Nagy kvótacsata vár Orbánra az EU-török csúcsalkudozáson

Saját szemszögéből jól választotta ki a miniszterelnök a menekültkvótáról szóló népszavazást mint politikai eszközt. A belpolitikában az oktatás- és egészségügyi felhorkanások idején jól jön egy olyan kampány, amelyre fel lehet építeni az ez évi Fidesz-politikát. Mivel leghamarabb ősszel lehetne a népszavazásból valami, gyakorlatilag egész évben tematizálni lehet a menekültüggyel a közéletet.

A menekült- és a kvótakérdésben gyakorlatilag Orbán mögött áll az ország. Már tavaly májusban, amikor még alig-alig volt fogalmuk az embereknek, mit is takar a kvóta szó, a kétharmaduk ellene volt. A Nézőpont Intézet február végi felmérése pedig ennél is kedvezőbb képet rajzol fel Orbán számára: 80 százalék nem ért egyet a menedékkérők egységes kvótarendszer alapján történő szétosztásával, közülük 62 százalék teljes mértékben ellenzi azt. Ez azt is jelenti, hogy korántsem csak a kormánypártok hívei vannak a kvóta ellen, a baloldali pártok támogatóinak több mint fele is elutasítja. E tény tudomásulvételét jelzi, hogy az MSZP vezetői nem igazán határolódtak el Orbán népszavazási ötletétől. A miniszterelnök már akkor is sokat nyer az ügyön, ha esetleg jogi akadályok merülnének fel a népszavazás megtarthatóságával kapcsolatban (lásd Izomerős politika? című írásunkat).

AFP / Ozan Kose

Mivel biztos lehet belföldi támogatásában, könnyebben mozoghat nem túl EU-konform ötleteivel külföldön is. Ott viszont komoly konfliktusokra kell számítania. Információink szerint a február közepi EU-csúcson szinte csak pofonokat kapott. Már a találkozó előtti néppárti frakcióülésen is többen támadták menekültekkel kapcsolatos álláspontja miatt, majd az EU-s vezetők egymás közötti beszélgetésein sem kímélték. Renzi olasz miniszterelnök nyilvánossá tett fenyegetése a Magyarországnak kifizetendő uniós pénzek megvonásáról csak a felszín volt, többen és komolyan szóvá tették az elutasító magyar hozzáállást, a szolidaritás hiányát az EU problémáinak kezelése során. A finn pénzügyminiszter uniós tanácsadója, Pasi Rajala például Twitter-üzenetben jelezte: mi lenne, ha ők is népszavazást tartanának arról, hogy Finnország és mások 22 milliárd eurót fizessenek-e Magyarországnak strukturális alapokon keresztül, és 3,45 milliárd eurót vidékfejlesztésre?

Orbán felvette a kesztyűt. A kvótával kapcsolatos népszavazási ötletére számos uniós politikus felvonta a szemöldökét. Nemcsak azért, mert ezzel a magyar kormányfő megerősítette eddig is elutasító álláspontját, hanem amiatt is, mert elképzelhető, hogy követőkre talál. A nyitott határok tavaly nyáron még roppant támogatást élvező politikájának már régen vége, egyre több ország zárkózik be. Korábban nem ismerték fel a menekültkérdés súlyosságát, nem vették komolyan a külső határok megerősítésének fontosságát. A közös határvédelemben persze nem lenne könnyű megállapodni, hiszen akkor egyes országok, például Magyarország a szuverenitása megsértése miatt tiltakozna.

