Kamu volt Jericho, a zimbabwei oroszlán halálhíre

A korábban lelőtt Cecil társa, Jericho él és virul.

  • MTI/AP MTI/AP
Kamu volt Jericho, a zimbabwei oroszlán halálhíre

Jericho, a megölt zimbabwei oroszlán, Cecil társának műholdas jeladója újra rendszeresen küldi a jeleket - mondta el az AP hírügynökségnek Brent Stapelkamp oroszlánkutató, aki csapatával kilenc éven át tanulmányozta az állatokat.

A zimbabwei Conservation Task Force civil állatvédő szervezet szombaton tette közzé, hogy feltehetően a Cecil kölykeiről gondoskodó Jerichót is elpusztították, a műholdas jelek szerint azonban a vad él és mozog a Hwangei Nemzeti Park területén.

Cecil, a zimbabwei oroszlán
MTI/AP/WCRU/Andy Loveridge

Valószínű, hogy Stapelkamp volt az utolsó ember, aki az amerikai orvvadászon kívül Cecil, Zimbabwe leghíresebb oroszlánja közelébe kerülhetett, amikor tavaly októberben ellátta a jeladóval.

A tudós azt is elmondta, hogy amikor Cecil fejetlen tetemét végül megtalálták, már egy hete keselyűk táplálkoztak belőle. Az állatvédők úgy döntöttek akkor, az a természetes, ha a maradványokat ott hagyják, ahol megtalálták őket, hogy a maradék hús a hiénáké lehessen.

Cecil afféle menekültként, egyedül vándorolva érkezett a parkba, miután elüldözték előző területéről. "Összebarátkozott" egy másik hímmel, Jerichóval, együtt nőttek fel. Két oroszláncsalád védelmét látták el, az egyikben három nőstény él, a másikban szintén három nőstény hét kölyökkel - tette hozzá Stapelkamp.

Elmagyarázta, hogy Cecil elpusztulása után Jericho talán nem lesz képes egyedül megvédeni a területet, rivális oroszlánok elűzhetik onnan, így a nőstények és a kicsinyek is veszélybe kerülnek, elkergethetik vagy meg is ölhetik őket.

Ugyan Cecil megölésének részleteit nem ismeri, beszélt arról, milyen taktikával ejtik el az állatokat: magánterületre csalják őket, mint Cecilt is, ahol nem állnak a nemzeti park védelme alatt.

Az orvvadászok zebrát vagy zsiráfot lőnek le, tetemüket fára akasztják. A nagyvad figyelmének felkeltésére néha kiveszik a csalétek belső szerveit, melyeknek "még erősebb a szaguk", majd járművük hátuljára kötve hurcolják a nemzeti park határai mentén. Az is előfordul, hogy haldokló bölény hangját rögzítik és hangszórón közvetítik azt a ragadozónak. Így a vad egyenesen a vadászok fegyvere elé szalad - ecsetelte a kutató.

Hozzátette, hogy magánterületen is tilos a vadászat, amíg ki nem bocsátják a hivatalos, oroszlánokra vonatkozó kvótát, és ez idén még nem történt meg, tehát Cecil kilövése is törvénytelen volt.

A zimbabwei természetvédők szerint Walter Palmer minnesotai fogorvos 50 ezer dollárt (14 millió forint) fizetett egy helyi vadásznak és a magánterület tulajdonosának a védett vadállat illegális elejtéséhez nyújtott segítségükért. A zimbabwei állampolgárságú férfiakat szerdán bíróság elé állították, és keresik Palmert is, akinek holléte jelenleg ismeretlen.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.