A legújabb athéni megszorítások

  • HVG

- Megszüntetik az állami alkalmazottak korábban már megnyirbált karácsonyi és húsvéti prémiumát.

- A februárban 22 százalékkal csökkentett minimálbér összege marad – 25 év fölött havi 586, alatta 511 euró –, emelése csak akkor lehetséges, ha a munkanélküliség 10 százalék alá mérséklődik.

- A végkielégítés a magánszektorban legfeljebb 12 havi bér lehet, és a havi maximum, a 2 ezer euró azoknak jár, akiket legalább 16 évi munkaviszony után, figyelmeztetés nélkül bocsátanak el. Akiket előzetes értesítéssel – amit az eddigi egy év helyett elég hat hónappal korábban megtenni – küldenek el, ennek a felére jogosultak. Az egy évnél rövidebb ideje foglalkoztatottakat azonnali felmondással lehet elbocsátani.

- Az állami alkalmazottak, akiknek a pozíciójuk megszűnik, azonnal elbocsáthatók, vagy a majdani állásvesztés bejelentése után egy évig, csökkentett fizetéssel, tovább foglalkoztathatók. Az utóbbi kategóriába az év végéig 2 ezer ember kerül be, majd 2013 februárjától negyedévente további 6250.

- A kötelező öregséginyugdíj-korhatár két évvel, 67 évre nő.

- A havi 2 ezer euró fölötti nyugdíjak 15, az 1501–2000 közöttiek 10, az 1001–1500 közöttiek 5 százalékkal csökkennek.

- Megszűnnek a nyugdíjasok karácsonyi, húsvéti és egyéb ünnepi különjuttatásai.

- A volt képviselők nyugdíja 2013-ban 20 százalékkal lesz kevesebb, felszámolják a szakszervezeti tisztviselők külön nyugdíjrendszerét.

Hozzászólások