Véget ért egy korszak, és valami új kezdődik – jelentette ki az izraeli kormány egyik héja tagja, és szavai valószínűleg közel állnak az igazsághoz. Az izraeli–palesztin béketárgyalások legutóbbi fordulóját a minap befagyasztották, a konfliktus tárgyalásos rendezésének esélye talán a legcsekélyebb, mióta jó két évtizede elindult a – megszakításokkal, fegyveres összecsapásokkal tarkított – párbeszéd. A közvetítésre ezúttal is vállalkozó USA mindkét felet hibáztatta, viszont a jövőt illetően legalább olyan tanácstalan, mint Izrael vagy a Palesztin Hatóság.
Ötletekben viszont nincs hiány. Benjamin Netanjau izraeli miniszterelnök a hétvégi kormányülésen az alkotmány szerepét betöltő alaptörvények módosítását javasolta, hogy rögzítve legyen: Izrael a zsidó nép nemzetállama. Szerinte a lépés azért létfontosságú, mert Izrael legitimitását egyre inkább megkérdőjelezik a világban, és hozzátette: a kisebbségek, például az arabok jogait az ország garantálja. A kezdeményezés és egyben a béketárgyalások kudarcának egyik oka, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök nem hajlandó zsidó államként elismerni Izraelt. A palesztinok szerint ilyen gesztussal az izraeli lakosság ötödét számláló, magukat amúgy is másodrendű állampolgároknak érző arabok helyzete még rosszabbá válik. Az Izrael zsidó identitását féltő jobboldalt a saját ellenzéke is bírálja, sőt a kabinet igazságügy-minisztere, Cipi Livni is attól tart, hogy az állam zsidó természetének jogi deklarálása alááshatja a demokratikus értékeket.
A béketárgyalások kudarca után az izraeli jobboldalon más egyoldalú lépésekről is beszélnek. Egyesek a megszállt Ciszjordánia többségének, mások „csak” az ott létesített zsidó kolóniáknak az annektálását javasolják. Vannak, akik részleges kivonulást, esetleg a határ egyoldalú kijelölését szeretnék, de facto palesztin államot létrehozva. Felmerül azonban a kérdés, hogy vajon a nemzetközi közösség hogyan fogadná a területszerzést, hiszen Kelet-Jeruzsálem több mint három évtizede történt izraeli annektálását sem ismerte el. Valószínűleg Netanjahu sem szívesen térne erre az útra, ami számára nemzetközi elszigetelődést jelentene.
Könnyen lehet azonban, hogy ha Izrael egyoldalúan maga húzná meg a közös határvonalát, akkor a megmaradt palesztin területeken képtelenség volna életképes államot létrehozni. De a palesztinok szerint a ciszjordániai zsidó települések folyamatos bővítése miatt lassan amúgy is lehetetlen összefüggő területű állam megteremtése. A Béke Most nevű izraeli mozgalom szerint a tárgyalások tavaly júliusban indult legutóbbi szakasza során is folytatódtak az építkezések, és Izrael közel ötezer otthon építésének a terveit hagyta jóvá, ami a palesztinok szerint súlyosan hátráltatta a dialógust.
Abbász azzal fenyegetőzött, hogy feloszlatja a részleges autonómia irányító testületét, a Palesztin Hatóságot, és így valamennyi palesztinért az izraeli kormány felelne. Sokak szerint amúgy is egyre nehezebb lenne a két nép, két állam elve alapján a végső megállapodás. Az Izrael zsidó jellege körüli vita csak elfedte, hogy a többi alapvető kérdést – a határokat, a környező arab országokban és a Gázai övezetben élő, összesen közel ötmillió palesztin menekült sorsát, Kelet-Jeruzsálem hovatartozását – illetően sem sikerült közös nevezőt találni.
Ám a Palesztin Hatóság felszámolása is egyelőre inkább csak taktikai blöffnek tűnik, hiszen a jórészt külföldi segélyekből működő önkormányzat gyakorlatilag a legnagyobb munkaadó Ciszjordániában. Ráadásul Abbász egyéb lépése, illetve terve más irányt mutat: például az államiság jogi kereteinek a létrehozásával próbálkozik. Miután jó egy éve az ENSZ közgyűlése megfigyelő, de nem tagállami státust szavazott meg a palesztinoknak, Abbász nemrég azzal lepte meg Washingtont, hogy tucatnyi nemzetközi szerződéshez csatlakozott.
