Vegykonyha

Komolyra fordult, ami viccnek indult. John Kerry amerikai külügyminiszter inkább ironikusnak tűnő felhanggal közölte, Szíria legfeljebb akkor úszhatja meg a katonai csapást a vegyi fegyverek bevetésének megtorlásaként, ha lemond róluk. Az elképzelés állítólag a G20-as csoport pár nappal korábbi csúcstalálkozóján is felmerült Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök között, sőt egyes hírek szerint az ötletgazda Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter volt. Akárhogy is, a nemrég még képtelennek tűnő tervből az amerikai külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov megállapodást kovácsolt Genfben a hétvégére.

A Kerry által a világ eddigi legjelentősebb vegyifegyver-leszerelési programjának nevezett akció menete azonban legalább annyira kiszámíthatatlan, mint amennyire a kezdeményezés életre keltése volt. Az alku szerint a folyamatot az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) fogja ellenőrizni, és az első lépcsőben a tervhez elvi hozzájárulását adó Damaszkusznak egy héten belül listát kell készítenie a mérgező gázokról, a készletek mennyiségéről, a célba juttató eszközökről, a tárolás helyszíneiről, továbbá a gyártási és kutatási létesítményekről is. Az ENSZ Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) szakértői a lajstrom alapján novemberig ellenőrzik és leltárba veszik az arzenált, amit a helyszínen, illetve külföldön a jövő év közepéig megsemmisítenek.

A hágai székhelyű OPCW szakemberei azonban még sohasem szállítottak vegyi fegyvert határokon át a művelet veszélyessége miatt, és háborús övezetben sem dolgoztak korábban. Ráadásul a The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap szerint a szíriai vegyi fegyvereket kezelő elit egység hónapokkal ezelőtt elkezdte szétszórni az addig csak néhány bázison tárolt készleteket, és most amerikai kormánytisztviselők úgy vélik, a feltehetőleg szarinból, mustárgázból és VX ideggázból álló, legalább ezertonnányi anyagot akár ötven különböző helyen tarthatják.

A műszaki végrehajtás nehézségei mellett Basar Asszad szír elnök és rezsimjének politikai szándékai is kérdésesek. Asszad például jelezte, hogy a leszerelésért cserébe az USA-nak nem szabad fegyverrel támogatnia a lázadókat, és arra is utalt, hogy Izraelnek ratifikálnia kell az általa csak aláírt, vegyi fegyvereket betiltó konvenciót. Az orosz javaslatban szerepelt ugyanis, hogy Szíria – a konvencióhoz eddig nem csatlakozott néhány ország egyike – is részese lesz a szerződésnek, ami a formális kérelem után október 14-én válhat hivatalossá. A Foreign Policy amerikai külpolitikai folyóirat pedig eddig titkosított, de a napokban nyilvánosságra hozott CIA-dokumentumok alapján megszellőztette, hogy Izraelnek is lehetnek vegyifegyver-készletei.

A genfi megállapodást saját győzelmeként beállító damaszkuszi kormány elemzők egy része szerint csak blöfföl, és időt akar nyerni. Nem világos például, mi történik, ha nem teljesíti az ígéretét. Washington továbbra is fenntartja a katonai fenyegetést, és úgy érzi, ha Asszadék nem hajtják végre a leszerelést, akkor eljön az ideje az elhalasztott csapásnak. Moszkva viszont úgy értelmezi a genfi alkut, hogy a „büntetőintézkedés” korántsem jelent katonai beavatkozást, és még az esetleges további szankciókról is az ENSZ BT-nek kell döntenie. Úgy tűnik, rövid távon mindenki nyert: Oroszország megakadályozta szövetségese bombázását, és a válságkezelést az ENSZ felé irányította, Obama pedig elkerülte, hogy a beavatkozást korántsem támogató kongresszus elé vigye a csapás kérdését.

