciók valóban aláássák az iráni gazdaságot. Miközben az amerikai és az európai olajvásárlási embargó egyre nehezebb helyzetbe hozza az olajszektort, az iráni központi bankkal szembeni nemzetközi korlátozás pénzügyi háborúval ér fel. Az utóbbit csak fokozhatja, ha a belgiumi székhelyű nemzetközi átutalási rendszer, a SWIFT kizárja az iráni pénzintézeteket, amelyek így jórészt képtelenek lesznek a nemzetközi utalások küldésére és fogadására. De az infláció, a munkanélküliség emelkedése és a riál gyengülése révén bármilyen nehézséget okoznak is a szankciók, azok a korábbi példák – így Iraké vagy Észak-Koreáé – alapján nem biztos, hogy térdre kényszerítik Teheránt. De az engedmények kicsikarásához is hónapokra lehet szükség, és korántsem biztos, hogy Izrael ezt kivárja.

KERESZTES IMRE