Ami összetartozik

Újra hangos a Balkán. A 2001-ben a polgárháború szélére sodródott Macedóniában ismét összetűzések robbantak ki a lakosság kétharmadát kitevő macedónok és az albán kisebbség tagjai között: a buszokon nemzetiségi alapon szerveződött bandák estek egymásnak – eddig több mint húszan kerültek kórházba a verekedők közül –, a labdarúgó-mérkőzéseken pedig a szurkolók és a rendőrök között törtek ki összecsapások.

Nincs nyugalom a 2008 februárjában magát függetlennek nyilvánító Koszovóban sem, mert Belgrád – amely nem ismeri el a Szerbiából kiszakadt albán többségű tartomány önállóságát – hallgatólagosan támogatja, hogy a szerb többségű Észak-Koszovó lakói is voksolhassanak a május 6-ai szerbiai parlamenti és elnökválasztáson. A pristinai kormány tavaly rohamrendőröket küldött az északi területekre, ám a barikádokat építő, felfegyverzett helyi szerbek végül meghátrálásra kényszerítették az egyenruhásokat. Pristina és Belgrád most letartóztatásokkal hergeli egymást. A koszovói rendőrség azzal a váddal vett őrizetbe embereket, hogy választási anyagokat csempésztek a koszovói szerb területek központjába, Mitrovicába. A határ túloldalán pedig két áttévedt koszovói rendőrt, valamint több, Szerbián csak átutazni kívánó civilt tartóztattak fel.

A kakaskodással párhuzamosan a politikusi nyilatkozatok hangneme is durvul. A második legnagyobb macedóniai albán politikai szervezet, az ellenzéki Albánok Demokratikus Pártja (DPA) élén álló Menduh Thaqi a múlt héten kijelentette: Macedónia mesterségesen összetákolt állam, és részben ezzel magyarázható, hogy az ország súlyos bel- és külpolitikai gondokkal küzd. A néhány évvel ezelőtt még a kormánykoalíciót erősítő DPA első embere az Ora albán televíziónak nyilatkozva hozzátette: az lenne a legjobb, ha valamennyi albán egyetlen államban élne. A nagyobbik helyi albán tömörülés, a Demokratikus Szövetség az Integrációért (DUI) is gyanús sok macedón számára: a párt címerében hét csillag látható, és a nem hivatalos magyarázatok szerint ebből hat a Balkán albánok lakta körzeteit – Albániát, Dél-Szerbiát, Macedóniát, Koszovót, Délkelet-Montenegrót, illetve Északnyugat-Görögországot – jelképezi, míg a hetedik, bekeretezett csillag Nagy-Albániára utal.

Koszovó miniszterelnöke, Hashim Thaqi is borzolta a kedélyeket. „Ami a határváltoztatási szándékokat illeti, már tájékoztattam külföldi barátainkat a kormány véleményéről, miszerint az lenne a legjobb, ha valamennyi albán egy országban élne” – jelentette ki a kormányfő a pristinai parlamentben mondott beszédében, majd figyelmeztette Szerbiát: Belgrád új konfliktust provokál, ha azt erőlteti, hogy a koszovói szerbek is voksolhassanak a szerbiai választásokon.

Thaqi és néhány más albán vezető Nagy-Albániát támogató nyilatkozata szöges ellentétben áll a korábbi hivatalos állásponttal. Öt évvel ezelőtt még Fatmir Sejdiu koszovói államfő is azt mondta a HVG-nek, hogy sem Koszovóban, sem Albániában nincsenek olyan erők, amelyek egyesíteni akarnák a két országot. „A Nagy-Albániától való félelem azokban alakult ki, akik betegesen tartanak Koszovó függetlenné válásától” – magyarázta akkor az elnök.

Dél-Szerbiában, ahol az ezredforduló idején megalakult az albán többségű körzetek – Presevo, Bujanovac és Medvedja – „felszabadításáért”, azaz a Koszovóhoz csatolásáért harcoló helyi hadsereg, most béke van ugyan, ám ez csak annak köszönhető, hogy a problémákat a szőnyeg alá söpörték. A fegyveres csoportot felszámolták a szerb hatóságok, ám a bizonytalanság miatt leállt a térség gazdasága: befektetők nem érkeznek, a munkanélküliség megközelíti a 40 százalékot – a helyiek leginkább illegális kereskedelemből élnek –, és miközben a szerbek elköltöznek, egyre több a nagycsaládos albán.

Görögország északnyugati részén már csak kevés tősgyökeres albán él, az albánul beszélő cam kisebbséget a második világháború utáni görögországi polgárháború idején üldözték el. Feszültséghez vezethet viszont, hogy több százezer, hazájából gazdasági okok miatt elmenekült albán telepedett le. Négy évvel ezelőtt Görögországban is megalakult a helyi albán felszabadítási hadsereg, igaz, Pireuszban – albán nevén Cameriában – egyelőre nem törtek ki összecsapások.

Tiranában nem reagáltak a Nagy-Albánia létrehozását célzó nyilatkozatokra. Részben azért, mert a politikai elit attól tart, hogy egy közös albán államban felülkerekednének a koszovóiak, akiknek jóval nagyobb a nemzetközi tapasztalatuk, nyelveket beszélnek, és több tőkét halmoztak fel, mint az évtizedekig elszigeteltségben élő albániaiak. A visszafogottság másik oka, hogy egyelőre sem az EU, sem pedig a NATO fő erejének számító USA nem támogatja a térségbeli erőviszonyokat alaposan megváltoztató egyesítést. Brüsszelben kizártnak nevezik a balkáni határmódosításokat, míg az amerikaiak albán szomszédsági politikai programon munkálkodnak.

Ez azt jelenti, hogy elősegítenék a határon túli kapcsolatok javítását: az albán területeket összekötő autópályák és utak építését, az elektromos hálózat egybeolvasztását, a családi és klánkapcsolatok akadálytalan ápolását, valamint az oktatási rendszerek részleges egységesítését. A cél az, hogy az akadályok elbontásával levezessék azt a gőzt, amely a térség berobbanásához vezethet. Erre már csak azért is szükség van, mert a balkáni államok korábban közelinek tűnő EU-tagsága egyre messzebb tolódik: a huszonhetek elsősorban a valutaválsággal és a 2004 óta felvett új tagok integrálásával vannak elfoglalva.

NÉMETH ANDRÁS