Nem volt hiány magasztaló szavakban az Európa és Ázsia 51 magas szintű politikai vezetőjének részvételével tartott interregionális fórum kapcsán. A Laoszban a napokban rendezett Ázsiai–Európai Csúcstalálkozón azonban a körmondatoknál hangosabban beszéltek a számok. A világ GDP-jének közel felét, a világkereskedelem 55, és a Föld lakosságának több mint 60 százalékát képviselő két földrész között csaknem 900 milliárd eurós kereskedelem zajlik, másfélszer annyi, mint hat éve. A viszony nem kiegyensúlyozott: Ázsia exportjának 42 százaléka talál gazdára Európában, amely kivitelének egyelőre csak a negyedét értékesíti Ázsiában. Európa a legnagyobb közvetlen befektető Ázsiában, és a fejlesztési támogatások fő forrása. Így nem meglepő, hogy a csúcstalálkozó első napja szinte teljes egészében az EU válságáról szólt, mondván, az megfertőzte az ázsiai gazdaságot is. Kína 1999 óta a leggyengébb éves gazdasági növekedése felé tart, és további 1-2 százalékponttal lassíthatja a kínai és a japán GDP gyarapodását, ha tovább mélyül az európai krízis. Ezért az Ázsia gazdasági motorjának tartott három ország – Japán, Kína és Indonézia – csoportjának „vezérszónokaként” Noda Josihiko japán miniszterelnök a válságkezelésben „bátor, gyors és hatékony lépésre” sürgette az EU-t.
Míg Laoszban a kincstári optimizmus mellett az európai vezetők ecsetelték a gondjaikat, mert arra számítanak, hogy a prosperáló Ázsia – például államkötvények vásárlásával – segíthet, ázsiai partnereik udvarias mosollyal bújtak ki a feladat vállalása alól. Mire az európaiak fölemlegették a kereskedelmi kapcsolatok fejlődését szerintük lassító protekcionizmust, ami az ázsiai országokban megszokott piacvédő eszköz, hiába támadja alkalmazását folyamatosan Európa és az USA is. Az EU szabadkereskedelmi törekvéseit komoly akadályok hátráltatják Japánban, Indiában, Indonéziában és Thaiföldön is, ahol a behozatali kvóták, kitiltott árucikkek és szigorú vámszabályok mellett a helyi termékek támogatása is gyakori. Indonéziában például törvény kötelezi az állami hivatalnokokat a hazai termékek vásárlására, Thaiföldön az import a világ egyik legszigorúbb – és fanyar vélemények szerint legkorruptabb – vámszabályozása alá esik. A helyi árucikkek vásárlására buzdító kampány a kisebb gazdaságokban, Laoszban és Kambodzsában is évek óta működik.
Brüsszel és Washington régóta kifogásolja a kínai jüan árfolyamának állami szabályozását, bár erre a csúcstalálkozón csak nagyon óvatosan utaltak, és egyelőre vonakodik Pekinget valutamanipulátornak minősíteni a régi-új amerikai elnök, Barack Obama is. Kína meghatározó ugyanis a világgazdasági növekedés felpörgetésében, ami az EU-nak is segíthet, ezért Ven Csia-pao, a generációváltással jövő tavasszal távozó kínai miniszterelnök főleg elismerő szavakat kapott nyugati kollégáitól. Peking aktív szerepet vállal az IMF finanszírozásában, de az európai vezetők abban reménykednek, hogy a 3 ezermilliárd dollárt meghaladó kínai valutatartalékból – amely a világon a legnagyobb – jut majd az EU mentőalapjai által kibocsátott kötvényekre is.
„Barátok a békéért, partnerek a jólétért” – szólt a kilencedik Ázsiai–Európai Csúcstalálkozó szlogenje, noha a konferencián a békéről és társadalmi problémákról alig esett szó. A fórumhoz újonnan csatlakozott Banglades a globális klímaváltozás első áldozata lehet a világon, 2020-ra várhatóan területének a fele víz alá kerül, ám erről sem beszéltek Laoszban. Sokan várták – köztük számos emberjogi szervezet –, hogy a részt vevő ázsiai országok belpolitikai visszásságai is terítéken lesznek, de az együttműködés jegyében zajló megbeszélésen a politikusok ezekkel a kérdésekkel sem zavarták a légkört.
Valószínűleg kevés résztvevő tudta, hogy a csúcstalálkozó helyszínéül kijelölt Don Csan sziget a Mekong folyón, a főváros, Vientián szívében laoszi földművesek termékeny családi birtoka volt, amelyet egy évtizede önkényesen sajátított ki az állam, hogy fényűző szállodákat és villanegyedet építsen, amelyek most befogadták az illusztris vendégeket. A korábbi tulajdonosokat kilakoltatták, és némi végkielégítéssel áttelepítették egy földművelésre alkalmatlan területre. Laoszban és a szomszédos Kambodzsában a magánföldek állami kisajátítása súlyos méreteket öltött, humanitárius szervezetek szerint a kambodzsai kisbirtokosoktól a földek 54 százalékát játszották át nagyvállalatok kezére erőszakos kitelepítések útján (HVG, 2012. november 3.). Az is a realitásokat jellemzi, hogy miközben a közös megegyezéssel aláírt vientiáni deklaráció 5. pontja erőszak és konfliktusok nélküli politikát hirdet a területi integritás tiszteletben tartásával, két nappal a dokumentum aláírása után újabb fegyveres konfliktusra került sor Thaiföld és Kambodzsa vitatott határvonala mentén.
TEVELI GÁBOR
