2014. szeptember 3-án, az ukrajnai válság kellős közepén, egy nappal a Wales-i NATO csúcs előtt Barack Obama beszédet tartott Tallinnban.  A beszéd nem érte el a hivatalos és egyetlen magyar hírügynökség ingerküszöbét, imígyen az ingyenes hírszolgáltatás előnyeit élvező hazai sajtó figyelmét sem keltette fel.

A magyar sajtóét, amely néhány órával később ismertette a beszédre adott moszkvai választ: némi történelem-tanáros kioktatást egy, a beszédben elhangzott nyelvbotlás (vagy beszédírói elírás) miatt: szemben az amerikai elnök szavaival Oroszország gyarmatait ugye nem a XIX., hanem a XX. században veszítette el. Ejnye. Továbbá, hogy a NATO kardcsörtetése hátráltatja Putyin elnök béketervének megvalósulását.

A béketervét, amelynek kulcseleme, hogy Kijev ismerje el a kelet-ukrajnai orosz hatóságokat. Azaz, a béke feltétele a béketerv megalkotójának győzelme. Utána meglátjuk.

Az Egyesült Államok elnöke, kevés magyarországi érdeklődést keltő beszédében nem kevesebbet ismertetett, mint az USA kelet-európai, Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos biztonsági politikájának alapelveit; azt a védelmi doktrínát és lépéseket, amelyet a közelgő NATO csúcson képvisel.

Beszélt az USA kötelezettség-vállalásairól az Oroszországgal határos NATO tagállamok védelmi ereje növelésében.  Az amerikai csapatok szárazföldi jelenlétének fokozásáról és a régióban esetleg szükséges csapaterősítéseket fogadó eszközrendszerek telepítéséről. Arról, hogy a NATO-szövetség nem engedhet Oroszország revíziós kísérleteinek, ám az ukrajnai válságnak nincs katonai megoldása, ezért – az Ukrajna szuverenitása és integritása megőrzéséhez nyújtott segítség mellett - szigorítani kell az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat, amelyek hatása máris jelentkezik. Arról, hogy a katonai és diplomáciai segítség nem elegendő, Ukrajnát támogatni kell, hogy megszabaduljon a korrupció örökségétől, kiépíthesse demokratikus intézményeit, megszüntethesse energetikai kiszolgáltatottságát és fejlessze gazdaságát.

Emellett - a Nordea Concert Hall közönsége és a tallinni Szabadság téren összegyűlt tömeg örömére - mondott még néhány pontos mondatot, miért elkerülhetetlen azoknak a népeknek a győzelme, akik magukévá teszik és őrzik a demokrácia, nyitott társadalom és szabad piacgazdaság egymást támogató eszméit. S a szabadság értékeivel szembeni kihívás motívumairól:  „…a féktelen nacionalizmus azoknak az utolsó mentsvára, akik nem tudnak, vagy nem akarnak valódi haladást és esélyeket adni a saját népüknek.”

Fontos, talán történelmi és nagyon tömör beszéd. Zanzásítása, magyarázgatása helyett inkább javasolnánk az elolvasását.

Obama beszéde a magyarországinál több figyelmet kelthetett a világ más tájain. A tallinni látogatás másnapján Franciaország bejelentette, hogy leállítja az orosz haditengerészet megrendelésére készült hadihajók szállítását. Harmadnap tűzszüneti és fogolycsere-megállapodás születetett a harcoló felek között. Negyednapra a Wales-i NATO csúcs meghozta határozatait.

A NATO csúcs dokumentumai most érkeznek. Első olvasatuk alapján úgy tűnik, a szövetség tagországainak miniszterelnökei szintén felismerték, milyen következményekkel járna az orosz revíziós törekvések akár részleges sikere. Olyan helyzettel, amelyben bármely etnikai kisebbség, bármikor, a destabilizáció eszközévé, egy nyelvi közösségeken átnyúló határ pedig bizonytalanná válhat – végső soron az európai gondolat megroppanásával. S nem utolsó sorban, csökkenne a Nyugat befolyásoló ereje a világ bármely régiójában. Amire igencsak szükség van – s ez volt a NATO csúcs másik nagy témája – például a Közel-Keleten.

