Németországba vittek egy ebolás WHO-munkatársat

A férfit korábban Sierra Leonéban kezelték, szerdán a hamburg-eppendorfi egyetemi klinikára szállították. A WHO júliusban is küldött volna ebolás beteget Hamburgba, a férfi azonban meghalt, mielőtt elvitték volna.

  • MTI MTI
Németországba vittek egy ebolás WHO-munkatársat

Németország szerdán először fogadott olyan beteget, aki Nyugat-Afrikában ebolavírussal fertőződött meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársát a hamburg-eppendorfi egyetemi klinikán (UKE) kezelik majd – közölte Rico Schmidt, a hamburgi egészségügyi hatóságok szóvivője.

A beteget egy speciális repülőgéppel szállítják a hamburgi repülőtérre, ahonnan a tűzoltóság mentőkocsijával viszik a kórházba.

Az esetről előzőleg a Bild című német napilap számolt be. Az újság információi szerint a férfit eddig Sierra Leonéban kezelték. A WHO már július végén is érdeklődött a hamburgi egyetemi klinikánál, hogy tudná-e vállalni egy ebolás beteg ápolását, a vírussal fertőzött orvos azonban meghalt, mire Németországba szállították volna.

Egy amerikai egészségügyi tisztségviselő kedden azt mondta: bár az ebolavírus még mindig "nyerésre áll", a szakértőknek megvannak az eszközeik a járvány megfékezésére. Tom Frieden, az amerikai járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) igazgatója a járvány sújtotta Libériában tett látogatásán beszélt a betegséggel kapcsolatos kilátásokról.

A jelenlegi a legsúlyosabb járvány az ebolavírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A betegség mostani terjedése februárban Guineában kezdődött. A vérrel és más testnedvekkel terjedő járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra, Libériára, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságra is átterjedt, és már több mint 1400 ember életét követelte.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.