Kupola alatt

  • HVG HVG
Kupola alatt

Izrael jövője szempontjából sorsdöntő, miként működik az ország városait a kis távolságról – 4–70 kilométerről – kilőtt rakétáktól, 155 milliméteres tüzérségi lövedékektől és ellenséges repülőgépektől védelmező Vaskupola rendszer. Ha sikerül fenntartani a kilencvenszázalékosnál jobb elfogási arányt, akkor értelmetlenné válnak a Hamász Izrael elleni rakétatámadásai. Az élesben először tavaly áprilisban sikeresen vizsgázott, minden időjárásban működőképes hálózat még nem teljes, egyelőre csak a Gázához közeli két eleme működik.

Az izraeli Rafael hadiipari cég által, amerikai pénzügyi segítséggel épített mobil rendszer fő újdonsága, hogy csak azokra a lövedékekre küld ellenrakétákat, amelyek a röppályaszámítások szerint lakott területen csapódnának be. Egy-egy – radarokból, kilövőállásokból és vezetési központból álló – rendszer kiépítése 50 millió dollárba kerül, míg egy optikai érzékelővel és közelségi gyújtóval felszerelt rakéta költsége ötvenezer dollár körül alakul.

A messzebbről érkező rakéták ellen Izrael még az amerikai Patriot üteget, illetve annak továbbfejlesztett változatait használja, ám mivel a hatékonyságuk az 1991-es Öböl-háború idején nem érte el az ötven százalékot, a zsidó állam hamarosan hadrendbe állítja saját eszközeit. A 40–300 kilométerről kilőtt rakéták elleni, Dávid parittyája nevű rendszert jövőre építik ki, míg a nagy magasságban érkező ballisztikus rakétákat elhárító, egyenként 3 millió dollárba kerülő Nyíl–3 ütegek 2014-ben és 2015-ben kerülnek a helyükre.