Mindössze egy koncert után feloszlott a többségében muzulmánok lakta, de India által ellenőrzött Kasmír első lánybandája a tagjait ért fenyegetések és bírálatok miatt.
A muszlim tinédzserekből álló zenekart a közösségi portálokon érték fenyegetések, egy mufti pedig még fatvát - vallási rendeletet - is kibocsátott rájuk. Kikeltek ellenük a szeparatisták is. A lányokat halállal, nemi erőszakkal, bántalmazással fenyegették meg, mondván, hogy eltértek az iszlám előírásaitól.
A Pragásh nevű együttes történetét olyan vélemények próbálják relativizálni, mint hogy a sorsuk a modernitás és a hagyományok közötti éleződő feszültséget tükrözi a többségében muzulmánok lakta és Pakisztán által magáénak követelt Kasmírban.
Adnán Mattu, a tinédzser lányok zenetanára és menedzsere szerint a három középiskolás fiatal fél, és csak azt szeretné, ha véget érne a körülöttük zajló cirkusz.
Az együttes decemberben lépett a nyilvánosság elé, mégpedig egy olyan versenyen, amelyet egy félkatonai szervezet rendezett A bandák összecsapása (Battle of the Bands) címmel. A Pragásh harmadik helyezést ért el.