Apokalipszis: nem most?

Csúcsra járatják idegenforgalmi kampányukat a decemberi világvégejóslatot kiaknázó közép-amerikai országok, amelyek az egykori maja birodalom területén osztoznak.

  • Gál Krisztián

Utolsó család a Földön címmel indít túlélő valóságshow-t ősszel egy amerikai kábeltelevíziós csatorna. A versenyzők olyan, titkos helyen felépített bunkerért szállnak harcba, ahol átvészelhetik a 2012. december 21-én egy maja jóslat szerint bekövetkező világvégét. A szervezők bíznak a sikerben, már csak azért is, mert a világon minden hetedik ember gondolja úgy, hogy igazuk lesz a majáknak, akik a naptárukban állítólag az északi félteke idei téli napfordulójára várták az apokalipszist.

De úgy tűnik, tévednek – legalábbis ez derül ki egy friss régészeti ásatás eredményeiből, amit William Saturno, a Bostoni Egyetem tanára vezetett a guatemalai Xultun városánál. Egyik diákja, Maxwell Chamberlain egy véletlen folytán követte a korábbi fosztogatók által hagyott árkot, amely elvezette egy mindössze egy méter vastag földdel betemetett, kis terembe. A falakon piros és fekete színekkel rajzolt ábrákat és számokat találtak, amelyek alapján valószínűsíthető, hogy az írnok, aki az adatokat i. sz. 800 körül leírta, közel állhatott a maja királyhoz is. A már 1915-ben feltárt, egykor 31 négyzetkilométeren elterült városban több tízezer ember is élhetett. A mostani felfedezés azért is szenzációs, mert eddig a legkorábbi írásos emlék a XI. vagy a XII. századból datálódó, úgynevezett drezdai kódex volt, mivel a legtöbb anyagot a Yucatán-félszigetre a felfedezőkkel érkezett spanyol érsek, Diego de Landa tűzre vettette – mondván, azok babonák és ördögi erők művei.

A rajzok alapján az látszik, hogy a maják harmóniát kerestek a szent események és a bolygók mozgása között, így például ők is 365 napra osztották fel az évet, és a húszas számrendszerükben tűnt föl először a matematikában a nulla. A rajzokat annak idején úgy használták, mint egy iskolai táblát: odaírtak minden számítást és eredményt. Így azt is, hogy jelenleg a 144 ezer napból álló naptári periódus, a baktún 13. ciklusa van, ami idén december 21-én fog véget érni, hogy aztán egy újabb kezdődjön el. Tehát ez esetben megfelelőbb a ciklus, nem pedig a világ végéről beszélni – hangoztatják a szakértők. A felfedezés számtalan ásatást indíthat el a térségben, és újabb titkokat oldhat meg a maja birodalommal kapcsolatban. De már az is nagy szerencse, hogy a páradús esőerdős körülmények között érintetlenül maradhattak ezek a falrajzok, amelyek végül a jelek szerint eloszlathatják a világvége-félelmeket.

Az új felfedezés nem tart vissza néhány közép-amerikai országot attól, hogy hasznot húzzon az apokaliptikusnak tálalt dátumból. A turisztikai bevételek a térségben már 2010-ben elérték a 7,3 milliárd dollárt, az idén pedig további 4,5 százalékos emelkedés várható. Mexikó januárban indította útjára 49 millió dolláros költséggel a Maja világ című programsorozatot. Az Európában, Ázsiában és az USA-ban zajló kampány nyomán 52 millió turistát várnak, látogatásaikból pedig 14 milliárd dolláros bevételt. A reklámhadjárat a gasztronómiára, csillagászati és más maja emlékhelyekre koncentrál, melyek nagy része a 112 millió lakosú Mexikóban van. Mexikó két új múzeum megnyitásával is nyomatékosítja, hogy fontosnak tartja a maja örökséget (lásd Indián tél című írásunkat).

Mivel a washingtoni külügyminisztérium figyelmezteti állampolgárait, hogy ne utazzanak Mexikóba a drogkartellek háborúját kísérő erőszak miatt (HVG, 2012. április 14.), az ország kettőzött erővel reklámozza magát északi szomszédjánál. A programsorozat kiemelt része volt Paul McCartney több ingyenes koncertje százezrek előtt, melynek csúcspontjaként a brit sztár mexikói zenészekkel, mariachikkal játszott együtt Mexikóváros főterén, a Zócalon. A változó időket jelzi, hogy 1965-ben az akkori rezsim nem engedte be a Beatlest az országba, ahol az együttesnek még ma is egymilliós létszámú rajongói klubja van, és az egyik rádió a reggeli csúcsforgalom idején heti 12 órában adja a számait. Mexikóba már tavaly is rekordszámú, 22,7 millió látogató érkezett, sokan jöttek brazilok, oroszok és kínaiak, akiknek megkönnyítették a vízum megszerzését. És a rohamra készülve több tízezer extra ülőhelyet kínál a mexikói légitársaság azoknak, akik az egykori maja birodalom szívébe, a mai Belize-be akarnak továbbutazni.

A drogkereskedelem miatt szintén tragikus biztonsági helyzetű Guatemala – ahol a lakosság 40 százaléka maja származású – is az idén indította el a Maják hajnala című programot az indián kultúra megőrzésére. A januárban beiktatott Otto Pérez Molina elnök hangsúlyozta, hogy az idei év fontos a gazdaság számára, és 10 százalékos növekedést várnak a turizmusban. Üzletet szimatol a magánszektor is, több guatemalai idegenforgalmi cég „világvégecsomagokat” árul. A szomszédos Salvadorban Baktún 2012 néven zajlik turisztikai kampány, és a jó légi összeköttetések, illetve szálláslehetőségek révén szintén gazdasági lökést várnak a maja jóslattól. Mindegyik térségbeli ország bízik az európai turistákban, akiknek a száma 2011-ben hét százalékkal több volt, mint egy évvel korábban. A mozivásznon is szépen hozott a konyhára a maja örökség: a John Cusack főszereplésével készült 2012 című hollywoodi szuperprodukció 770 millió dolláros bevételt ért el három évvel ezelőtti bemutatása óta.

GÁL KRISZTIÁN

Hozzászólások