Iványi György

Barack Obama tallinni beszéde, 2014. szeptember 3.

Köszönöm. (Taps.) Köszönöm szépen. Helló, Észtország! Tere Eesti! Köszönöm, Oskar, a remek bevezetést, és hogy képviselte a mai Észtország – különösen a fiatalok – tehetségét, energiáját és optimizmusát. Oskar most ott ül az apja mellett, akivel az imént egyetértettünk, hogy mi már őszülünk, így hát biztosnak kell lennünk abban, hogy valaki felzárkózik mögénk. Nagy tapsot kérek Oskarnak az értékes munkájáért. (Taps.)

Ilves enök úr, tisztelt vendégek, Észtország népe: nagy öröm, hogy Önökkel lehetek ebben a nagy múltú városban, ebben a gyönyörű országban. Köszönöm a hihetetlen vendégszeretet, amit ma kaptam. Tudomásul vettem, hogy az időjárás mindig ilyen. (Nevetés). Csak azt sajnálom, hogy kihagytam a nyári dalosünnepet. Amikor legközelebb visszajövök, megpróbálok nem lemaradni róla. Magammal hoztam az amerikai nép barátságát, és megtiszteltetés számomra, hogy az első amerikai elnök lehetek, aki beszédet mondhat Észtország népének.

Alkalmam volt, hogy ismét találkozzam a balti államok vezetőivel, és köszönöm, hogy Lettország és Litvánia elnökei itt megjelentek. Csatlakoztak hozzánk barátaink az egész régióból. És külön szeretnék üdvözölni mindenkit, aki kintről, a Szabadság térről néz minket. Különösen tetszik, hogy ilyen sok fiatalt látok ma itt. Mert, akár Oskar, ti teljesítitek be az álmot, amelyért a szüleitek és a nagyszüleitek küzdöttek, de csak elképzelni tudták – hogy az életeteket szabad, független és demokratikus balti országokban éljétek.

A szabadság álma túlélte a sok évszázados megszállást és elnyomást. Függetlenséget hozott, hogy aztán ellopják külföldi paktumok és titkos jegyzőkönyvek. Túlélte a tömeges deportálásokat, amelyek elszakították a szülők gyermekeiktől. Védte az Erdei Testvérek ellenállása, költők és írók tartották életben a nyelveket és kultúrákat. Ez az álom találta meg itt, Észtországban, a legékesebben szóló hangját, amikor az észtek – nem messze innen, egy füves mezőn – vették a bátorságot, hogy ellenállva a Birodalomnak, azt énekeljék: „Atyáim földje, szeretett hazám”. És Heinz Valk, aki ma itt van, az egész Éneklő Forradalom nevében beszélt: „Akármi lesz, egy nap majd győzni fogunk!” (Taps.)

És akkor, pontosan 25 évvel ezelőtt, az egész Baltikumban, az emberek összegyűltek a szabadság és erőszakmentes ellenállás egyik legnagyobb ünnepére, amióta világ a világ. Azon az augusztus estén vagy kétmillió ember lépett ki az otthonából és fogta meg egymás kezét, hogy megalkossa a szabadság élőláncát, a Balti Utat. Utakon és mezőkön át, Tallinn, Riga és Vilnius között. Gyertyákat gyújtottak és himnuszokat énekeltek. Idős férfiak és nők hozták magukkal a függetlenség lobogóit. Fiatal szülők pedig a gyermekeiket, hogy megtanulják: ha hétköznapi emberek összefognak, lehetséges a nagy változás. Amikor az emberek itt, Észtországban megfogták egymás kezét, az volt a jelszó, hogy „szabadság”. Valaki azt mondta aznap: „A berlini fal téglából és betonból van. A mi falunk erősebb.” És így is volt.

