szerző:
MTI

Ungváron mintegy 2-3 ezer tüntető Viktor Janukovics ukrán elnököt és a kormányt lemondásra felszólító jelszavakat skandált és azt követelte, hogy a megye vezetői jelenjenek meg a tömeg előtt, és jelentsék be, hogy a tiltakozók oldalára állnak.

Több ezer fős tüntetés kezdődött hétfő reggel a kárpátaljai megyeszékhelyen, Ungváron az ukrán elnök és kormány lemondását, valamint Ukrajna európai integrációjának folytatását követelve.

A túlnyomórészt fiatal tiltakozók reggel Ungvár központjában gyülekeztek, majd a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal és megyei tanács (közgyűlés) épületéhez vonultak, ahol élő lánccal blokád alá vették a létesítményt. A mintegy 2-3 ezer tüntető Viktor Janukovics ukrán elnököt és a kormányt lemondásra felszólító jelszavakat skandált és azt követelte, hogy a megye vezetői jelenjenek meg a tömeg előtt, és jelentsék be, hogy a tiltakozók oldalára állnak. A kérésnek Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke, az ellenzéki Egységes Centrum (JC) tagja tett eleget, aki bejelentette, hogy az általa vezetett testület elítéli az ukrán elnök lépéseit és támogatásáról biztosította a hatalomváltást követelő megmozdulásokat, valamint a kijevi tüntetőket.

Olekszandr Ledida, a megye első embere, a kormányzó Régiók Pártja (PR) kárpátaljai megyei szervezetének elnöke nem jelent meg a tüntetésen. Egyes ungvári hírportálokon olyan hír jelent meg, hogy Ledida egyik helyettesét, Ivan Kacsurt nevezték ki Kárpátalja megye ügyvivő kormányzójává.

Ungváron hétfőn tanítási szünetet rendeltek el a város egyetemein és főiskoláin, ezért nagyon sok diák vesz részt a tiltakozó megmozdulásokon. A tüntetésen bejelentették, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem más felsőoktatási intézményekkel együtt egy hétig szünetelteti az oktatást. A megmozdulás szervezői azt is közölték, hogy azokat a hallgatókat, akik már korábban is tüntettek, nem vonják felelősségre. A tiltakozók szolidaritásukról biztosították a kijevi tiltakozások részvevőit, a tüntetések sérültjeit. Bejelentették, hogy a demonstráció mindaddig fog tartani, amíg a Janukovics és rendszere hatalmon van. 

Kárpátalja több városában tüntetnek Ukrajna elnöke és kormánya ellen. Tiltakozó megmozdulások vannak Huszton, Nagyszőlősön és Rahón is.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Gigantikus méhfarmmá alakította ötven hektáros birtokát Morgan Freeman

Gigantikus méhfarmmá alakította ötven hektáros birtokát Morgan Freeman

Egy ikonikus 7 üléses autó, amire viszont nem jár az állami támogatás

Egy ikonikus 7 üléses autó, amire viszont nem jár az állami támogatás

Gyalogátkelőn sodort el egy autó egy kislányt

Gyalogátkelőn sodort el egy autó egy kislányt

Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

Trump kedveli Kim elnököt, ezért azonnal visszavonta a legújabb szankciókat

Egymással is lefeküdtek a Spice Girls tagjai

Egymással is lefeküdtek a Spice Girls tagjai

Hétfőn megkezdik az EP-választási értesítők kézbesítését

Hétfőn megkezdik az EP-választási értesítők kézbesítését