Az elsők között volt az 1949-es genfi konvenciók aláírása, amivel szerinte Palesztinát megszállás alatti államként ismerték el – ellentétben azzal az izraeli felfogással, hogy az 1967-ben elfoglalt területek vita tárgyát képezik. Abbász további ötven nemzetközi szerződéshez – köztük a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságról szólóhoz – tervez csatlakozást. Ez utóbbival azt akarná elérni, hogy Izrael megszállóként elszámoltatható legyen. Ám az izraeliek szerint ez a lépés visszaüthet, hiszen a palesztin államot nemcsak jogok illetnék meg, de kötelezettségek is terhelnék, például felelőssé lehetne tenni a területén elkövetett bűnökért, így a gázai militánsok rakétatámadásaiért – hiába nem Abbász kormánya, hanem a Hamász iszlamista mozgalom ellenőrzi az övezetet.
Az autonómia felszámolása és az államiság jogi megteremtése közti ellentmondást csak fokozta az a szintén váratlan húzás, hogy a gázai Hamász és a ciszjordániai világi Fatah – illetve az általa vezetett Palesztinai Felszabadítási Szervezet – egységpaktumot kötött, közös kormány ígéretével. A Hamász nem ismeri el Izraelt, amelynek elpusztítására jött létre, a Nyugat pedig terrorista csoportnak tartja a mozgalmat. A megállapodás – amely nem az első a Hamász és a Fatah 2007-es gázai miniháborúja óta – valószínűleg most sem hoz eredményt, viszont arra alkalmas volt, hogy Netanjahu formailag erre hivatkozva fagyassza be a tárgyalásokat, amelyeknek az USA által szabott határideje a múlt héten le is járt.
Abbász kapkodása mögött leginkább az húzódhat meg, hogy a 78 éves politikus legitimitása gyenge. Mandátuma öt éve lejárt, azóta sem voltak választások, és az egész palesztin politikai rendszer megosztott, szétesett. Bár az elnök azt állította, hogy az új kormány el fogja ismerni Izraelt, a Hamász berkeiből ezt máris cáfolták. Ugyanakkor Izrael számára előnyösebb lehet egységes palesztin vezetéssel alkudozni – korábban ennek hiányára hivatkozva hangoztatta, hogy nincs igazán tárgyalópartner a másik oldalon.
Azt, hogy mindebből mi fog kisülni, valószínűleg még Washingtonban sem tudják. A közvetítésbe rengeteg energiát, időt és politikai tőkét fektető John Kerry amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette Izraelt, hogy ha nem oldja meg a konfliktust, apartheidállammá válhat. Továbbá azzal fenyegetőzött, hogy ha nincs meg az elszántság a felekben, akkor az USA nem fog örökké a párbeszéd érdekében kardoskodni. A feladás azonban újabb közel-keleti diplomáciai kudarc lenne Barack Obama elnök számára, és könnyen elképzelhető, hogy már az utódja is csak az esetleges második terminusában, azaz 2021 után lesz hajlandó újra megpróbálkozni a lehetetlennel.
Megfigyelők mindazonáltal nem várnak a békefolyamat legutóbbi, 2000-ben kitört súlyos válsága utáni intifádához hasonló felkelést. Egy felmérés szerint a fegyveres harc palesztin támogatóinak aránya 30 százalék alatt van, szemben a 2001-es 85 százalékkal. A párbeszéd múlt évi felújítása előtt három évig nem volt dialógus, ami megint megismétlődhet. Paradigmaváltásra viszont sor kerülhet. Az izraeliek közel kétharmada a két állam mellett van, de már értékelhető azok aránya, akik elfogadnák az egy államot, illetve a konföderációt. Viszont a palesztinok 56 százaléka nem hisz a saját államiságában, és a harmaduk támogatná a zsidó–arab közös hont. Előbb vagy utóbb egy állam lesz – vélekedett Mose Arensz volt izraeli külügy- és védelmi miniszter –, és szerinte ez leginkább azon múlik, hogy a palesztinok többsége Izrael részévé akar-e válni, vagy sem.
KERESZTES IMRE