Hónapokon belül ledöntötték a berlini falat. A következő évben végre a balti népek is szavazhattak a választásaikon. Amikor pedig a múlt erői megpróbálták visszaszerezni a hatalmat, fölkeltek. A litvánok megállították a tankokat. A lettek barikádokat építettek. Itt, Tallinnban a polgárok elfoglalták a tévétornyot, hogy megvédjék a demokrácia hullámhosszait. Önök győztek. Visszaszerezték az országaikat. És az új alkotmányban deklarálták: „Észtország függetlensége és szuverenitása örök és elidegeníthetetlen.”

Ám a balti népek is tudják, hogy a szabadságnak a szilárd biztonságon kell alapulnia. Kinyújtották kezüket, hogy csatlakozzanak a NATO szövetségéhez. És mi büszkén üdvözöljük önöket új szövetségesünkként, hogy – az alkotmányuk szavaival – Észtország örök függetlenségét mindig megvédje a világon valaha létezett legerősebb katonai szövetség.

Ma az emberek, akik azon dolgoznak, hogy felépítsék saját demokráciáikat – Kijevtől Tuniszig –, önökre tekintenek inspirációt keresve. Az önök tapasztalata pedig arra int, hogy a haladás nem könnyű és nem gyors. Itt, a Baltikumban, a tekintélyelvű uralom hosszú évtizedei után meg kellett tanulni a demokrácia szokásait. Ki kellett építeni a jó kormányzás intézményeit. Meg kellett reformálni a gazdaságot. El kellett távolítani a területükön állomásozó idegen erőket.

Az ilyen hatalmas átalakulás riasztó kihívás minden nemzet számára. De a Baltikum megmutatta a világnak, mi minden lehetséges, ha szabad emberek fognak össze a változásért, amelyre vágynak. A gondolatoknak ebben a nagy versenyében – a szabadságelv és a tekintélyelvűség, a szabadság és az elnyomás között – az Önök sikere azt bizonyítja, ahogy a 25 évvel ezelőtti élőlánc is, hogy mindig a mi elveink az erősebbek.

Erősebbek vagyunk, mert demokráciák vagyunk. Nem félünk a szabad és tisztességes választásoktól, mert az igazi legitimációnak csak egy forrása lehet – a nép. Nem félünk a független igazságszolgáltatástól, mert senki sem állhat a törvény felett. Nem félünk a szabad sajtótól, szikrázó vitáktól, sem az erős civil társadalomtól, mert a vezetőknek elszámoltathatóknak kell lenniük. Nem félünk attól, hogy a fiatalok az interneten tanuljanak, fedezzék fel a világot, szervezkedjenek, mert tudjuk, hogy azok az országok a sikeresebbek, amelyeknek a polgárai szabadon, önállóan gondolkodhatnak.

Erősebek vagyunk, mert a nyitott gazdaságot valljuk a magunkénak. Íme a bizonyíték. Itt, Észtországban látjuk, milyen sikeresek lehetnek a piaci szabadság, az európai integráció és a merész reformok. Önök lettek az egyik legsűrűbb internetes hálózatú ország a Földön – a világelsők közé tartoznak az e-kormányzat és a csúcstechnológiát képviselő start-upok terén. Az észt nép felszabadult vállalkozói szelleme és innovációi, mint a Skype, átalakítják a világot.

És erősebbek vagyunk, mert összetartunk. Ebben az évben ünnepeljük a balti országok NATO-csatlakozásának 10. évfordulóját. Egy évtizeddel ezelőtt a szkeptikusok aggódtak, készek-e az önök országai erre a feladatra. Ma elég, ha megnézik a közös kiképzési gyakorlatokat, ahol csapataink vállvetve válnak még erősebbé. Ha megnézik Afganisztánt, ahol csapataink közös áldozatokat hoztak a közös biztonságért, és ahol a tervek szerint három hónapon belül a NATO történetének legnagyobb művelete érvéget. Nem kétséges, a balti államok erősebbé tették a Szövetséget.

