szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Süddeutsche Zeitung a Norvég Civil Alap támogatásai körül keletkezett vitáról közölt beszámolót szerdán, a Die Zeit pedig a tervezett reklámadóró és az Origo körüli botrányról l is írt.

A FAZ Támogatás csak politikai rokonszenv esetén címmel közölte Stephan Löwenstein cikkét, aki azt írta, hogy "Magyarországon sokasodnak az Orbán-kormány mindenhatósági igényére utaló jelek". A Földművelésügyi és a Honvédelmi Minisztérium vidékre költöztetésének tervével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az elképzelés decentralizációt jelez, más fejlemények viszont központosításra utalnak, köztük a Miniszterelnökség "felértékelése" a kormányzati szerkezetben.

Felidézte, hogy az uniós támogatások felügyeletének áthelyezése a Miniszterelnökségre vitához vezetett Brüsszellel, de van egy másik konfliktus is, a Norvég Civil Alap támogatásai körüli vita, amely "alapvetőbbnek és mélyrehatóbbnak tűnik". Az európai ügyekért felelős norvég miniszter nyilatkozatát idézve kiemelte, hogy Oslo "demokráciapolitikai aggodalmak" miatt függesztette fel a támogatásokat, ami a források elosztása feletti jogosultság kérdésénél "jóval túlmutatóbb aggályokra" utal.

A Süddeutsche Zeitung Ajándék mellékhatásokkal címmel közölte Cathrin Kahlweit írását, aki a Norvég Civil Alap körüli ügyet ismertetve úgy vélekedett, hogy "furcsa és nagyon átpolitizált" vitáról van szó. A felek álláspontját bemutatva megjegyezte, hogy az úgynevezett problémás szervezetek listáján szereplő civil szervezetek "gúnnyal és szarkazmussal" reagálnak a kormány eljárására.

A Die Zeit Orbán hadjárata a baloldal ellen címmel közölt beszámolót, amelyben a norvég alap mellett a tervezett reklámadó és az Origo főszerkesztőjének leváltása körüli ügyet is ismertette a szerző, Michal Kokot. Kiemelte, hogy Orbán Viktor kormányfőnek "nagyobb a hatalma, mint bármikor, de továbbra is igyekszik pórázra fogni a független médiumokat és a civil szervezeteket", és kérdés, hogy vajon "mitől fél".

Megjegyezte, hogy "a kormány számára mindenki baloldali, aki őt bírálja", és "nem csoda, hogy éppen azokat a civil szervezeteket vette célba, amelyeket a Norvég Alap támogat", hiszen a Freedom House szerint ezeken kívül "nincs már több független szervezet".  Ebben a helyzetben a Fidesz vajon "miért lép fel ennyire idegesen a még megmaradt néhány független szellem ellen?" – vetette fel a szerző, majd kifejtette, hogy a párt "nagy energiát fordított" a kétharmados parlamenti többség biztosítására, de "a választási rendszer átalakítása és a sajtókampány ellenére éppen hogy csak elérte a célját".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Élesben Krekó Péterrel: A rám lőtt munícióval az oltásba vetett bizalmat is erősíthették volna

Élesben Krekó Péterrel: A rám lőtt munícióval az oltásba vetett bizalmat is erősíthették volna

Meghalt 111 beteg, ezernél több új fertőzöttet találtak

Meghalt 111 beteg, ezernél több új fertőzöttet találtak

Medián a 25 év alattiak adómentességéről: A Fidesz is tudja, hogy rosszul áll a fiataloknál

Medián a 25 év alattiak adómentességéről: A Fidesz is tudja, hogy rosszul áll a fiataloknál