Hogyan lett jó fiú Európa utolsó diktátorából?

Egy leheletnyivel sem lett demokratikusabb az utóbbi hónapokban a Belaruszt több mint két évtizede kormányzó Alekszandr Lukasenko, az EU mégis felfüggeszti az államfőt és környezetét sújtó pénzügyi és utazási szankciókat. A háttérben leginkább az áll, hogy Lukasenko szeretne menekülni a "testvéri" Oroszország túl szorosnak tűnő öleléséből, s Brüsszel Belarusszal is hajlandó barátkozni, ha ezzel gyengítheti az egyre inkább ellenfélként számon tartott Moszkva befolyását.

Hogyan lett jó fiú Európa utolsó diktátorából?

Akár az öt évvel ezelőtti jegyzetekből is megírhatták volna jelentésüket a Belaruszban hét végén tartott elnökválasztást értékelő EBESZ-megfigyelők: most is komoly gondok voltak a szavazatok összeszámlálásával, majd az adatok kezelésével, s 2010-hez hasonlóan az 1994 óta hatalomban lévő Alekszandr Lukasenko ismét hatalmas előnnyel indult. Miközben a téesz-elnökből államfővé avanzsált politikus valamennyi tévécsatornát uralta, az ellenjelölteknek se lehetőségük, se pénzük nem volt arra, hogy valódi választási kampányt folytassanak.

Csak az erőszakra ugrottak volna

Brüsszelnek hirtelen mégis megtetszett a voksolás módja, s a kulisszák mögött az EU vezető diplomatái már a választás napja előtt elhatározták: ha a hatalom nem vet be erőszakot az eredmények láttán esetleg tüntető ellenzékiek ellen, akkor januártól felfüggesztik a Lukasenkót és körét érintő beutazási tilalmat, s feloldják a bankszámlák zárolását is.

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök, miután leadata szavazatát a fehéroroszországi elnökválasztáson 2015. október 11-én
AFP / Ria Novosti / Viktor Tolochko

Az erőszak pedig elmaradt, főleg azért, mert ezúttal nem tüntetett senki. Míg korábban Lukasenko börtönbe záratta a túl sokat akadékoskodó ellenjelölteket, most valóban úgy nézett ki, hogy a közel tízmillió lakosú ország választópolgárainak többsége vagy támogatja Lukasenkót, vagy legalábbis beletörődött abba, hogy az "Európa utolsó diktátorként" is ismert politikus – aki most 84 százalékot kapott – még jó ideig a trónszékben maradjon.

A közhangulat változásának hátterében leginkább az áll, hogy Lukasenko minden csatornán azt az üzenetet igyekszik eljuttatni valamennyi polgárhoz, hogy ha lázadnak, az ország ugyanolyan káoszba és erőszakba süllyed, mint a szomszédos Ukrajna, amely már két éve nem képes talpra állni a kijevi zavargások, majd a krími és kelet-ukrajnai orosz beavatkozás okozta sokkok után.

Az ukrajnai párhuzamra vonatkozó üzenetek pedig gyorsan eljutottak a többséghez: a külföldiekkel beszélgető minszkiek folyamatosan azt hangsúlyozzák, akármilyen is legyen a csak "Bátkaként" emlegetett Lukasenko, annyit sikerült elérnie, hogy az országban nyugalom és viszonylagos jólét uralkodik. A javak elosztása pedig a szovjet időkre emlékeztet: jóval kisebb a kiugróan gazdag réteg, mint Oroszországban, s miközben a munkanélküliség elhanyagolható, az utcákon nem kóborolnak koldusok. Minszk egyébként sokkal szebb és élhetőbb város, mint azt az idegen gondolná: hatalmas parkok, széles sugárutak és szépen kivilágított házak jellemzik a várost, a régi negyedben pedig szépen helyreállított épületek fogadják a látogatókat.

Az ukrajnai események elgondolkodtatták Brüsszelt

Az üzenetek részben azért jutottak el a hallgatósághoz, mert szép számmal akad hasonlóság Ukrajna és Belarusz között. A Szovjetunió 1991-es széthullása után függetlenné vált két egykori tagköztársaságban meghatározó az orosz gazdasági és politikai befolyás: ahogy Ukrajnában, úgy Belaruszban is jórészt orosz állami, vagy magán kezekben vannak az energiaszektor legfontosabb elemei. Belaruszban például több évig tartó harc után a Gazprom megszerezte a Beltranszgaz nevű állami céget, az országon keresztül haladó gázvezetékek üzemeltetőjét – s Moszkva mindkét volt szovjet tagköztársaságban premizálja a vele együttműködő politikai erőket.

Ha a Kremlnek tetsző politikusok vannak hatalmon, akkor érkezik a hitel és az olcsó szénhidrogén, ha az ellenzék jut hatalomra, vagy a szövetségesnek vélt politikusok egyéni akciókat hajtanak végre, akkor azonnal jön az áremelés. Minszk esetében tovább növeli a Moszkvától függést, hogy Belarusz tagja az Oroszország vezette Eurázsiai Gazdasági Uniónak, s a vámuniónak köszönhetően – amíg Belarusz megbízhatóan viselkedik – belföldi áron érkezik az  olaj, ami évente 2-3 milliárd dolláros megtakarítást jelent a minszki költségvetés számára.

Az országlása éveiben általában megbízható szövetségesként viselkedő Lukasenkót is megdöbbentették az ukrajnai események, s amint a csapat- és rangjelzések nélküli orosz katonák megszállták a Krím félszigetet, a minszki parlament elfogadott egy olyan törvényt, amely azonnal ellenségnek minősít minden, "rejtélyesen felbukkanó" fegyveres csoportot. Lukasenko azzal is kifejezte nemtetszését, hogy nem ismerte el a Krím annektálását, vagy a kelet-ukrajnai területeken létrejött szakadár államocskákat.

Alekszandr Lukasenko és Vlagyimir Putyin a Kremlben 2015 márciusában
AFP / Sergei Karpukhin

Éppen ez – a Moszkvától való egyelőre bátortalan távolodás – a fő oka annak, hogy Brüsszel az értékalapú politizálást Belarusz tekintetében érdekalapúra cserélte: az EU valószínűleg abban bízik, hogy legalább részben le tudja választani Fehéroroszországot Oroszországról, s ezzel valamelyest csökkentheti a Kreml térségbeli befolyását.

Az EU-s politikaváltás másik oka az lehet, hogy az ukrajnai események Brüsszelt is gondolkodásra késztették. Ukrajnában ugyanis az EU és az USA által támogatott ellenzéki erők kerültek hatalomra, s bár Moszkva szövetségesei elvesztették a kormányzati posztokat, az orosz befolyás így is elégséges ahhoz, hogy a Kreml akadályozza az ország működését. Ha Belaruszban is győzne az ellenzék – erre most igencsak kicsi az esély – vélhetően hasonló forgatókönyv szerint folytatódna a válság: Moszkva "bebizonyítaná", hogy a puccsot a Nyugat "bábjai" hajtották végre, s ezért a "legitim" helyi vezetők segítségére sietne.