Az önök fejlődése egy átfogóbb igazságot tükröz: azt, hogy nemzedékek munkájának köszönhetően, annak köszönhetően, hogy egy nagy szövetségben fogtunk össze, és hogy a kontinens együttműködése és békéje iránt elkötelezett emberek összekovácsolták az Európai Uniót, történelmi lépést tettünk közös álmunk, az egységes, szabad és békés Európa felé.

Mégis, mi, akik itt összegyűltünk, ma már tudjuk, hogy ezt az álmot Oroszország Ukrajna elleni agressziója fenyegeti. Arcátlan támadás ez Ukrajna, egy szuverén és független európai nemzet területi integritása ellen. A nemzetközi rendszerünk legelemibb alapelveit vonja kétségbe – azt, hogy a határokat nem lehet a fegyveres fenyegetéssel átrajzolni, és hogy a nemzetek joga dönteni a saját jövőjükről döntsenek. Aláássa a nemzetközi rendet, amely tiszteletben tartja a népek és nemzetek nyers erővel el nem vehető jogait. Ez forog kockán Ukrajnában. Ezért állunk ki ma az ukrán nép mellett.(Taps.)

Vessünk véget egyszer és mindenkorra annak az elavult gondolkodásnak és azoknak a torzulásoknak, amelyek ezt a válságot előidézték. A NATO szövetsége nem irányul semmilyen más nemzet „ellen”; a demokráciák szövetsége vagyunk, amelyek saját kollektív védelmükre kötelezték el magukat. Észtország, Lettország vagy Litvánia nem „posztszovjet területek”. Önök szuverén és független nemzetek, joguk van, hogy meghozzák saját döntéseiket. A saját biztonságukról hozott döntéseiket egyetlen más ország sem vétózhatja meg.

Ukrajnában a Majdan tiltakozó megmozdulásait nem újnácik vagy fasiszták vezették. Hétköznapi ukránok vezették – férfiak és nők, fiatalok és idősek –, akiknek elegük lett a korrupt rendszerből, és akik részesedni akartak a haladásból és a jólétből, ahogyan azt Európa többi részén látják. Nem vettek részt semmilyen „fegyveres hatalomátvételben”. Amikor sikerült tető alá hozni a megállapodást az alkotmányos reformról, a korábbi elnök elhagyta hivatalát, és a parlament jóváhagyta az új választásokat. Így ma Ukrajnának új, demokratikusan megválasztott elnöke van. És örömmel várom, hogy Porosenko elnök urat még ebben a hónapban az Ovális Irodában üdvözölhessem. Az ukrán nép őt választotta.

Nem a kijevi kormány destabilizálja Kelet-Ukrajnát, hanem az oroszbarát szeparatisták, akiket Oroszország biztat, Oroszország pénzel, Oroszország képez ki, Oroszország lát el utánpótlással és fegyverekkel. És az orosz erők, amelyek behatoltak Ukrajnába, nem humanitárius vagy békefenntartó küldetésben járnak. Ezek orosz harcoló alakulatok, orosz fegyverekkel, orosz tankokban. Nos, mindezek tények. Bizonyíthatóak. Nem lehetnek vita tárgyai.

Az állami propaganda eredményeként sok orosz meg van győződve arról, hogy kormánya cselekedeteitől Oroszország erősebb lesz. Ám visszanyúlni a cárok korába – megpróbálva visszaszerezni a 19. században „elvesztett” területeket –, bizonyosan nem módja annak, hogy megteremtsék Oroszország 21. századi nagyságát. (Taps.) Ez csak azt demonstrálja, hogy a féktelen nacionalizmus azoknak az utolsó mentsvára, akik nem tudnak vagy nem akarnak valódi haladást és esélyeket adni a saját népüknek.

Tisztázzuk az álláspontunkat! Ahogyan a múlt században sem fogadtuk el, hogy a kisebb európai népek fölött nagyobb szomszédaik uralkodjanak, most is elutasítjuk, hogy bárki befolyási övezetekről beszéljen. (Taps.) És ahogy sohasem fogadjuk el a balti népek a megszállását és törvénytelen bekebelezését, nem fogadjuk el azt sem, hogy Oroszország megszállja és törvénytelenül bekebelezze a Krímet vagy Ukrajna bármely más részét. (Taps.)

