A koszovói albánok hősnek, a szerbek terroristavezérnek tartják Adem Jasarit, a 2008-ban függetlenné vált dél-szerbiai tartomány önálló állammá alakulásáért harcoló Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) alapítóját. Az akkor 36 éves Jasari a szinte kizárólag albánok lakta közép-koszovói Prekazban és környékén hajtott végre 1991-től kezdve szabotázsakciókat, majd gyilkos támadásokat a szerb rendőrök ellen. A bosszúra készülő belügyi egységek 1998 márciusában vették körül Jasariék több, megerősített épületből álló prekazi otthonát. A két napig tartó ostromban a megadást elutasító Jasari család 58 tagja halt meg, köztük nők és gyermekek, s a szerbek tömegsírba földelték el az áldozatokat.
A függetlenség kivívása után az időközben a túlélő családtagok által kiásott és a muszlim szokásoknak megfelelően újratemetett holttesteket díszsírhelyekbe helyezték át, és Jasariról nevezték el a pristinai repülőteret, valamint a nemzeti színházat. A prekazi épületeket nem állították helyre, a romokat állványokkal vették körül, és az emlékhellyé nyilvánított helyszínt megnyitották a látogatók előtt. Bár Prekaz igencsak kis település, a Jasari-házhoz folyamatosan érkeznek ma is a látogatók.
Az albánok és a szerbek viszonya csak lassan javul. Nincs ugyan már szükség arra, hogy a KFOR-erők külföldi, részben magyar békefenntartói válasszák szét őket, és évek óta nem csaptak össze a két nemzeti csoport képviselői, de a szavak szintjén egyelőre tovább élnek az ellentétek. Ez leginkább a két részre szakadt Mitrovicában érezhető, ahol az Ibar folyón túli északi városrészt ellenőrző szerbek azt mesélik, hogy változatlanul veszélyes lenne átmenni az albán többségű déli negyedekbe. „Ha ott szerbül beszélnénk, biztos, hogy pórul járnánk, de ha egy albán rándulna át, valószínűleg ő sem úszná meg szárazon” – értékelte a helyzetet egy mitrovicai szerb fiatalember. A szerbek, még ha jelenleg nincs is esélyük a revánsra, nem adják fel. „Most még gyengék vagyunk, de ha megerősödünk, mindent vissza fogunk szerezni, s ehhez még az oroszok segítségére sem lesz szükségünk” – állítja egy másik helyi férfi, aki szerint a koszovói válság mögött az USA áll, amely ha akar, bárhol krízishelyzetet teremhet. „Akár Erdélyben, akár Szlovákiában, akár a Vajdaságban, a gyufa az amerikaiak kezében van” – tette hozzá. Hasonlóan vélekednek a szerb ortodox egyház koszovói központjában, az albán környezetben lévő Pejában is. „Az óra körbejár, a körülmények folyamatosan változnak. Mi már ötszáz évet eltöltöttünk a törökök alatt is, isten tudja csak, mi történik majd itt” – mesélte magyar újságíróknak a szerb néven Pecsként ismert városban lévő női kolostorban élő egyik nővér.
A bizalmatlanság annak ellenére érezhető, hogy a szerb többségű északi országrész is egyre inkább integrálódik a főként albánokból álló pristinai kormány akarata szerint működő koszovói államba. Miközben szigorúan vigyáznak arra, hogy a közintézményekben dolgozó szerbek aránya országos szinten elérje a tíz százalékot, már a szerbek ellenőrzése alatt lévő városokban is megjelentek a koszovói rendőrség egységei, a határokon a koszovói határőrség és vámszolgálat működik. Tart az igazságszolgáltatás központosítása is, azaz a szerbek által megbízott bírókat lassan pristinai kinevezettek váltják fel. Az is a helyzet javulására utal, hogy a szerbek azt állítják ugyan, hogy nem mennek át az albánok lakta területekre, mikroszinten egyre több a gazdasági kapcsolat: megindult a kereskedelem, s minden szerb ismer olyan másikat, aki átjár az albán oldalra. „A harcokban részt vett generációk változatlanul előítéletekkel viseltethetnek egymás iránt, a fiatalok között viszont valóban beindult a párbeszéd. A mi tapasztalataink azt mutatják, hogy a normális életre törekvés végül felülírja a bizalmatlanságot” – vélekedett a térségbe évek óta visszajáró Szikra Csaba, a Balkan Calling/Experience Balkan Egyesület nevű, kulturális kapcsolatokat szervező nonprofit szervezet alelnöke.
