Rohamléptek

A zért nem mondható „kékcédulásnak” a múlt hét végi kelet-ukrajnai függetlenségi népszavazás, mert még az 1947-es, hírhedt magyarországi parlamenti választáson használt, kék papírra nyomott igazolásra sem volt szükség ahhoz, hogy a voksolni akarók annyiszor szavazzanak, ahányszor akarnak. A választókörzetekben – ahol sok esetben hiányoztak még a névjegyzékek is – elég volt igazolványt felmutatni, s a polgárok rögtön megkapták a szavazócédulát. Amikor valaki megkérdezte, ellenőrzik-e, ha valaki többször szavaz, a nem túl meggyőző válasz ez volt: egyszer majd igen.

A hivatalosnak szánt adatok szerint a Donyeck megyében kikiáltott Donyecki Népköztársaság függetlenségére – több mint hetvenszázalékos részvétel mellett – 89 százalék voksolt igennel, míg a szomszédos Luhanszk megyében 96 százalékos volt az igenek aránya. A feltűnő gyorsasággal kihirdetett végeredmény közzététele után hasonló sebességgel jelentették be, hogy az ukrán hrivnya helyett az orosz rubelt teszik meg hivatalos fizetőeszköznek, nem engedik megrendezni a megyék területén a május 25-ei ukrajnai államfőválasztást, s felkérik Moszkvát, hallgassa meg az ukrajnai oroszok hangját, és a Krím félszigethez hasonlóan ezeket a területeket is vegye fel az Oroszországi Föderációba. „Donyeck mindig is az orosz világ része volt, számunkra Oroszország történelme a miénk. A nép óhajának teljesítése és az igazság helyreállítása érdekében kérjük, hogy Oroszország vegye fontolóra a Donyecki Népköztársaság beolvasztását” – közölte Gyenisz Pusilin, az új állam első számú vezetője.

Moszkva egyelőre csak azzal reagált, hogy szorgalmazza a voksolás eredményének végrehajtását békés eszközökkel. A legalábbis átmeneti hallgatás stratégiaváltásra utal, hiszen márciusban, amikor a hatvan százalékban oroszok lakta Krím félszigeten rendeztek hasonló referendumot, Moszkva szinte azonnal magához csatolta a területet. Az ukrajnai ipari termelés harmadát adó Donyeck és Luhanszk megyében 6,5 millió ember él, így ezek lehetnek a legnépesebb önállóvá vált európai területek a Szovjetunió és Jugoszlávia negyedszázaddal ezelőtti széthullása óta.

A kijevi kormány nem ismerte el a referendum törvényességét, és saját forrásaira hivatkozva azt állította, hogy a részvételi arány legfeljebb 25-30 százalékos lehetett. „A terroristák által népszavazásnak nevezett komédiának semmiféle jogi következménye nincs, legfeljebb annyi, hogy felelősségre fogjuk vonni a szervezőket” – írta közleményében Olekszandr Turcsinov ügyvezető államfő. Erre még jó ideig várni kell, hiszen a Kijevhez hű ukrán erők képtelenek visszafoglalni és hosszabb ideig megtartani a Moszkva támogatását élvező szakadárok kezén lévő középületeket és településeket.

A délkelet-ukrajnai Mariupolban az ukrán különleges egységek kétszer is visszavették ugyan a rendőrségi központot, ám a lakosság jó részének támogatását élvező szakadárok újra és újra felülkerekednek. Az ukrán belügyminisztérium gyakorlatilag beismerte tehetetlenségét, amikor közölte: ha a lakosság nem támogatná a lázadókat, egy nap alatt helyreállítanák a rendet. Helyszíni források szerint az ukrán erők befejezték a május elején kezdett átfogó offenzívát, s csak kisebb összetűzések alakulnak ki a két fél között. Ennek részben az is az oka, hogy a szakadárok felszerelése folyamatosan javul, a hét elején már aknavetőkkel is lőtték a hadsereg közelben lévő egységeit.

Miközben Kijev nem hajlandó elismerni a népszavazást, a helyi politikai elemzők szerint a referendum új realitást teremtett, s a 46 milliós ország sohasem lesz már olyan, mint a voksolás előtt volt. „Létrejönnek a párhuzamos hatalmi intézmények, s a negatív hozzáállás ellenére Kijev nem tehet mást, mint tárgyalásokat kezd az önjelölt új vezetőkkel” – írta Vagyim Karaszjov ukrán elemző. Hasonló véleményen volt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter is, aki szerint csak tárgyalásos úton lehet megoldani az Ukrajna egységét veszélyeztető válságot. Steinmeier támogatásáról biztosította azt a tárgyalássorozatot, amelyen Wolfgang Ischinger német diplomata közvetítésével kezdenek párbeszédet a keleti és a nyugati országrész képviselői. A találkozókon – Kijev tiltakozása miatt – nem vehetnek részt a keleti fegyveres csoportok tagjai.

Bár Vlagyimir Putyin orosz államfő két nappal a kitűzött dátum előtt a korábban általa támogatott referendum elhalasztását kérte a kelet-ukrajnai szakadároktól, a jelek szerint a nyugati hatalmak nem hiszik el, hogy Moszkva valóban meg akarja fékezni az Oroszország-párti erőket. Erre utal az is, hogy az EU újabb 13 orosz politikust és több vállalatot vett fel a szankciókkal sújtott személyek és intézmények listájára. Az újak között van Vjacseszlav Vologyin, Putyin elnök hivatalvezetőjének helyettese is. A szankciók bővítése minden bizonnyal azzal is kapcsolatban van, hogy Oroszország, ígéreteivel ellentétben, nem csökkentette az ukrán határ térségében állomásozó negyvenezres haderejének létszámát. Bár a Nyugat megszorításai továbbra sem súlyosak, a Kreml szerint aláássák a felek közötti bizalmat, nehezítve az ukrajnai belpolitikai válság rendezését.

A krízist mélyíti, hogy Alekszej Miller, az állami többségi tulajdonban lévő orosz gázmonopólium, a Gazprom vezérigazgatója bejelentette: Moszkva június 3-án leállítja az Ukrajnának szánt gázszállításokat, ha Kijev addig nem fizeti meg 3,5 milliárd dolláros tartozását. Ukrajna, amely közben a hírek szerint megkapta az IMF által ígért 17 milliárd dolláros hitelcsomag első részletét, azért nem hajlandó fizetni, mert vitatja, hogy a Gazprom márciusban jogszerűen emelte közel duplájára – ezer köbméterenként 286 dollárról 485-re – a földgáz árát. Ukrajna 2,16 milliárd dolláros tartozást ismer el, s ahogy nem kívánja kifizetni a különbözetet, nem akarja teljesíteni azt az orosz követelést sem, hogy előre utalja át a júniusi szállítások ellenértékét. A vita végül ahhoz vezethet, hogy megismétlődik a 2006-os, majd 2009-es orosz–ukrán gázháború, melynek idején a közép-európai államok sem jutottak orosz gázhoz, miután Ukrajna megcsapolta az exportra szánt mennyiséget.

NÉMETH ANDRÁS