Számszeríjjal szeret szarvasra lőni, irodájában és otthonában fényképek örökítik meg a trófeáit, de szívesen horgászik is Paul Ryan wisconsini képviselő, akit a republikánus Mitt Romney az alelnökjelöltjévé választott. Az 1970-ben, felső középosztálybeli vallásos katolikus családba született Ryan fitneszfanatikus, Washingtonban korán kel, több képviselőtársával együtt edzőteremben kezdi a napját, s egy interjújában bevallotta, sajnálja, hogy nem síelt versenyszerűen. A rendszeres sporttal is az egészségére vigyáz, 16 évesen ugyanis sokkolta, hogy holtan találta ír származású apját, aki – mint a nagyapja és a dédapja is – 60 éves kora előtt, szívrohamban hunyt el.
A középiskolában atletizált, a labdarúgócsapat tagja volt, minden szakkörbe belépett a latin nyelvtől a történelmen át a túracsoportig. Az Ohio állambeli Oxfordban található Miami Egyetemen közgazdasági és politikatudományi diplomát szerzett, majd gyakornokként Bob Kasken wisconsini szenátor mellett dolgozott, pénzt pedig személyi edzőként és egy mexikói étteremben pincérként keresett. Rövid ideig marketinggel foglalkozott, majd az 1996-ban a republikánus Bob Dole alelnökjelöltjeként sikertelenül próbálkozó Jack Kemp beszédírójának szerepében tért vissza a politika holdudvarába. Indult az 1998-as kongresszusi választáson, s mandátumot szerzett a képviselőházban, ahol akkor a legfiatalabb honatya volt.
Gondolkodására a libertariánus Ayn Rand amerikai írónő Atlas Shrugged (Atlasz vállat von, magyarul Veszett világ címen megjelent) könyve gyakorolta a legnagyobb hatást, de szívesen idéz Friedrich Hayek és Milton Friedman közgazdászoktól, valamint Georges Eugene Sorel filozófustól és Emile Durkheimtől, a szociológia atyjától is. A költségvetési fegyelem, a minél kisebb szerepet játszó állam és az alacsony adók híve, aki társadalmi kérdésekben is konzervatív, ellenzi az abortuszt, és alkotmányba foglalná a melegházasság tilalmát. Edzés közben gyakran a Rage Against the Machine amerikai punk-rock együttes zenéje dübörög a fülébe, de kedveli a brit Led Zeppelint is. A hatszor újraválasztott Ryan 2000-ben vette feleségül Janna Little adójogászt, egy lányuk és két fiuk született. Családjával nemrég költözött egy műemléki védelem alatt álló, 420 ezer dollárt érő, hat háló- és hét fürdőszobás házba a wisconsini Janesville-ben, egy sarokra a szülőházától.