Leszavazásra ítélve

Azon lovagol az ellenzék egy része az uniós csúcstalálkozó óta, hogy az önmagát a „menekültkvóták” ádáz ellenségének beállító Orbán Viktor miniszterelnök miért „írta alá” a menedékkérők unión belüli áthelyezésének felgyorsítását sürgető közös európai tanácsi záróközleményt. E kérdésnek azonban nincs sok értelme, hiszen az uniós csúcsok végeztével kibocsátott, EU-zsargonban „konklúzióknak” nevezett dokumentumokat sohasem kell a résztvevőknek aláírniuk. Ezek politikai megállapodások, amelyek célja az, hogy minél jobban összehangolják a tagállamok első számú vezetőinek gondolkodását, aminek alapján aztán megindulhat a közösségi jogalkotás, vagyis az Európai Bizottság javaslatáról a szakminiszteri tanács és az Európai Parlament dönt. Ez a politikai összehangolás nem sikerült a menekültkvóták ügyében tavaly. Hiába utasította hát Orbán Pintér Sándor belügyminisztert, hogy voksoljon nemmel, amikor az első menekültkvóta-tervezet a belügyminiszteri tanács asztalára kerül, a magyar tárcavezető alulmaradt uniós kollégáival szemben. Ettől persze a törvényt be kell tartani, még ha a magyar kormány most az Európai Bíróságon igyekszik is bebizonyítani, hogy a döntés alapszerződés-ellenes. AFP / Emmanuel Dunand Mivel az EU alapszerződésének 2007-es módosítása óta alig maradt olyan jogalkotási terület, amiben ne minősített többségi szavazással döntenének a szakminiszterek, menekültügyben a magyar kormány még több ilyen leszavazás elé néz. Alighanem ez a perspektíva ösztökélte Orbánt arra, hogy a kvóta elleni referendumból európai „divatot” csinálva próbáljon meg blokkoló kisebbséget összetoborozni. A tavaly őszi kvótaszabály ugyanis csak a legnagyobb rohamnak kitett két tagállam hirtelen megsegítésére szolgál. Amely arról szól ugyanis, hogy összesen 120 ezer, megérkezésükkor szabályosan regisztrált eritreai, iraki és szír menedékkérőt kell áthelyezni Olaszországból és Görögországból más tagállamokba (Magyarországra 1294 főt), a kérelmüket ott elbírálni, a jogosulatlanokat pedig kitoloncolni, eltiltja továbbá a menekültet a schengeni övezetben való szabad mozgás jogától. Várhatóan a március 7-ei újabb csúcstalálkozón is napirendre kerül egy általánosabb érvényű, „Állandó áthelyezési válságmechanizmus” című tervezet, amely elvi alapon rendezne minden jövőbeni menekültügyi katasztrófahelyzetet. Ez a javaslat az elsőhöz hasonlóan csak a menedékkérők, nem pedig a menekültek szétosztására vonatkozik, vagyis az eljáró tagállam még mindig saját befogadási szabályai alapján szortírozhatná a migránsokat. Ezek az előképei egyébként az úgynevezett dublini rendszer tavaszra ígért, egyelőre körvonalazatlan reformjának. A jelenlegi szisztéma szerint ugyanis a menedékkérők igényét abban a tagállamban kell elbírálni, ahol először az EU területére léptek, és oda visszatoloncolhatók (ez utóbbit nem alkalmazza a tavaly őszi magyarországi „menekültvándorlás” óta Németország). Az átalakítás persze csak akkor működőképes, ha közösségi szinten egységesítik, hogy kinek is jár menekültstátus. A legtöbb tagállam gondolkodásában kéz a kézben jár a valódi menekültek befogadására szolgáló jogi, intézményi és fizikai infrastruktúra létrehozása, és a bevándorlók számának kezelhető mértékűre szorítása. A nemzeti szuverenitást a racionalitás fölé helyező tagországok – mint például Magyarország és Görögország – miatt mégsem ígérkezik könnyűnek a szintén minősített többségű szavazás az európai határ- és parti őrség létrehozásáról, amelyet az Európai Bizottság küldhetne egy tagállamba. Ez a megoldás is kudarcot vallhat, ha a március 7-ei EU–török csúcstalálkozón nem sikerül megállapodni, hogy Ankara tartsa vissza a szíriai menekülteket az Égei-tengerre hurcoló embercsempész bandákat, és – az EU-tól kapott 3 milliárd eurós támogatással – tegye élhetőbbé a területén lévő menekülttáborokat. A politikai alku része lenne, hogy – a balkáni menekültútvonalat tehermentesítendő – évente néhány tízezer „leigazolt” szír menekültet a török táborokból légi úton átmenetileg az EU-ba szállítanának, de ilyen kontingensekre a tagállamok önként tennének felajánlást.

Jól látszik azonban a történtek hatása Ausztria példáján. Werner Faymann osztrák kancellár tavaly szeptemberben még annak a véleményének adott hangot, hogy a következő években 7,5 millió menekültet gond nélkül integrálni tud Európa. S mindehhez még nagyon durva hangnemben támadta is a magyar kerítésépítést. Mára azonban ő lett az EU másik fekete báránya, hiszen napi kvótát határozott meg a beengedhető menedékkérők számáról. Ezzel dőlni kezdtek a dominók a Balkánon: amelyik ország beengedi magához a menekülőket, annál feltorlódnak, s ott kell kezelni a helyzetet. Végül ez azzal járt, hogy minden balkáni ország lezárta a határait, így a görögökre hagyták, csináljanak, amit tudnak a Törökországból oda érkező migránsáradattal.

A görögöket ez persze váratlanul érte, hiszen eddig nem csináltak mást, mint mutatták az utat a menekülőknek, merre is van Németország. A határaikat nem őrizték, a menekülteket alig regisztrálták, ehhez csak idén kezdtek igazán hozzá. Ausztria ráadásul Németország és az EU megkerülésével összerántotta a balkáni országokat, s megegyezett velük, hogy a macedón határ megerősítésével védik magukat. Mindez teljesen keresztbe tett Merkel német kancellár terveinek, aki ezért nagyon keményen le is teremtette Faymannt. Az osztrákoknak nem lett volna szabad kvótát bevezetniük – mondta egy interjújában Merkel –, hiszen ezzel ők is szembementek a közös uniós megoldás keresésével. Így viszont az osztrákok a további szkepszist erősítették egy generális megoldással szemben, amelyet elsősorban a németek szorgalmaznak, s ebben alapvetően a frontországok, az olaszok és a görögök támogatják őket.

