Vitán felül

A demokraták és a republikánusok ritka együttműködését, a költségvetés és az adórendszer korszakos átszabását, de politikai patthelyzetet és gazdasági káoszt is hozhat a küzdelem az USA-ban a januári automatikus kiadáscsökkentés elkerüléséért.

  • Nagy Gábor

Ismét kampányüzemmódba kapcsolt a vártnál könnyebben újraválasztott – és szemmel láthatóan új energiákkal feltöltődött – Barack Obama amerikai elnök. A héten vállalati topmenedzserekkel tárgyal, majd a washingtoni kongresszus demokrata és republikánus vezetőit látja vendégül a Fehér Házban, mielőtt rövid ázsiai körútra indulna, ahonnan visszatérve folytatja a megbeszéléseket. Neki és Amerikának is mindössze 49 napja maradt elkerülni, hogy az amerikai gazdaság a költségvetési szirtről a mélybe zuhanjon – ennyi van hátra addig, amíg a kedden élettel megtelt Capitolium a téli szünetre újra kiürül. A jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke által alkotott kifejezés (angolul fiscal cliff) azt a helyzetet jelenti, amikor nem marad más, mint automatikusan csökkenteni a költségvetési kiadásokat, valamint adót emelni, ami a kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) számításai alapján egy csapásra 607 milliárd dollárt von ki a gazdaságból, nagy valószínűséggel sokkolva és recesszióba taszítva azt. Az egész világgazdaságot várhatóan megrázó piaci földrengésről már nem is beszélve.

 A január 1-jén potenciálisan beinduló automata, brutális költségvetési fűnyíró politikai patthelyzet, illetve kényszeredett kompromisszum eredménye. A Fehér Ház, a demokrata irányítású szenátus, valamint a republikánus többségű képviselőház 2011 nyarán elkeseredett küzdelmet vívott, hogy az USA eladósodási plafonját fölemeljék, aminek hiányában a világ legerősebb országa technikailag fizetésképtelenné vált volna. Az alku állítólag meg is született Obama, illetve a képviselőház elnöke, John Boehner között, miszerint 3 ezermilliárd dolláros kiadáscsökkentést ezermilliárdos bevételnövelés kísérne.

A Republikánus Pártot politikailag foglyul ejtő és jobbra toló úgynevezett teadélutános mozgalom – amely abszolutizálja az adóemelés elvetését – meghátrálásra és a körvonalazódó megegyezés felmondására kényszerítette azonban Boehnert. Így csak elodázták a megoldást, 16,4 ezermilliárd dollárra emelték ugyan a plafont, de egy kétpárti bizottság feladatává tették, hogy találjon kompromisszumot a krónikusan magas – Obama első négy évében példátlan módon végig ezermilliárd dollár fölötti – deficit csökkentésére és az államadósság növekedésének megállítására. A mindkét oldalról engesztelhetetlen indulatok fűtötte politikai légkör nem kedvezett az alkudozásnak, a bizottság csődöt mondott, így az adósságplafon felemelését kísérő szabályok szerint elkerülhetetlenné vált az automatikus kiadáscsökkentés és adóemelés, azaz beélesítették a költségvetési bombát.

John Boehner és Barack Obama
AFP / Toby Jorrin

A helyzet a november 6-ai választás után látszólag nem változott, hiszen a januárban hivatalosan újra beiktatandó Obama még négy évig elnök lesz, a szenátus demokrata, a képviselőház pedig republikánus kézen maradt. Mégis, Obama legitimációja megerősödött, és – mivel már nem kell hogy politikai taktikázás vezesse, hiszen az amerikai alkotmány értelmében 2016-ban nem indulhat újra – határozottabban szállhat szembe az alsóházzal. Amelynek biztos republikánus ellenőrzés alatt hagyásával elemzők szerint az amerikai választópolgárok is jelezték: a gazdaságpolitika, s különösen a költségvetés kérdésében kompromisszumot várnak el az országot amúgy – ahogy az elnökválasztás végeredménye is mutatta – csaknem pontosan két egyenlő táborra szakító két párttól.

Sokan emlegetik az 1997-es kompromisszumot, amelyet az Obama győzelmében fáradhatatlan kampányolásával fontos szerepet játszó akkori elnök, Bill Clinton kötött az őt szintén minden eszközzel megbuktatni igyekvő ellenzéki republikánusokkal. Másfél évtizede a republikánusok elfogadták az adóemelést, a demokraták pedig azt, hogy csökkentik a szociális célokra, főleg az idősek (Medicare) és a szegények (Medicaid) egészségügyi ellátására szánt programokra fordított összeget. Az eredmény a költségvetési hiány eltüntetése és az adósságállomány csökkenése volt, amit persze az internetgazdaság berobbanása kiváltotta kivételes konjunktúra is segített. A fiskális aranykornak a republikánus George W. Bush elnökségét jellemző adócsökkentés miatti bevételkiesés, valamint az afganisztáni és az iraki háború óriási költsége – no meg a 2008-ban kirobbant válság vetett véget.

A Bush-éra – Obama által 2010-ben két évre meghosszabbított – adócsökkentése az év végén kifut, és a két párt most ugyanott van, mint 1997-ben, csak jóval nagyobb deficit és adósság mellett. Az alku gerince az értesülések szerint ezúttal az lehet, hogy Obama belemegy, hogy a személyi jövedelemadó legfelső kulcsa ne ugorjon vissza 35-ről 39,5 százalékra, cserébe a republikánusok csöndben elfogadják, hogy az adókedvezmények szűkítése révén a gazdagok mégiscsak többet fizetnek. A kiadási oldalon pedig a republikánusok által féltékenyen őrzött katonai kiadások mérsékeltebb lefaragását a demokraták szívügye, a Medicare és a Medicaid óvatos szűkítése kíséri.

Ez az optimista forgatókönyv, a várhatóan az utolsó pillanatig tartó törvényhozási csatározásokban a frontvonalak meg is merevedhetnek, és az amerikai gazdaság a költségvetési szakadékba zuhanhat, magával rántva a világgazdaságot. Ez bekövetkezhet, ha a teadélutánosok – akik a képviselőház többségi frakciójának vezetőjét, Eric Cantort, valamint a költségvetési bizottság élére visszatérő alelnökjelöltet, Paul Ryant delegálják – ismét megmakacsolják magukat. Vagy ha a demokraták liberális szárnya úgy véli, itt az ideje, hogy Obama móresre tanítsa a neki mindig keresztbe tevő republikánusokat.

NAGY GÁBOR

Hozzászólások