Obamát otthon és külföldön egyaránt támadták a beavatkozás hívei, mondván: a vegyi fegyverek bevetése így büntetlen marad. Márpedig az ENSZ szakértőinek hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése alapján immár bizonyos, hogy szaringázt alkalmaztak, az Asszadot bírálók szerint pedig egyértelmű, hogy mindenképpen a rezsimhez köthető egységek hajtották végre a támadást. Azt is az amerikai elnök szemére vetik, hogy a Szíriával szembeni puhány hozzáállása felbátorítja Iránt. Emiatt különösen Izrael aggódik, nem véletlen, hogy Kerry személyes látogatáson igyekezett megnyugtatni az izraeli vezetőket.

Az amerikai elnök is hangsúlyozta, hogy számára a vitatott iráni nukleáris program „jóval fontosabb kérdés”, mint a szíriai vegyi fegyveré. Teheránnak pedig – tette hozzá – nem azt a tanulságot kell leszűrnie a szíriai példából, hogy büntetlenség nélkül juthat nukleáris fegyverhez, hanem hogy az ilyen ügyek rendezésére van diplomáciai megoldás is. Bár Obama jelezte, minderről levélváltás is történt az elődjéhez mérten mérsékeltebb hangot megütő iráni elnökkel, Hasszán Rohanival, még korai lenne példaként hivatkozni a szíriai diplomáciai „rendezésre”.

Szóba került a szír konfliktus esetleges politikai megoldása is, és az, hogy az érintettek októberben Genfben konferenciát tartsanak. Szíriában azonban a helyzet változatlan. Asszad kevéske időt nyert, és a felbátorodott kormány tüzérségi erőkkel ismét támadni kezdte Damaszkusz ellenzék által ellenőrzött területeit, azokat is, ahol az augusztus 21-ei gáztámadásban legalább 1400-an vesztették életüket. A nyugati sajtóban az eddiginél bőbeszédűbb, szinte médiakampányt szervező Asszad talán úgy érzi, Washington még nem látja elérkezettnek az időt a megbuktatására.

Ez lehet a szíriai ellenzék elkeseredettségének is az oka. A szír lázadók legfelső katonai tanácsának vezetője, Szelim Idrisz tábornok egyenesen csapásnak nevezte az orosz–amerikai alkut, azt állítva, hogy a vegyifegyver-készletek egy részét már Libanonba és Irakba menekítették. Ellenzéki parancsnokok azzal is fenyegetőztek, hogy nem garantálják a tömegpusztítófegyver-szakértők személyes biztonságát. Elhibázottnak vélik azt is, hogy a nemzetközi közösség a vegyi fegyverekre összpontosít, holott az eddigi százezer áldozat többsége hagyományos fegyverektől halt meg.

Az esetleges katonai csapástól Asszad erőinek gyengítését váró ellenzék egyelőre csak abban bízhat, hogy tovább kapja a könnyűfegyvereket szaúdi és katari támogatóitól. Rijádnak és Dohának – az iráni befolyás megállítása végett – szívügye az Asszad-rezsim megbuktatása, ezért reménykedett az amerikai katonai beavatkozásban. A lázadók körében komoly szerepet játszó szélsőséges iszlamisták miatt azonban az arab támogatók is vonakodnak attól, hogy pusztítóbb hadi eszközöket szállítsanak.

Egyes szaúdi kommentárok felhívják a figyelmet arra az új realitásra, hogy az öbölbeli monarchiáknak saját kezükbe kellene venniük szándékaik érvényesítését. Szerintük a Nyugat nem érdekelt a közel-keleti problémák, a vallási ellentétek, a belharcok, az arab tavasz küzdelmeinek rendezésében. Megfigyelők szerint azonban az elképesztő mértékű védelmi kiadások és a korszerű fegyverarzenál ellenére önálló szaúdi, vagy öbölbeli katonai akció egyelőre nem várható. Az amerikai beavatkozás kérdése azonban újfent napirendre kerülhet, ha a damaszkuszi rendszerről kiderül, hogy nem akarja vagy nem tudja végrehajtani a vegyi fegyverek leszerelését.

KERESZTES IMRE