Osztrák fertőtlenítőállomás a szlovén határnál. Korlátozott befogadás

AFP / Rene Gomolj

Merkelnek viszont a politikai jövője a tét, ezért is ragaszkodik a megoldás részeként a kvótához. A német polgárokkal azt már a tavaly nyári willkommenskulturral szemben valószínűleg nem tudná elfogadtatni, hogy ők állják a menekültellátás teljes terhét, mint azt eddig egymillió menedéket kérő befogadásával tették. Ezért szorgalmazza a német kancellár a kvóta szerinti szétosztást, amely azonban sem a tagállamok többségében, sem a menedékkérők körében nem örvend nagy népszerűségnek. Franciaország például már be is jelentette, hogy hajlandó annyi menekült átvételére, amennyit tavaly szeptemberben vállalt, többre azonban nem. Ezzel az osztrákok után Merkel másik közeli szövetségese is lehetetlenné teszi azt a tervet, hogy számbeli korlátozás nélkül szülessen megállapodás a kvótákról. Eddig csak 160 ezer menekült befogadását vállalták a tagállamok – 40 ezret önként, 120 ezret egy belügyminiszteri megállapodással, amelyet Magyarország nem szavazott meg –, az e feletti létszám pedig Németország nyakán maradna, akárcsak a még érkezők, már ha a németek továbbra is tartják magukat a menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini egyezmény egyoldalú felfüggesztéséhez.

A migránsáradat nem állt meg: az év első két hónapjában 100 ezret regisztráltak közülük Németországban. Ha a tavalyi arányban jönnek tovább, akkor legalább újabb egymillióval gyarapodhat a német népesség. Ez pedig már Merkel számára is kezelhetetlen helyzetet jelentene, hiszen mind a tartományok, mind az önkormányzatok, mind pártbeli ellenfelei berzenkednek ellene. Az pedig már nagyon komoly biztonsági problémákat is felvet, hogy a német belügyi tárca közlése szerint a Németországban regisztrált menekültek közül 130 ezerről nem tudják, hol tartózkodik.

Új hullámosok

Az erőszaké és a szenvedésé a fő szerep a görög–macedón határon, ahol naponta több ezerrel növekszik a Nyugat-Európa felé igyekvő közel-keleti és észak-afrikai menekültek száma. Ahogy emelkedik a létszám, úgy nyer teret a kilátástalanság, miután a balkáni útvonalon lévő államok sorra zárják le a határaikat, illetve szigorítják az átkelés szabályait. A görög–macedón határon – részben a Magyarországról beszerzett szögesdrótból – már a kerítés második vonala épül, s a szkopjei hatóságok egyre hosszabb időre zárják le az átkelőhelyeket. A görögországi Idoméni és a macedóniai Gevgelija közötti fő határállomás környékén már közel tízezer menekült zsúfolódott össze, s a hét elején a migránsok több hullámban megostromolták és áttörték a határzárat. A macedón rendőrök könnygázgránátokat is bevetettek, ám képtelenek tartósan újra ellenőrzésük alá vonni a két országot összekötő vasúti pályát lezáró hatalmas vaskaput és annak környékét. Idoméniben közben embertelen állapotok alakultak ki: éjszakánként a fűtetlen sátrak között rakott tüzek mellett próbálnak életben maradni az emberek. Nincs elég vizük és élelmiszerük, vészesen fogy a pénzük is, a segélyszervezetek pedig nem jutnak el mindenkihez. Athéni becslések szerint néhány hét alatt hetvenezerre nőhet a határ térségében megrekedők száma, s ennyi embert még alapszinten is képtelen hirtelen ellátni a súlyos gazdasági válságban lévő Görögország. Becslések szerint február végéig mintegy 120 ezer menekült jött Európába, s túlnyomó többségük Törökországon keresztül érkezett, s Görögországban lépett be az EU-ba. A görög-macedón határon. Új útvonalon? AFP / Louisa Gouliamaki A macedónok – akik most már csak a háború sújtotta Szíria és Irak állampolgárait engedik be – az utóbbi napokban viszont legfeljebb annyi migráns előtt nyitják meg a határt, amennyit az északra lévő Szerbia hajlandó átengedni a területén. Belgrád pedig csak annyi embert enged be, amennyit Horvátország, Szlovénia és Ausztria átvesz. Ez pedig nem sok: Bécs például naponta legfeljebb 80 menekültkérelmet hajlandó befogadni, s legfeljebb 3200 menekültet enged át az országon. A szerb hatóságok közben felújították azt a korábbi gyakorlatot, hogy buszokkal szállítják az északi országrészbe – a magyar és a horvát határ közelébe – a menekülteket. Ennek az az egyik következménye, hogy ismét egyre több menekült próbálkozik azzal, hogy a kerítésen átjutva lépjen be Magyarországra. Az utóbbi időben mindennap száznál több a kísérletező. Nő azok száma is, akik a magyar–szerb–román hármas határnál – a magyar zár keleti végénél – próbálkoznak meg belépni az unió területére, ám őket állítólag azonnal elfogják a román határőrök. Bakondi György, Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója már közölte: a szükséges technikai eszközök megvannak, így adott esetben szinte azonnal lezárhatják a magyar–román határt is. Németország is készülődik. A Welt am Sonntag című vasárnapi lap értesülései szerint – ha Brüsszelnek nem sikerül megállapodnia Törökországgal a menekültáradat megfékezéséről – Berlinben azt tervezik, hogy tavasszal lezárják a Bajorország és Ausztria közti hatvan átkelőt, és csak kisebb csoportokban engedik be az országba a „nem biztonságos” államokból érkezett menekülteket. A határsértőket pedig a „hátországba” vezényelt egységek fognák el. Közben bővítették a biztonságosnak minősített országok listáját, Észak-Afrikából Marokkó, Algéria és Tunézia is felkerült rá. Több jel utal arra, hogy a nyugat-balkáni útvonal bedugulása esetén a migránsok Görögországból Albániába kelnének át, ahonnan Olaszországba vezetne tovább az útjuk. Edi Rama miniszterelnök – miután menekültek több csoportja kísérelt meg belépni a zöldhatáron Görögország felől – azt közölte, hogy országának se pénze, se szándéka nincs arra, hogy más európai országok helyett megoldja a menekültválságot. „Nem fogjuk megmenteni az egész világot, míg mások lezárják a határokat” – közölte, s azt is elárulta, hogy Tirana és Róma már fél éve tárgyal arról, milyen lépéseket tegyenek, ha a migránsok áttérnek a Görögország–Albánia–Olaszország útvonalra.