Szabad népekként, szilárd és egységes szövetségként felelünk a pillanat kihívásaira. Lássuk, hogyan.

Először is, meg fogjuk védeni a NATO-szövetségeseinket, éspedig minden szövetségesünket. Ebben a szövetségben nincsenek régi tagok meg új tagok, junior partnerek meg szenior partnerek – csak szövetségesek vannak, tisztán és egyszerűen. Meg fogjuk védeni valamennyi szövetséges területi integritását. Ma a korábbinál több NATO-repülőgép őrzi a Baltikum egét. Több amerikai katona állomásozik, vesz részt a kiképzésben rotációs rendszerben a balti államok területén. Több NATO-hajó járőrözik a Fekete-tengeren. Ma este utazom el a walesi NATO-csúcstalálkozóra, és úgy gondolom, a Szövetségnek olyan hosszú időre kell terjesztenie ezeket a védelmi intézkedéseket, ameddig szükséges. Mert Tallinn, Riga és Vilnius védelme éppen olyan fontos, mint Berliné, Párizsé és Londoné. (Taps.)

A hosszú szovjet megszállás alatt a nagy észt költőnő, Marie Under, írt egy verset, amelyben a világhoz kiáltott: „Ki jön, hogy segítsen? Ide, most, azonnal!” Azt mondom Észtország és a Baltikum népének: ma a szövetségi szerződés köt bennünket. Komoly kötelezettség ez egymás iránt. Az 5. cikk kristálytisztán szól: akármelyikünket ér támadás, mindannyiunkat ér támadás. Ha tehát bekövetkezik egy ilyen pillanat, nem kell újra megkérdezni: „Ki jön, hogy segítsen?”, tudni fogjuk a választ – a NATO-szövetség, benne az Egyesült Államok fegyveres ereje jön „ide, most, azonnal”. (Taps.) Itt leszünk Észtországban. Itt leszünk Lettországban. Itt leszünk Litvániában. Önök egyszer már elveszítették a függetlenségüket. A NATO-val soha többé nem fogják elveszíteni. (Taps.)

Második lépésként – a mellett, amit már megtettünk – az Egyesült Államok arra törekszik, hogy támogassa a NATO-szövetségesek biztonságát, és tovább erősítse az amerikai katonai jelenlétet Európában. Az új kezdeményezés, amelyre idén tavasszal Varsóban tettem javaslatot, több ilyen elemet tartalmaz, s a megvalósításukon már dolgozunk a Kongresszussal. Itt, a Baltikumban ez a mostaninál több amerikai eszköz elhelyezését jelentené, hogy szükségesetén rendelkezésre álljanak. Több képzési együttműködést és közös gyakorlatot jelentene a fegyveres erőink között. Továbbá több amerikai erőt – benne szárazföldi egységekkel –, amely folyamatosan rotál Észtország, Lettország és Litvánia között.

Harmadszor, arra van szükség, hogy a NATO-erőket még gyorsabban be lehessen vetni válság idején. Ezen a héten a szövetség elfogad egy új tervet, amely fokozza a készenlétet. És ez a védelmi tervezés felgyorsítását is jelenti, hogy teljesen felkészültek legyünk, ha bármelyik szövetségesünket bármilyen fenyegetés éri. Azt is jelenti, hogy az erősítések gyors fogadására alkalmas infrastruktúrára és létesítményekre van szükségünk, többek között itt a Baltikumban. Erősítenünk kell a NATO Reagáló Erejét, hogy ne csak gyorsabban legyen bevethető, és válaszolhasson a fenyegetésekre, de el is riassza azokat.

