„Gyakran találkozunk, és ilyenkor mindenféle négyzeteket rajzolgatunk, arról tárgyalunk, milyen szerkezet lenne a legjobb, ki milyen ügyekkel foglalkozzon” – Dmitrij Medvegyev távozó orosz elnök beszélt így arról, miként egyeztet az új kormányról utódjával és egyben elődjével, Vlagyimir Putyinnal, akit hétfőn iktatnak be újra az államfői tisztségbe. A Putyint várhatóan a miniszterelnöki poszton váltó Medvegyev szavai arra utalnak, ami az elemzők számára egyértelműnek tűnik: a kremlbeli személycsere nem hoz tartalmi változást Moszkva politikájában, legfeljebb némi hangsúlyeltolódás várható.
Nemcsak azért, mert a stratégiai irányvonalat az utóbbi négy évben kormányfőként is Putyin szabta meg, hanem azért is, mert lankadni látszik Medvegyev reformlendülete. Noha alighanem újításpárti, liberális elnökként akart bekerülni a történelemkönyvekbe, valójában jó eséllyel a megvalósítatlan kezdeményezések államfője marad. Úgy tűnik, kilúgozzák például azt a kormányellenes tüntetéssorozat nyomán született előterjesztését, amelynek értelmében az elnöki kinevezés helyett újra közvetlen szavazással választanák meg az oroszországi régiók kormányzóit, a jelölést ugyanis feltételekhez kötnék, amibe az államfőnek is lehetne beleszólása. A pártok alapításának liberalizálása után sem lesz egyszerű átfesteni a hatalmi tájképet, mivel ha regisztrálják is az új szervezeteket, azok választási szövetség kötésére nem kapnának lehetőséget. Az elnök által a minap bejelentett, várhatóan a jövő évtől induló új közszolgálati tévé alapításától sem lehet változást várni a tájékoztatásban, hiszen vezetőit a Kremlben nevezik majd ki.
A lazítás arra utal, hogy kormányzati körökben megnyugvással vették tudomásul a rájuk nehezedő nyomás enyhülését, alábbhagyott a tavaly decemberi, vitatott eredményeket hozó parlamenti választás után kezdődött ellenzéki tüntetéssorozat. Múlt heti búcsúinterjújában Medvegyev mégis zárójelbe tette a korábban oly lelkesen hangoztatott modernizációt, és a leendő kormány feladatainak felsorolásakor meg sem említette azt, bejelentette viszont, hogy kész az általa addig sokat bírált hatalmi párt, az Egységes Oroszország (JeR) élére állni. Csatlakozik is a szervezethez, amelynek elnöki tisztét Putyin ma még pártonkívüliként tölti be.
Egyes feltételezések szerint Medvegyev politikai súlyának növekedését várja e lépéstől, és arra számít, hogy Putyin után ismét juthat neki egy ciklus az elnöki poszton. Valójában azonban éppen ellenkező hatással lehet karrierjére a pártvezéri funkció, hiszen az olvadó népszerűségű, nehézkes, az ellenzék által „a szélhámosok és tolvajok pártjának” kikiáltott JeR jelentősége csökkenni látszik, egyes elemzők szerint megismételheti a szovjet kommunista állampárt, az SZKP sorsát, és végképp szétporlad. A 2000–2008 közötti két időszak után legalább hat, de lehet, hogy 12 évre újra az államfői székbe ülő Putyin érezhetően távolodik a JeR-től, és inkább a saját kezdeményezésére tavaly létrehozott, szélesebb összefogáson alapuló Összoroszországi Népfrontra támaszkodik, amely a márciusi elnökválasztáson is mögé állt.
Miniszterelnökként majd számos olyan utasítást kell teljesítenie Medvegyevnek, amilyet még államfőként ő maga adott ki a kormánynak. Az államtanács múlt heti, kibővített ülésén célul tűzte ki például, hogy 2018-ra 75 évre kell emelni a hivatalos adatok szerint jelenleg a 70 évet valamivel meghaladó átlagos élettartamot, öt év alatt 10 százalék alá csökkenteni a létminimum alatt élő családok arányát, s 25 millió új munkahelyet teremteni, elsősorban a nem nyersanyagtermelő ágazatokban, a 6,5 százalékos munkanélküliséget pedig néhány év alatt 5 százalék alá kell szorítani. E feladatok végrehajtásához várhatóan a jelenlegihez hasonló összetételű kabinet fog hozzá, bár egy-két személyi változás azért várható. Elképzelhető például, hogy a természeti kincsekért és a környezetvédelemért felelős miniszteri tárcát az ellenzékinek beállított Igazságos Oroszország párt geológus végzettségű frontemberének, Szergej Mironovnak ajánlják fel. Ezzel elérhetnék, hogy a párt egyelőre vonakodó parlamenti frakciója kedden megszavazza Medvegyev kormányfői kinevezését, amire a kommunisták biztosan nemet mondanak.
A továbbra is fennmaradó orosz hatalmi tandem mindkét tagja – együtt vettek részt a május 1-jei felvonuláson – elégedetten értékelte az utóbbi négy év eredményeit is. Miniszterelnöki búcsúbeszámolójában Putyin például azt hangsúlyozta, hogy a független Oroszország legújabb kori történetében a legalacsonyabbra, négy év alatt 13,3 százalékról 6,1 százalékra sikerült leszorítani az inflációt. Az orosz gazdaság növekedése a leggyorsabb a nyolc legfejlettebb államot tömörítő G8 csoport tagjai közül, a GDP tavaly meghaladta a válság előtti szintet, az államadósság pedig a GDP 10 százalékát sem éri el – sorolta az eredményeket. Egyebek közt azt ígérte, hogy Oroszország két-három éven belül a világ öt legerősebb gazdasága közé kerül, a reálbéreknek 2020-ig több mint a másfélszeresükre kell nőniük, a minimálbérnek pedig el kell érnie a létminimumot. A tervezett szociális intézkedéseket a prioritások némi átértékelésével még akkor is meg tudják valósítani – mondta –, ha hordónként 70 dollárra csökkenne az olaj világpiaci ára, miközben a költségvetésben 100 dollárral számolnak.
Túlzottnak tartják viszont a régi-új elnök derűlátását a piaci elemzők. Az FBK könyvvizsgáló cég értékelése szerint a medvegyevi korszak nem annyira eredményeket, mint inkább kudarcokat hozott: álom maradt a modernizáció és az innováció, a gazdaság alapját továbbra is a nyersanyagtermelés adja, a korrupciót nem sikerült megfékezni. A jegybank egykori elnöke, Szergej Dubinyin arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszországban a munka versenyképessége és termelékenysége éppen úgy harmada a vezető országokban mértnek, mint száz esztendeje volt.
POÓR CSABA