Szekértábornokok

A román koalíció renitensei az ellenzékkel összefogva megbuktatták a kormányt.

  • Irházi János

„Victor Pontát sosem jelölném miniszterelnöknek, mert ő csak segédpilóta, aki arra is képtelen, hogy elvezessen egy háromméteres autót, és csak ismeretlen támogatókkal lett belőle amolyan Szűz Mária a volánnál” – jelentette ki egy évvel ezelőtt Traian Basescu román államfő. Ponta – a szociáldemokraták (PSD), liberálisok (PNL) és konzervatívok (PC) alkotta ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) most kijelölt kormányfője – pedig az idén márciusban megjegyezte: „sosem leszek Basescu miniszterelnöke”. A hónapok óta tragikomikus fordulatokkal teli romániai belpolitikai viszonyokat jól jellemzi, hogy az ilyen, nyilvánosan és rendszeresen hangoztatott kölcsönös ellenszenv sem akadályozta meg, hogy Pontát a Demokrata-Liberális Párt (PDL) és az RMDSZ koalíciójának bukását követően pár órával kormányfővé jelöljék, amivel feje tetejére állították az utóbbi időben stabilitást mutató, a recesszióból lassan kikecmergő országot.

A HVG bukaresti parlamenti információi szerint az ellenzéki USL PDL-es képviselők és a kisebbségek hagyományosan a hatalmon lévőkkel voksoló frakciójában (a magyaron kívüli, elismert 18 kisebbség hivatalból kap egy-egy képviselői mandátumot) meggyőzött „árulókkal” szedett össze a bizalmatlansági indítvány szavazásakor megfelelő számú, pontosan 235 voksot, váratlanul megbuktatva ezzel a mindössze 78 nappal korábban kinevezett Razvan Ungureanu vezette kabinetet. Emil Boc korábbi miniszterelnök szerint „a kisebbségek kést döftek a hátunkba”. A bukást az is elősegítette, hogy Ungureanu nyíltan nemet mondott a június 10-ei helyhatósági választások előtt a PDL-es polgármesterek vezette településeknek kért pluszközpénzekre, aminek eredményeként pártjának már 11 képviselője ült át a legalább ígérgető USL-hez.

Romániában a kormánybukás nemcsak a 2010-es megszorítások miatt a hatalmat utáló közalkalmazottakat és nyugdíjasokat lepte meg, hanem az ellenzéket is felkészületlenül érte. Ponta (HVG, 2012. április 21.) például gyermeki csínytevésként dicsekedett azzal, hogy liberális vezértársával, Crin Antonescuval a kabinet névsorát Bukarest és Brassó között, az autóban rögtönözték. A fő kérdés azonban az, mit kezd a hatalommal az USL, az első ellenzéki pártkoalíció, amely Romániában választás nélkül jut hatalomra.

Az RMDSZ-t már megkörnyékezte a hírek szerint az USL. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a HVG-nek annyit mondott, hogy az USL hivatalosan nem kereste meg eddig őket, igaz, ő eddig is tartotta a kapcsolatot Pontával, többször is beszélt vele. A következő napokban bizonyosan tárgyalni fognak – tette hozzá –, de az RMDSZ nem akar kormányfeladatot vállalni, főleg azért, mert a PSD és a liberálisok is kemény magyarellenes kijelentéseket tettek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében. Azt viszont az RMDSZ megpróbálja elérni, hogy a megszerzett jogokat az új kormány ne nyirbálja meg.

A bukott koalíció gazdasági-pénzügyi öröksége nem annyira tragikus, ám tartalmaz néhány aknát, melyek közül az egyik legveszélyesebb a költségvetési hiány finanszírozása. Az első negyedévben nagyjából betartották az IMF-hitelszerződésben foglalt feltételeket: a deficit a GDP 0,56 százaléka volt, az éves cél 1,9 százalék. A fiskális fegyelem azonban látszólagos, és a bevételek manipulálásának köszönhető. A kormány egy hónappal az április 20-ai határidő elé hozta a társasági nyereségadó bevallását és befizetését, és megnyirbált több központi beruházást, köztük a „Tízezer kilométer aszfaltot a falvaknak” programot.

A mérleget javítja viszont, hogy a költségvetés az első negyedévben éves szinten 16,5 százalékkal több adót szedett be, és a társadalombiztosítási bevételek is nőttek 8,2 százalékkal. Az infláció márciusban éves szinten 2,4 százalékra lassult, a külföldi befektetők viszont óvatosak, és január-februárban mindössze 253 millió eurót hoztak, ami a tavalyi év azonos időszakánál 22 százalékkal kevesebb. Veszélyes, hogy a pénzügyminisztérium csak banki hitelekből vagy 7 százalékos kamatozású kincstárjegy-kibocsátásból képes fedezni a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat, s az államadósság havi 2 milliárd lejes (1 lej = 66 forint) tempóban növekszik.

A helyzetet súlyosbíthatja, hogy az egyelőre a novemberi parlamenti választásokig berendezkedő Ponta kiéhezett, 8 éve hatalomra vágyó szociáldemokrata csapatot hoz a kormányba. A megyei kiskirályok azonnal pénzt akarnak, a kormányfő pedig szerény számítások szerint is a kiadásokat havi 2,3 milliárd lejjel megfejelő populista ígéreteket tett. Emelné a minimálbért és a nyugdíjakat, a társadalombiztosítási költségeket lefaragná, de már üzent az IMF-nek is, hogy újratárgyalná a hitelszerződés feltételeit, igaz, a hatalomváltást kísérő pénzpiaci pánikot látva békülékenyebb hangot ütött meg. Az új kormány várhatóan nekilát leváltani a PDL és az RMDSZ közhivatalnokait és tisztségviselőit, de a szociáldemokraták és a liberálisok hatalmi osztozkodása feszültséget is kelthet, mert a két párt viszonya eddig sem volt felhőtlen.

IRHÁZI JÁNOS / ARAD

Hozzászólások