szerző:
MTI

Az amerikai haditengerészet kétszázharminchat éves történelme során először léptettek elő nőt a legmagasabb rendfokozatba: az afro-amerikai Michelle Howardot tengernaggyá nevezték ki, amivel fontos lépést tettek azért, hogy elismerjék a nőknek a katonaságban betöltött szerepét.

A Washington melletti Arlingtonban az afro-amerikai Michelle Howard eddigi altengernagy szerdán megkapta vállapjára a negyedik, tengernagyi csillagot, s egyben az amerikai flotta helyettes hadműveleti főnökévé nevezték ki, amivel gyakorlatilag a haditengerészet harmadik számú vezetőjévé vált.

Az 54 éves Howard vezette 2009-ben az Ádeni-öbölben azt a különleges egységet, amely kiszabadította a szomáliai kalózok által elrabolt kereskedelmi hajó parancsnokát, Richard Phillips kapitányt. Később a történetet Phillips kapitány címmel, Tom Hanks főszereplésével filmesítették meg.

Ray Mabus haditengerészeti miniszter elmondta, hogy Howard "fényes haditengerészeti karrierjével" érdemelte ki a rangjelzést, és üdvözölte a történelmi kinevezést.

A haditengerészeti akadémián 1982-ben diplomát szerzett tengernagy ugyancsak az első fekete nő, akit kineveztek egy amerikai hadihajó élére: 1999-ben az USS Rushmore nevű hajó parancsnoka lett. Nők 1993 óta szolgálhatnak amerikai hadihajókon és harci repülőgépek pilótáiként.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Mérgező szén-monoxid miatt ürítettek ki egy budapesti iskolát

Mérgező szén-monoxid miatt ürítettek ki egy budapesti iskolát

Mészároltak az angolok és a portugálok – megvannak az újabb Eb-résztvevők

Mészároltak az angolok és a portugálok – megvannak az újabb Eb-résztvevők

Máshol is hasít a cég, amelyik a Normafánál fákat vághat ki

Máshol is hasít a cég, amelyik a Normafánál fákat vághat ki

Velence víz alatt, a polgármester szerint a klímaváltozás az oka

Velence víz alatt, a polgármester szerint a klímaváltozás az oka

Elon Musk szerint új találmányuk a skizofréniát is képes lesz gyógyítani

Elon Musk szerint új találmányuk a skizofréniát is képes lesz gyógyítani

Rómában egy bolgár nő a vonatsínekre lökött egy peruit, korábban pedig megkéselt egy amerikait

Rómában egy bolgár nő a vonatsínekre lökött egy peruit, korábban pedig megkéselt egy amerikait