A hagyományos fenyegetések kezelése mellett szembe kell néznünk új kihívásokkal. Ezeknek a kihívásoknak a részei azok propagandakampányok, amelyek megpróbálnak félelmet gerjeszteni és éket verni az emberek közé. Elutasítjuk azt az elvet, hogy az emberek nem képesek együtt élni és boldogulni, csak mert máshonnan származnak, vagy más nyelvet beszélnek. Ennek a torz gondolkodásnak a legjobb ellenszerei: meghatározó, közös értékeink. Nemcsak a balti államokban, de Európa-szerte el kell ismernünk minden egyén veleszületett méltóságát és emberi jogait – mert a demokráciáink nem lehetnek igazán sikeresek, amíg ki nem irtjuk magunkból az elfogultságot és előítéleteket, intézményeinkből és szívünkből egyaránt. Védelmeznünk kell a sajtó és a szólás szabadságát – mert végső soron a hazugság és félretájékoztatás versenyképtelen az igazsággal szemben. Óvnunk kell a nyitott és befogadó társadalmat – mert országaink sikeresebbek és gazdagabbak lesznek, ha örömmel fogadjuk minden ember tehetségét, a kisebbségekét is. Ez annak a munkának egy része, amit el kell végeznünk (Taps.) Ez a példa, amelyet fel kell állítanunk.

Negyedszer – miközben megerősítjük országainkat a jelenben, meg kell őriznünk a szövetség erejét a jövő számára. Ez befektetéseket igényel a hírszerzés, megfigyelés és felderítés, valamint a rakétavédelem területén. És itt, Európában a nemzeteknek többet kell tenniük, hogy ösztönözzék azt a növekedést és a jólétet, amely fenntartja szövetségünket. Becsületére váljék Észtországnak, hogy kiemelkedik mint olyan szövetséges, amely teljes részesedéssel – a GDP két százalékával – járul hozzá a szövetség védelméhez. Lettország és Litvánia ígéretet tett arra, hogy ugyanezt teszi. Így állunk most, és ez tapsot érdemel. (Taps.) Az e heti csúcstalálkozó alkalom lesz rá, hogy minden NATO-tagország fokozza erőfeszítéseit, és teljesítse a Szövetség iránt vállalt kötelezettségeit. Észtország megtette, minden szövetségesnek meg kell tennie.

Ötödször – továbbra is egységesen szembe kell szegülnünk az ukrajnai orosz agresszióval. (Taps.) Ne feledjék, Putyin elnök többször is elszalasztotta a lehetőséget, hogy diplomáciai eszközökkel oldja meg az ukrajnai válságot. Az Egyesült Államok, az Európai Unió, partnereink szerte a világon mind a diplomáciai megoldást javasolták. De annak fényében, hogy Oroszország nem hajlandó megragadni ezt a lehetőséget, nem volt más közös választásunk, mint az, hogy szigorú szankciókat alkalmazzunk Oroszországgal szemben. Félreértés ne essék, Oroszország máris súlyos árat fizet. A tőke menekül, a külföldi befektetések zuhannak – mert a befektetők tudják, hogy a mai Oroszország, viselkedése miatt, rossz befektetés. Az orosz gazdaság recesszióba csúszott. Az energiatermelés – az orosz gazdaság motorja – várhatóan visszaesik. Az ország hitelminősítése a bóvli kategóriához közelít. A rubel értéke minden idők mélypontjára zuhant. Egyszóval: az ukrajnai orosz akciók gyengítik Oroszországot. Oroszország lépései az orosz népnek okoznak kárt.

Nem kell így lennie. Nem érdekünk Oroszország gyengesége. Ez egy gazdag történelmű nemzet, jeles nép. Nem keressük a konfrontációt Oroszországgal. Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államok komoly erőfeszítéseket tett, hogy üdvözölje Oroszországot a nemzetek közösségében, és ösztönözze gazdaságának sikerét. Üdvözöljük azt az Oroszországot, amely erős és gyarapodó, amely hozzájárul a nemzetközi biztonsághoz és békéhez, amely békés diplomáciai úton oldja meg a vitákat.

