Több fordulóval, Boeing–747-es teherszállító repülőgéppel hozták a hazai valutát, a bolívart az utóbbi hónapokban Venezuelába a világ vezető bankjegynyomdáiból. A The Wall Street Journal amerikai gazdasági napilap úgy tudja, Nicolás Maduro venezuelai elnök a tavalyi év második felében legalább ötmilliárd darab különböző címletű bankjegyet rendelt meg a 30 milliós latin-amerikai ország számára. Decemberben pedig a caracasi jegybank állítólag további tízmilliárd darabról kezdett tárgyalást, miközben az amerikai jegybank és az Európai Központi Bank évente nagyjából nyolcmilliárd darabot nyomtat a bolívarnál sokkalta szélesebb körben forgó dollárból, illetve euróból. Az elképesztő mennyiségre azért van szükség, mert a venezuelai kormány nem hajlandó százasnál nagyobb címletet használni, mivel azzal elismerné az infláció elszabadulását.
Ez persze nem több öncsalásnál – és sokat lehetne spórolni a nyomtatáson a nagyobb címletek bevezetésével –, hiszen Venezuelában elsöpörte a gátakat a drágulás. Az infláció már tavaly is a világon a legnagyobb, 275 százalékos volt, és az IMF az idei évre 720 százalékost jósol. A százbolívaros a hivatalos kurzus százötvenszeresére emelkedett feketepiaci árfolyamon már kevesebb mint tíz dollárcentet ér. A venezuelaiak pedig kötegszám fizetnek készpénzzel az éttermekben és az üzletekben, ahol egyre súlyosabb az áruhiány. Az ország szinte minden alapvető élelmiszeripari termékből és gyógyszerből importra szorul. A támogatott árú közszükségleti cikkeket árusító állami szupermarketek előtt órákig kígyóznak a sorok, sokan mégis üres kézzel kénytelenek távozni, így a szabadpiacon a hivatalos ár többszörösét kell kifizetniük a szükséges bevásárlásért.
A gazdasági káosszal és humanitárius katasztrófával fenyegető helyzet elüt attól a képtől, amit az úgynevezett bolívari szocializmus atyja, az országot 1999-től a 2013-as haláláig vezető, karizmatikus Hugo Chávez lefestett honfitársai számára. A világ legnagyobb, csaknem 300 milliárd hordós (1 hordó = 159 liter) olajtartalékával rendelkező országa addig tudta a rendkívül költséges és pazarló – de Chávez, majd utódja, a buszsofőrből lett államfő, Maduro számára politikai biztonságot jelentő – jóléti intézkedéseket finanszírozni, amíg a nyersanyag ára szárnyalt. Az olaj árfolyama viszont az utóbbi másfél évben nagyot esett, s az átlagnál nehezebben feldolgozható venezuelai változatért már alig adnak 22–25 dollárt, miközben a világpiacokon irányadó Brent minőség hordója még 30 dollár fölött van. Ez azt jelenti, hogy az olajból származó bevétel – az export 95 százaléka – drámaian csökkent, s az adósságszolgálat után lassan már nem marad pénz semmire. Maduro egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy az ország teljesítse 120 milliárd dolláros adósságterhe törlesztését, ám egyre többen vélik úgy, hogy csak idő kérdése a fizetésképtelenség és olyan társadalmi-gazdasági robbanás, amilyen Argentína 2001-es államcsődjét kísérte.
Az összeomlás egyben Chávez örökségének, a bolívari szocializmusnak végét is jelentheti, és a mérleg keserű. A hivatalos propaganda szerint emberek millióit emelték ki a mélyszegénységből, ám ebből ma már kevés látszik. A gazdaság a legsúlyosabb válságát éli azóta, hogy Venezuela 1811-ben elnyerte a függetlenségét Spanyolországtól. A recesszió tavaly 10 százalék volt, az idén 8 százalék lehet, s a költségvetési hiány 2015-ben a független becslések szerint a GDP 20 százalékára rúgott – ezért is van szükség a forgalomban lévő pénzt tavaly a duplájára növelő bankóprésre. Egy felmérés szerint pedig a gazdaság mélyrepülése és a valuta elértéktelenedése miatt a venezuelaiak 76 százaléka számít szegénynek, miközben Chávez hatalomra jutása előtt, 1998-ban 55 százalék volt az arány. És közben az ország a számítások alapján 1300 milliárd dollárnyi olajbevételt élt fel.
A katasztrófával fenyegető folyamatokat azért is nehéz nemhogy megállítani, de még fékezni is, mert politikai patthelyzet bénítja az országot. A tavaly decemberi választásokat ugyanis – a gazdaság mélyrepülése és az elszegényedés keltette elégedetlenség hullámán – a Demokratikus Unió Kerekasztal (MUD) néven egyesült ellenzék nyerte. A gazdasági válságot és az áruhiányt jobboldali ellenfelei és imperialista ellenségei ármánykodásának tulajdonító Maduro mindent megtesz azért, hogy megőrizze hatalmát. A választás után még egy hónapig hivatalban lévő, szocialista párti törvényhozással gazdasági szükségállapotot, magának pedig 2015 végéig rendkívüli felhatalmazást szavaztatott meg – ezzel az eszközzel tanítómestere, Chávez is többször élt.
Maduro rendeleti úton korlátozta a jegybank függetlenségét, és lehetővé tette a gazdasági adatok elhallgatását, ami a bajok sokasodásával rutinná vált Venezuelában. A szocialista parlament a mandátumának lejárta előtt 13 új taggal töltötte fel a legfelső bíróságot, amely aztán készségesen megadta Madurónak azt az újabb rendkívüli felhatalmazást, amit a január 6-án hivatalba lépett, jobboldali többségű törvényhozás leszavazott. A legfelső bíróság azt is elérte, hogy három ellenzéki képviselő mandátumát – választási rendellenességek kivizsgálására hivatkozva – ne adják ki, így megfosztotta a jobboldali pártszövetséget az elnök hatalmának korlátozására alkalmas kétharmados többségtől, amit a MUD az urnáknál elnyert.
Az államfő átalakította a kormányt is, a gazdaságért felelős alelnöki posztra pedig azt a 39 éves Luis Salas balos szociológus-politológust nevezte ki, aki szerint az infláció a valóságban nem létezik, az csak „burzsoá kitalálmány”, s minden problémáért a „hiperspekulánsok” felelősek. Nála józanabb hangot ütött meg Jesús Faría, az NDK-ban tanult kommunista közgazdász, aki az újonnan létrehozott külkereskedelmi és befektetési minisztérium vezetőjeként a három különböző kurzust alkalmazó hivatalos valutaárfolyam-rendszer reformjáról beszélt, és arról, hogy csökkentik a költségvetésnek óriási terhet okozó üzemanyag-támogatást. A dolláronként ezerbolívaros feketepiaci árfolyamon számolva ugyanis egy dollárért 10 ezer liter benzint lehet venni.
A parlamentet ellenőrző ellenzék minden erejével azon van, hogy lerövidítse Maduro 2013-ban elnyert hatéves elnöki mandátumát, ám az államfő és szövetségeseinek manőverei miatt nincs könnyű dolga. Kétharmados többség hiányában a MUD – amelynek egységén már mutatkoznak repedések – nem válthat le minisztereket. Mivel a bíróságok és az államapparátus intézményei szocialista ellenőrzés alatt állnak, nehéz küzdelem vár az ellenzékre akkor is, ha élni akar azzal a lehetőséggel, hogy az elnök visszahívásáról a hivatali idejének felénél népszavazást lehet kiírni.
NAGY GÁBOR
