Nemakarásnak...

Kalasnyikov géppisztolyok tízezreit csempészték be az ENSZ fegyverembargójával sújtott Libériába egy évtizede, s a Charles Taylor elnökhöz hű milíciák tagjai – köztük 11 éves gyerekek – tömeggyilkosságok százait követték el a könnyen kezelhető harceszközökkel. Az évekig tartó polgárháborúban negyedmillióan haltak meg, s a négymillió lakosú nyugat-afrikai államban a mai napig láthatók a pusztítás nyomai.

A legálisan, illetve feketén beszerzett fegyverekkel világszerte naponta kétezer, évente pedig 750 ezer embert ölnek meg, ám az országok képtelennek tűnnek az évente több mint 60 milliárd dolláros forgalmú nemzetközi kereskedelmet szabályozó egyezmény elfogadására. Az első kísérlet még a Népszövetséghez fűződik: az ENSZ elődje 1925-re elkészített ugyan egy szerződéstervezetet, ám azt végül senki sem írta alá. A legutóbbi erőfeszítés a napokban fulladt kudarcba: az ENSZ-tagállamok képviselői egy hónapon át vitatkoztak New Yorkban egy kompromisszumos javaslatról, ám végül még megállapodástervezet sem született.

A kudarc oka, hogy a legfontosabb szereplők – a fegyverexport 30, illetve 24 százalékát lebonyolító USA és Oroszország, valamint az egyik legfőbb vásárló, Kína – kifogások sorával állt elő. Washington – amely annyit előrelépett, hogy 2009 óta már legalább hajlandó tárgyalni a kérdésről – ellenzi, hogy a kötelező nemzeti fegyverkereskedelmi kimutatások elkészítését előíró egyezmény a lőszerekre is vonatkozzon. Azt is elutasítja, hogy a végső szöveg bármiképpen is korlátozza az amerikaiak alkotmányba foglalt szabad fegyverviselési jogát. A több állammal – egyebek között Szíriával, Algériával és Iránnal – összefogott Kína és Oroszország viszont azt a klauzulát tartja elfogadhatatlannak, amely szerint az aláírók vállalnák, hogy olyan térségbe sem szállítanak katonai felszerelést, ahol azokat nagy eséllyel az emberi jogok eltiprására használnák. Kína és Oroszország azt is ellenzi, hogy a szerződés az államközi egyezmények alapján elhatározott katonai együttműködés keretében szállított fegyverekre is vonatkozzon.

„A javasolt szöveg lehetőséget ad a szubjektív értékítéletre” – indokolták az oroszok az emberi jogi passzus elutasítását. Közben Moszkva kézifegyverek után már harci helikoptereket is szállít a polgárháborúba süllyedt Szíriának, azt állítva, hogy azokat nem lehet bevetni a polgári lakosság ellen.

ENSZ-források szerint a kudarc ellenére még van esély, hogy a hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozó egyezmény tervezete az év vége előtt elkészüljön, s a szervezet közgyűlése elé kerüljön, ahol a tagállamok kétharmados többsége is elég a konvenció elfogadásához. Igaz, az csak a dokumentumot ratifikáló országokra vonatkozik majd, s a jelek szerint az egyre több fegyvert gyártó Kínát és a többi makacskodó államot még évekig kell majd győzködni a csatlakozás fontosságáról. Ha ez sikerül, az mindenképpen a maga is jelentős exportőr Nagy-Britannia érdeme lesz: London különféle kompromisszumos javaslatok kidolgozásával igyekszik áthidalni a nézetkülönbségeket.

„A szudáni, a libériai, most pedig a szíriai konfliktus is bizonyítja, hogy szükség van nemzetközi egyezményre. A kötelező szabályok hiánya miatt sokkal könnyebben jutnak el a fegyverek a válságövezetekbe, ahol a felkelők vagy a terroristák között olyanok is akadnak, akik az amerikai hadsereg ellen vetik be azokat” – érvelt a nemzetközi szerződés mellett Daryl Kimball, az amerikai Fegyver-ellenőrzési Szövetség (ACA) vezetője. Arra is utalt, hogy a nukleáris, vegyi és biológiai fegyverzetek esetében szigorú egyezmények szabályozzák a technológiák és felszerelések eladását, és hozzátette: „Megdöbbentő, hogy a hagyományos fegyverzetek nemzetközi kereskedelmét kevesebb előírás szabályozza, mint a banáneladásokét.” Az Oxfam brit emberi jogi szervezet szerint tavaly legalább 2 milliárd dollár értékű katonai felszerelés került fegyverszállítási embargó alatt lévő országokba. A helyzet Afrikában a legsúlyosabb, ahol a fegyverek 95 százaléka külföldről érkezett a harcoló felekhez.

„A fegyverkereskedelem szabályozásának kérdése nem tartozik a nagyhatalmak legfontosabb céljai közé. Illendőségből támogatják ugyan ezeket a kezdeményezéseket, ám alig tesznek valamit a valós ellenőrzésért” – mondta a HVG-nek Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő. Szerinte ennek fő oka, hogy e felszerelések forgalma jóval nagyobb, mint a tömegpusztító fegyvereké, s közben nehezebb pontosan meghatározni, mi tartozzon a tervezett egyezmény hatálya alá. „Hatalmas gazdasági érdekek is meghúzódnak a fegyverkereskedelem hátterében, ráadásul a demokráciák és a diktatúrák is hajlamosak megszegni a legalapvetőbb nemzetközi normákat” – magyarázta Gyarmati, aki szerint még ha sikerül is megállapodni a legális fegyverkereskedelem szabályozásáról, az illegális forgalom tovább virágzik majd.

Hasonlóképpen érvelt Peter Herby, a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője a New York-i konferencián. Elmondta: ha a reménybeli nemzetközi konvencióban nem zárják be a meglehetősen nagyra sikeredett kiskapukat, akkor még az egyezmény esetleges elfogadása után is majdnem minden úgy megy majd, mint előtte. Példaként megemlítette, hogy egy működőképes egyezményben nem elég a kereskedelemre korlátozni a fegyverek mozgásának az ellenőrzését, figyelmet kell fordítani az ajándék, illetve segély formájában átadott technológiákra és katonai felszerelésekre is.

NÉMETH ANDRÁS