Szemben Oroszország mai elszigeteltségével és a gazdasági bajaival, ez az irány – amely magában foglalná a stabil és virágzó Ukrajnát, annak tiszteletben tartott szuverenitását – végül is nagyobb sikert, több lehetőséget, megbecsülést hozna Oroszországnak is. Ez az út, amely valódi fejlődést ígérne az orosz népnek is, továbbra is nyitva áll Oroszország előtt. Ám ehhez először Oroszországnak kell irányt váltania, elhagynia Ukrajnát, hogy Ukrajna népe dönthessen saját sorsáról. Nincs kétségem afelől, hogy egyik döntése az lesz: erős kapcsolatokat épít ki nemcsak Európával, hanem Oroszországgal is. Ám erről szabadon kell döntenie.

Ezzel elérkeztünk az utolsó területhez, amelyen nemzeteknek egységesnek kell lenniük: következetes támogatást kell adni azoknak a népeknek, akik el kívánják érni saját szabadságukat. Igen, ez az ukrán népre is érvényes.  És kevesen értik ezt jobban, mint a balti országok népei. Önök keserű tapasztalatból tudják, hogy sohasem tekinthetjük a biztonságot és szabadságot adottnak. Azt akarjuk, hogy az ukránok függetlenek és erősek legyenek, képesek arra, hogy félelem és megfélemlítés nélkül hozzák meg saját döntéseiket, mert minél több ország szabad, erős és mentes a megfélemlítéstől, annál biztosabbak a saját szabadságjogaink.

Tehát az Egyesült Államok továbbra is segíti Ukrajna reformjait – hogy megszabaduljon a korrupció örökségétől, kiépítse a demokratikus intézményeket, hogy gazdasága növekedjék, és, mint a többi európai nemzet, diverzifikálja energiaforrásait, mert egyetlen országot sem ejthet túszul egy másik nemzet, amely fegyverként használja az energiát. (Taps.) Továbbra is felajánljuk, hogy segítséget és kiképzést adunk az ukrán hadseregnek, hogy meg tudja védeni az országát. És mivel végső soron nincs katonai megoldás a válságra, továbbra is támogatjuk Porosenko elnök béke-erőfeszítéseit. Mert, mint minden önálló nemzetnek, Ukrajnának is szabadon kell döntenie a sorsáról.

És ezen a héten a NATO-nak félreérthetetlen, támogató üzenetet kell küldenie Ukrajnának is. A Szövetség és Ukrajna partnersége több mint húszéves. Ukrán erők kiválóan szolgáltak a NATO-műveletekben a Balkánon és Afganisztánban. Tehát Walesben szövetségként találkozunk Porosenko elnökkel annak jeleként, hogy a 28 nemzet együtt támogatja Ukrajna szuverenitását és a területének megvédéséhez való jogát,

Ma Ukrajnának szavaknál többre van szüksége. Konkrét NATO-kötelezettségvállalásokra, amelyek segítenek, hogy korszerűsíthesse és megerősítse biztonsági erőit. Egyébként több segítséget kell nyújtanunk más NATO-partnereknek is, köztük Grúziának és Moldovának, hogy erősíthessék védelmüket. (Taps.) És meg kell erősíteni az elvet, amely mindig is vezette a Szövetséget: azon országok előtt, amelyek megfelelnek a kritériumoknak és hozzájárulhatnak a szövetségesek biztonságához, a NATO-tagság ajtaja továbbra is nyitva áll.

Ez tehát a próba pillanata. Az ukrajnai szeparatisták és Oroszország lépései Európa múltjának olyan sötét taktikáit idézik, amelyeknek a messze múltban lenne a helye. Álarcos férfiak épületeket rohamoznak. Nemzeti jelzést nem viselő katonák lopakodnak át a határon. Az erőszak családokat késztet menekülésre, és ezreket pusztít el, köztük, egy polgári repülőgépet lelőve, csaknem 300,  Európa és a világ minden részéről jövő, ártatlan férfit, nőt és gyermeket. A kezelhetetlennek rémlő erőszak és a mélységesen értelmetlen szenvedés láttán könnyen válhatnánk cinikussá, és megkísérthet a gondolat, hogy a béke és a biztonság számunkra elérhetetlen.

