Kábulat

„Ilyet még nem tapasztaltunk Afganisztánban” – mondta az ország ópiumtermeléséről készült friss jelentésről az ENSZ Kábítószer és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalának (UNODC) távozó kabuli vezetője, Jean-Luc Lemahieu. Az adatok megdöbbentőek: a mákkal beültetett terület a 2012-es 154 ezer hektárról 2013-ra 36 százalékkal nőtt, és először haladta meg a 200 ezer hektárt. A mákból nyert és a heroin alapanyagául szolgáló ópium termelése majdnem a felével ugrott meg, elérve az 5500 tonnát, ami elvileg az éves globális keresletet is meghaladja.

Még szomorúbb, hogy erre a kétes dicsőségre Afganisztán 12 évi folyamatos amerikai megszállás során tett szert. Az ENSZ szerint a mákültetvények aránya 1994 óta kisebb megszakításokkal folyamatosan nő, az átmeneti visszaesések – egy kivétellel – inkább a rosszabb időjárásnak tulajdoníthatók. A vizsgált időszakban a 2001-es amerikai invázió évében volt a mákkal beültetett terület a legkisebb, ami az addig regnáló Talibán szélsőséges mozgalom kábítószer-ellenes kampányának köszönhető. Azóta egyre bővültek a mákmezők, és a drogháború teljes kudarca rányomja a bélyegét a NATO egész afganisztáni missziójára.

Az ország gazdaságában meghatározóvá vált drogipar behálózza a társadalmat és a politikai vezetést, ami a kormánytisztviselők korrupciójának egyik fő oka. Az afganisztáni drogüzlet értéke becslések szerint évi százmilliárd dollár, ami a gazdaság egyéb teljesítményének közel ötszöröse. A kábítószert a vallásra hivatkozva elméletileg és szóban elutasító tálibok és más szélsőséges csoportok óriási hasznot húznak az ópiumtermelésből és -kereskedelemből. A tálibokat nem sikerült katonailag felszámolni az amerikai erőknek, amelyeknek a 2014 végére tervezett kivonulásával a szélsőségesek újra visszatérhetnek. Az afganisztáni kábítószer-termelés regionális szinten is komoly biztonsági kihívás, főként Pakisztán, Irán és Oroszország számára, amelyek nemcsak az ópium és a heroin Európába vezető tranzitútvonalai, de a piacai is.

A nemzetközi közösség számos kísérletet tett a máktermesztés visszaszorítására. Csak az amerikaiak 2001 óta 6 milliárd dollárt költöttek a mákültetvények elpusztítását célzó vagy alternatív terményeket ösztönző programokra, mindhiába. Az afgán kábítószer-ellenes intézmények és erők – állításuk szerint – 2012-ben a narkotikumok 14 százalékát kobozták el, és négyezer drogkereskedőt tartóztattak le, de ugyancsak elenyésző hatással. Mára a 34 afganisztáni tartományból 19-ben termesztenek mákot, az utóbbi években egyre több „ópiumtisztának” tartott terület esett el. Az ország délnyugati fele és északkeleti régiói a leginkább fertőzöttek.

A mákföldek felperzselésének vagy a termés botokkal szétverésének taktikájával ráadásul fel kellett hagyni, mivel a gazdák bosszúból csatlakoztak a tálibokhoz. Nem hozott eredményt az sem, hogy a mákültetvények erőszakos vagy önkéntes kiirtásával együtt támogatást nyújtottak más termények ültetésére. Az ópium ára ugyanis jóval magasabb, mint a búzáé vagy a gyapoté. A parasztok mindig is panaszkodtak, hogy nem tudnak megélni a haszonnövényekből, ráadásul az ígéretek ellenére számtalanszor nem érkezett meg a vetőmag, a műtrágya, az öntözőrendszer, a pénzügyi támogatás.

Az ENSZ szerint a vizsgált falvaknak kevesebb mint a harmada kapott valamiféle mezőgazdasági segítséget. A kabuli kormány pedig úgy becsüli, hogy közel kétszázezer vidéki háztartás függ az illegális máktermesztéstől. Az is előfordult, hogy felhagytak a mákkal, de helyette a marihuána alapanyagául szolgáló vadkendert ültettek, ami még jövedelmezőbbnek bizonyult. A sáfrány azon ritka kivételek egyike, amely egy afgán gazdának akkora hasznot hajt, mint a mák, de egyetlen fűszernövény termesztése nem képes megváltani az egész országot.

Már csak azért sem, mert a Talibán 2001 után – a lázadó szerepben – elnézte, sőt egyes jelentések szerint kifejezetten bátorította az ópiumtermelést. A mozgalom ugyanis a máktermesztés megadóztatásával – hírek szerint tized kivetésével – évente százmillió dollárnyi jövedelemre tesz szert, és valószínűleg ennek az összegnek a többszörösét teremti elő részvételével a droggyártásban és -csempészetben.

A tálibok befolyására jellemző, hogy a világ ópiumtermelésének 90 százalékát adó Afganisztánban a legnagyobb máktermesztő tartományok egyúttal a legkevésbé biztonságosak. Ezek között is kiemelkedik a déli Helmand, ahonnan az afgán ópium közel fele származik, ráadásul ez az a tartomány, amelynek az amerikai és a brit csapaterősítések révén a NATO külön figyelmet szentelt. Az utóbbi években azonban a drogipar nemcsak hidegen hagyta az amerikai csapatokat, de egyes információk szerint a katonák még védelmezték is a mákkal foglalkozó parasztokat – taktikai megfontolásból vagy akár nyerészkedésből.

Az afgán kábítószer-termelés új és egyre vészesebb jelensége, hogy a lakosság is mindinkább drogfogyasztóvá válik. A The New York Times amerikai napilap például arról számolt be, hogy Herát tartomány nyugati felén egymást érik a zombifalvak, ahol egész családok – férfiak, nők és gyerekek – váltak az ópium rabjaivá, az utcákon szinte csak üveges tekintetű embereket látni. Országszerte a városokban minden tizedik családban van drogfüggő, a falvakban sok helyütt majdnem minden harmadikban.

Az ENSZ szerint 2005–2009 között az afganisztáni ópium- és heroinfogyasztás megduplázódott, és a 30 milliós lakosság 5,3 százaléka élt a kábítószerrel. Ez az arány az egyik legmagasabb a világon, ami Afganisztánt a legnagyobb fogyasztók – például Irán és Oroszország – társaságába emeli. A kabuli kormány mindössze évi 4 millió dollárt költ a függők kezelésére, amit 12 millió dollár nemzetközi segítség egészít ki. Kérdés, mit kezd az iszlám által tiltott drogfogyasztással a Talibán, ha 2014 után netán visszatér a politikai porondra.

KERESZTES IMRE