Belgrádi libikóka

„Higgyék el, Tomiszlav Nikolics szerb elnök manapság sokkal inkább EU-hívő, mint sok más hazai közéleti személyiség, és ezt nemcsak én mondom, hanem több európai politikus is” – vette védelmébe a napokban Ivica Dacsics leendő belgrádi miniszterelnök az ellenfélből szövetségessé vált államfőt. A baráti szavakra több okból is szükség van. Leginkább azért, mert a Szerbiai Szocialista Párt (SZPSZ) élén álló Dacsics a Nikolics nevével fémjelzett és a májusi választáson legjobban szerepelt nacionalista Szerb Haladó Párttal (SZNSZ) lépett koalícióra, és újsütetű partnere az utóbbi hetekben több, komoly felzúdulást okozó kijelentést tett. Előbb a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapnak mondta azt, hogy a szerb fegyveres erők által 1991-ben szétlőtt kelet-szlavóniai Vukovár olyan szerb város, ahová a horvátoknak nem volt joguk visszatérni. Majd a montenegrói tévében jelentette ki, hogy a boszniai Srebrenicában 1995-ben nyolcezer muszlim férfit és fiút legyilkoló szerb katonák nem követtek el népirtást.

Júniusi beiktatási beszédében Nikolics azt hangsúlyozta, ha Belgrádnak választania kell az EU és a 2008-ban magát függetlenné nyilvánító egykori szerb tartomány, Koszovó között, akkor az utóbbira kell szavaznia, majd a napokban megerősítette: jórészt az Oroszországhoz fűződő üzleti kapcsolatok gyors fejlesztésétől reméli Szerbia gazdaságának talpra állítását. Helyzetét tovább rontotta, hogy elég szerencsétlenül igyekezett elhatárolni magát korábbi, még inkább nacionalista kijelentéseitől. „Akkor ellenzékben voltunk, nem vállalok felelősséget az államfővé választásom előtti nyilatkozatokért” – mondta Nikolics.

A Szerbia elszigetelődésétől tartó Dacsics – az egykori jugoszláv tagköztársaságok többsége nem küldött képviselőt Nikolics beiktatására – viszont sorra teszi a Brüsszelnek tetsző kijelentéseket, és hangsúlyozza, bízik abban, hogy az EU még az idén kijelölheti a szerb csatlakozási tárgyalások kezdő időpontját. „Ehhez az kell, hogy a Kfor-békeerő és az EU-t képviselő Eulex Koszovó egész területén működhessen” – mondta újságíróknak Dacsics. Az ártalmatlannak tűnő kijelentés mögött az áll, hogy Belgrád kész megengedni a szerb többségű, a koszovói függetlenség kikiáltását követő időszakban is Szerbia részeként működő észak-koszovói térségben a nemzetközi rendfenntartók akadálytalan tevékenykedését.

A dacsicsi békülékenységre a belföldi mérsékeltekhez fűződő kapcsolatok javítása miatt is szükség van. Az SZPSZ és az SZNSZ mellett az egykor liberális politikusként befutott Mlagyan Dinkics vezette Szerbiai Egyesült Régiók (URSZ) is belépett ugyanis a kormánykoalícióba, és a mögötte álló üzletemberek nem szeretik a túl élesen nacionalista, illetve EU-ellenes kijelentéseket. Dinkics egyébként nem válogatós (HVG, 2012. március 24.), az ezredforduló óta – bankelnökként vagy miniszterként – valamennyi kormány idején magas hivatalt vállalt. A kormányfőjelölt mellett Nikolics jobbkeze, Alekszandar Vucsics is igyekszik kiegyensúlyozottabbá tenni Belgrád politikáját. Az SZNSZ ügyvezető elnöki tisztét betöltő politikus a napokban meglepetésszerű látogatást tett Washingtonban, majd kijelentette: azt szeretné, ha az USA befektetésekkel segítené Szerbiát, és támogatná Belgrádot a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harcban.

A formálódó koalícióban – amelyben az SZNSZ nyolc, a szocialista párt öt, az URSZ pedig két helyet kap – állítólag komoly kádergondok vannak: a miniszteri posztok kiosztása részben azért késett, mert Dacsicsék nem találtak megfelelő embereket az SZNSZ-nek járó bársonyszékekbe. „Az SZNSZ mindig is inkább a szegények és a tömegek felé fordult, és nem maradt sok hely az intellektuális elit számára” – mondta a Balkaninsight nevű hírportálnak Dejan Vuk Sztankovics. A belgrádi politológus szerint a jelenlegi koalíció helyzetét tovább rontja, hogy míg a rendszerváltozás idején a külföldön élő szerbek is visszatértek hazájukba, hogy részt vegyenek a kormányzásban, az értelmiségi elit tagjai immár egyre kevésbé hajlandók beállni politikusnak. Részben ennek tulajdonítható, hogy az SZNSZ több olyan politikust is megkeresett, aki az eddig hatalmon lévő Demokrata Pártban (DSZ) vállalt szerepet. Két volt DSZ-est, Milica Delevicset és Leon Kojent még a külügyminiszteri poszt elnyerésére is esélyesnek tartják.

Valószínűleg mennie kell viszont a jelenlegi jegybankelnöknek, a függetlenként számon tartott Dejan Soskicsnak, akinek az a „bűne”, hogy a gazdaságélénkítés helyett a meglódult infláció visszaszorítására és féken tartására törekszik. Soskics – ellentétben a kormányzásra készülődőkkel – a nyugdíjak és a közalkalmazotti fizetések befagyasztását szorgalmazza, és nem hajlandó arra sem, hogy az ország valutatartalékainak megcsapolásával leheljenek életet a gazdaságba. Igaz, a jegybankárt nehéz eltávolítani: ha nem sikerül rávenni az önkéntes távozásra, akkor a parlamentnek be kell bizonyítania, hogy „gondatlanul és súlyos hibákat elkövetve” végzi a munkáját.

Éppen a harminc százalék körüli munkanélküliség csökkentése és a stagnáló gazdaság felélesztése az új kormány egyik legfőbb ígérete, s Vucsics közölte, ha a választóknak tett és írásban is megerősített ígéreteket a kormány négy év alatt képtelen teljesíteni, akkor nem érdemli meg az újraválasztását. Jovo Bakics belgrádi szociológus szerint éppen a gazdasági kényszerűség lehet az, ami kompromisszumképessé teheti az új vezetést. „Nemzetközi megítélésük javítása érdekében sokkal engedékenyebbekké válhatnak, mint az eddig kormányzó, magát egyértelműen EU-pártinak minősítő kormány” – mondta az elemző a HVG-nek.

NÉMETH ANDRÁS