De én azt mondom mindenkinek, aki ma itt van, és főleg a fiataloknak: ne engedjenek a cinizmus csábításának. Ne veszítsék el azt az idealizmust és optimizmust, amely minden nagy változás gyökere. (Taps.) Soha ne veszítsék el a hitet, hogy ha akarjuk, ha készek vagyunk megdolgozni érte, ha összetartunk, akkor más lehet a jövő; jobb lehet a holnap. Végtére is az egyetlen oka van annak, hogy ma itt lehetünk egy szabad és demokratikus Észtországban: az, hogy az észt nép sohasem adta fel.

Önök nem adták fel, amikor a Vörös Hadsereg jött keletről, és amikor a nácik jöttek nyugatról. Nem adták fel, amikor a szovjetek visszajöttek, és amikor a legkiválóbbjaikat a Gulagra küldték, hogy soha ne térjenek vissza. Soha nem adták fel, amikor egy hosszú megszállás próbálta összetörni a lelkeket és a kultúrát. A tankok nem tudták elnyomni az erkölcsi erő hangjait, amelyek dallá egyesültek. Az ő falaik nem értek semmit az egyesült nép szétszakíthatatlan láncával szemben. Mint a lengyelek és a magyarok, a csehek és a szlovákok, mint a keletnémetek annak a falnak a tetején, önök erősebbek voltak, és mindig hitték: „akármi lesz, egy nap majd győzni fogunk.”

Ma ez a példa – ez a győzelem – reményt ad az embereknek a világ minden táján. Igen, lesznek visszaesések, lesz frusztráció, jönnek a kétség és kétségbeesés pillanatai. A történelem folyói hol apadnak, hol áradnak,,de a végén elérik a szabadságot – a Föld minden zugában egyre több ember áll ki, hogy követelje magának az egyetemes jogokat. És ezért erősebbek végső soron a mi eszményeink. Ezért fogunk mi győzni.

Győz a méltóság – mert minden ember egyenlőnek születik, szabad akarattal és elidegeníthetetlen jogokkal. És minden rezsim vagy kormányzati rendszer, amely megpróbálja tagadni ezeket a jogokat, végül elbukik, azok az országok pedig, amelyek ragaszkodnak hozzájuk, megerősödnek.

Győz az igazság – mert nem az erőnek van igaza, és a tartós békéhez csak úgy vezet út, ha az emberek tudják, hogy méltóságukat tiszteletben tartják, jogaikat garantálják. És az egyes polgárok, akár a nemzetek, soha nem nyugszanak bele egy olyan világba, ahol a nagyobbnak szabad zsarnokoskodnia a kisebb felett. Előbb vagy utóbb, de visszaütnek. (Taps.)

Győz a demokrácia – mert a kormányzat legitimitása csak polgáraitól származhat; mert az információnak, a jog- és esélyegyenlőségnek ebben a korában az emberek több beleszólást akarnak az életükbe, nem kevesebbet; és mert a kormányzás minden más valaha kitalált formájához képest, csak az egyén szentségében gyökerező demokrácia érhet el valódi haladást.

És győz a szabadság – nem azért, mert ez szükségszerű, és nem azért, mert elrendeltetett, hanem mert a méltóság, az igazságosság és demokrácia iránti mélységes emberi vágy sohasem enyészik el. El lehet nyomni. Néha el lehet hallgattatni, de ez a vágy izzik ég minden emberi szívben, olyan mélyen, ahol semmiféle rezsim nem érhet el; olyan fény ez, amelyet semmiféle hadsereg sem tud kioltani. És mindaddig, amíg a szabad emberek meg tudják idézni magukban az önbizalmat, a bátorságot és az akaratot, hogy megvédjék oly nagy becsben tartott értékeinket, a szabadság mindig erősebb lesz, és történhet akármi, eszményeink győzni fognak.

Köszönöm. Éljen a mi nagyszerű Szövetségünk. Köszönöm szépen. Köszönöm. (Taps.)