„Korábban a lengyelek, most a románok”; „Kelet-európai munkások hada aggasztja a holland politikusokat”. Ilyen és hasonló főcímmel jelennek meg mind gyakrabban a bevándorlást és az azt övező belpolitikai vitát elemző cikkek Hollandiában. Lodewijk Asscher, a liberális–munkáspárti koalíciós kormány miniszterelnök-helyettese nemrég egy véleménycikkben egyenesen az országban az árvízveszélyre figyelmeztető „Narancs-kód” kifejezést használta, és az analógiát folytatva a gátszakadás esélyéről szólt az EU közép-kelet-európai tagországaiból, különösen a Romániából és Bulgáriából érkezők kapcsán.
A bevándorlók számának folyamatos emelkedése nem újdonság az ország számára, ugyanakkor a jövő év elejétől a román és bolgár állampolgároknak már nem szükséges a munkavállalási engedély, ami nyugtalanítja a holland politikai elitet. A Volkskrant című balközép lap írása szerint nem minden holland örül a keletről érkezőknek, sokan úgy vélekednek, hogy ők csak elveszik a hollandok elől a munkát, betörésből és rablásból tartják el magukat. A Geert Wilders vezette szélsőjobboldali Szabadság Párt az utóbbi időben támadásának fókuszát a muszlim – jellemzően marokkói és török – bevándorlókról a kelet-európaiakra állította át. Egy Wildersék által elkészíttetett felmérés szerint a hollandok 83 százaléka nem támogatja 2014-től a határok teljes megnyitását a bolgár és a román állampolgárok előtt, 73 százalékuk pedig ennek nyomán a bűnözés további emelkedésétől tart.
Két éve készült egy tanulmány, amely kimutatta, hogy 1999–2008 között – azaz a gazdasági válság előtt – a külföldiek számának emelkedése semmilyen negatív hatással nem járt. A munkaerőtöbbletet a piac gyorsan fel tudta szívni, és az nem okozta a hollandok tömeges állásvesztését. Csakhogy a 2008-ban kirobbant krízis Hollandiát sem hagyta érintetlenül, a munkanélküliek aránya a 2010-es 4,4 százalékról mára 8 százalékra emelkedett, ami kikezdte a toleranciát.
Egyes városok szélén a többségében alacsonyan iskolázott külföldiek nyomorúságos körülmények között, lakókocsikban tengődnek, kihasználják és bőven a holland minimálbér alatt, a munkaügyi szabályokat megszegve foglalkoztatják őket. Mindez a gettósodás veszélyét hordozza magában, a munkaügyi trükközések pedig eddig mintegy 150 millió euróval kurtították meg a holland adóhatóság bevételeit. A 17 milliós Hollandiában 2012-ben összesen 600 ezer regisztrált bevándorló élt, 23 százalékuk volt közép-kelet-európai. A 2004-ben csatlakozott nyolc tagállamból abban az évben még csak 7 ezren, tavaly viszont már 25 ezren érkeztek álláskeresés céljából.
A szociális és munkaügyi miniszteri posztot is betöltő Asscher a brit David Goodharttal, a londoni Demos kutatóintézet igazgatójával közösen jegyzett publicisztikájában azt is kifejtette, hogy az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás főleg a nyugat-európai országok alacsonyabban képzett állampolgárait érinti súlyosan. Elsősorban ők azok, akik elől az olcsóbb közép-kelet-európaiak elveszik a munkahelyet, s ezért tartanak a folyamattól. Ezzel a szerzőpáros nemcsak az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás elvét kérdőjelezi meg, hanem a holland kormány gondolkodásának új, euroszkeptikus irányát is megmutatja. Eddig épp a koalíció volt az, amely kiállt a közép-kelet-európai bevándorlók mellett Wildersszel szemben, most viszont úgy tűnik, a romló gazdasági körülmények a koalíciót is álláspontja keményítésére sarkallhatják.
A mindig aktív, korábban iszlám-, jelenleg inkább bevándorlás- és EU-ellenes politikájával hírnevet szerző Wilders mindeközben a jövő évi európai parlamenti választásokra készülve új páneurópai tömörülés összekovácsolásán dolgozik, megkeresve a hasonló gondolatokat megfogalmazó szélsőjobboldali pártokat. Tárgyalt többek között a francia Nemzeti Front, az olasz Északi Liga és a Belga Érdek képviselőivel, viszont a nem nyugat-európai értelemben szélsőjobboldali magyar Jobbikkal nem hajlandó szóba állni. Bár Wilders EU-ellenes politikája Hollandiában a tavalyi választásokon nem hozta meg a remélt áttörést számára, már van olyan közvélemény-kutatás, amely a tervezett uniós költségvetési deficit teljesítéséhez szükséges kiadáscsökkentés ellen is harcba szálló Szabadság Pártot az első helyre tette.
A holland kormány nincs könnyű helyzetben, mert az egyre több hollandra jellemző euroszkepticizmussal is meg kell küzdenie, aminek erősödése összefügg a bevándorlók számának növekedésével és a recesszióval. Az EU-val szembeni fenntartások elsősorban az alacsonyabban iskolázottaknál emelkednek, körükben az utóbbi négy évben Hollandia uniós tagságának támogatottsága 50-ről 40 százalékra csökkent. A koalíció népszerűsége egy év alatt a felére zuhant. Míg a liberálisoktól a Szabadság Párthoz állnak át a potenciális szavazók, a Munkáspárttól a szélsőbaloldalinak tartott szocialisták hódítanak el embereket. A mindkét szélsőséges párt által táplált sztereotípiák és a félelmek kialakulásában az sem segít, hogy kormányzati tanulmányok szerint a bűnbakká váló közép-kelet-európai bevándorlók nemhogy nem veszik el az állásokat a hollandok elől, hanem olyan munkát vállalnak el, amilyeneket az utóbbiak nem.
HARASZTI ZSÓFIA