Merkel ezért mindent egy lapra tett fel, amit úgy hívnak, hogy Törökország. Nincs B terve – mondta egy vasárnapi interjúban, s ha egy politikus ilyet mond, az nem sok jót jelent. Orbán nem rejtette véka alá a véleményét: bár „Sztambult”, vagyis Törökországot kormánya egyik legfontosabb szövetségesének tekinti, szerinte az EU és Törökország közötti megállapodás a menekültválság kezelésére csupán illúzió. Önmagában az, hogy Merkel az EU biztonságának kérdését az unión kívüli országtól teszi függővé, kiszolgáltatottá teheti Brüsszelt. Mert az igaz, hogy már a NATO hajói is részt vesznek a görög határ ellenőrzésében, ám Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentette: nem feladatuk a menekültek hajóinak visszafordítása, a kimentett migránsokat azonban a törökök visszafogadják.

AFP / Tobias Schwarz

Ankarában ki is használják az EU kiszolgáltatottságát. Az EU-ba utazás vízummentes lehetősége, a csatlakozási tárgyalások gyorsítása és eurómilliárdok fejében a törökök hajlandónak tűnnek feltartóztatni az emberáradatot. Az unió vezetői reménykednek, talán így sikerül a menekültek millióit az EU határain kívül tudni, tehát némi pénz és politikai engedmények fejében exportálni a problémát, amelyet részint maguk teremtettek. Az idő sürget: a görög belügyi EU-biztos, Dimitrisz Avramopulosz szerint ha a következő tíz napban nem történik áttörés az ügyben, akkor az egész schengeni rendszer összeomolhat. Merkel szerint viszont elképzelhető, hogy további tárgyalásokra lesz még szükség a törökökkel.

A március eleji EU-csúcs Törökország meggyőzéséről szól majd. Bár Orbán szkeptikus, és nagy szerepe volt abban is, hogy a török megoldás helyett a visegrádi országok a görög–macedón határ lezárását javasolták az EU-nak, nem ellenérdekelt a Törökországgal történő megállapodásban. Mint a legutóbbi EU-csúcson is kifejtette, ha a határok védelméről sikerül gondoskodni, akkor el lehet gondolkodni azon, „hogyan legyünk szolidárisak egymással és a menedékkérőkkel”. S ha az Európába érkező bevándorlók száma csökken, „akkor Magyarország is hajlandó menekülteket befogadni”. Az eddigi retorikáját és a népszavazási kezdeményezést látva ez az ígéret inkább az uniós közegnek szólt, mint valódi szándékot takar.