Vatikáni szentesítést kaptak az ördögűzők

A római katolikus egyház immár hivatalosan is elfogadja az ördögűzés vitatott gyakorlatát.

  • MTI MTI
Vatikáni szentesítést kaptak az ördögűzők

Hivatalosan elismerte a Szentszék, a római katolikus egyház legfőbb intézménye a nemzetközi ördögűzők társaságát, amelynek tagjai arra hivatottak, hogy megszabadítsák a híveket az őket kínzó démonoktól. 

A L'Osservatore Romano című vatikáni lap kedden számolt be arról, hogy a vatikáni Klérus Kongregációja jóváhagyta a szervezet szabályzatát, és az egyházjog alapján elismerte a csoport működését. A lépés azt jelzi, hogy a római katolikus egyház elfogadja az ördögűzés vitatott gyakorlatát.

Az ördögűzők társaságának világszerte harminc országban mintegy 250 katolikus pap a tagja. A szervezet egyik alapítója Gabriele Amorth atya, aki Róma legfőbb ördögűzőjeként vált ismertté. 

A katolikus egyház 1999-ben adott ki egy ördögűzésről szóló, átdolgozott kézikönyvet. Magára a jelenségre 1973-ban hívta fel a nem katolikus közönség figyelmét "Az ördögűző" című amerikai film. Ferenc pápa elődeinél gyakrabban beszél az ördögről, és tavaly kezét egy elmondása szerint négy démontól kínzott férfi fejére tette. 

Francesco Bamonte atya, a társaság vezetője elmondta, a Vatikán elismerése nem csupán nekik, hanem az egész egyháznak örömére szolgálhat. "Az ördögűzés egyfajta jótékonykodás, amely a szenvedők javára válik".

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.