Újabb várost foglaltak vissza a hétvégén a szíriai kormányerők és szövetségeseik az Iszlám Államtól (IS). Ezúttal a damaszkuszi kormány szerint stratégiai jelentőségű el-Karjatein volt a zsákmány, amely a minap visszaszerzett Palmüra ókori várostól 100 kilométerre délnyugatra fekszik. Vagyis valóban úgy tűnik, hogy folytatódik Basar Asszad szír elnök rezsimjének az offenzívája, amelynek célja, hogy a valóban fontos keresztútnak számító Palmüra környékét megtisztítsák a dzsihádistáktól.
Palmüra visszavétele az első jelentős győzelme az Asszad-rendszernek az Iszlám Állammal szemben. A város történelmi jelentősége okán a siker nagy nemzetközi figyelmet kapott, és a környék ellenőrzésével biztosítani lehet az utánpótlás-útvonalakat az északi Aleppó felé. Palmüra egyúttal fontos ugródeszka az IS kalifátusának fővárosa, Rakka felé is. A győzelem korántsem volt azonban könnyű, az egy hónapig tartó ostrom során a szíriai kormányerők és szövetségeseik négyezer fegyverest veszítettek. A csatára Damaszkusz odavezényelte több elitegységét is – például a Tigris Erőket és a Sivatagi Héjákat –, és részt vett a harcokban a Hezbollah libanoni síita szervezet, valamint az iráni Forradalmi Gárda több milíciája is. Sőt egyes hírek szerint iraki, afgán és pakisztáni síita erők is csatlakoztak a támadókhoz.
De ennél a színes szövetségnél is hathatósabb volt az orosz légi támogatás – mintha Moszkva nemhogy kivonult volna Szíriából, hanem épp ellenkezőleg, nagyobb erőkkel tért vissza. Oroszország soha nem közölte pontosan, mekkora katonai potenciált vezényelt tavaly szeptember óta az arab országba, és azt sem, hogy a kivonulás közel egy hónappal ezelőtti bejelentése óta hogyan változott a helyzet. De a Reuters hírügynökség által hivatalos, hajózási és biztonsági adatokból, valamint bloggerek fotóiból összeállított információk szerint semmi jele a szíriai orosz katonai jelenlét gyengülésének. Sőt még több orosz hadihajó érkezett a Földközi-tenger vizeire, mégpedig igen súlyosan megrakva, legalábbis a hajók merüléséből ítélve.
Az IS Irakban is visszaszorult. A kormánycsapatok jelentős területeket foglaltak vissza Bagdadtól északra, valamint Anbár tartományban az Eufrátesz völgyében, egészen a fővárostól 150 kilométerre északnyugatra lévő Hit városáig. Amerikai légi támogatással és az iraki kurd pesmergák segítségével több falut is az ellenőrzésük alá vontak az északi Ninive tartományban, megközelítve Mahmúr várost, amely Moszultól 80 kilométerre délre fekszik. Amerikai források szerint az IS az idén elvesztette a meglepetésszerű 2014-es expanziója után szerzett és az eddigi legnagyobb kiterjedésű „birodalmának” közel 40 százalékát.
Bár a dzsihádisták foggal-körömmel harcoltak Palmüráért, az utóbbi időben napok alatt adták fel az ostrom alá került városokat, falvakat. Harci moráljuk egyértelműen gyengült, hírek érkeznek belső lázongásokról, árulásokról, statáriális kivégzésekről. A főként amerikai célzott likvidálások során pedig átlagosan minden három napban elveszítenek egy vezetőt. Az IS komoly katonai nyomás alá került, kilenc hónapja nem tudott jelentősebb sikeres offenzívát végrehajtani. Már nem minden esetben veszi fel a harcot a támadókkal, inkább menekül, és autóba rejtett pokolgépekkel vagy öngyilkos merényletekkel üt vissza. Az idén Damaszkuszban és Bagdadban százak haltak meg kamikaze akciókban. Sokan pedig a párizsi és a brüsszeli merényleteket is azzal magyarázzák, hogy az IS el akarja terelni a figyelmet az otthoni vereségekről. Könnyen lehet, hogy Európa az IS harmadik frontjává válhat.
Korai azonban győzelmet ünnepelni a dzsihádisták felett. Az ellenük fellépő erők orosz vagy amerikai bábáskodás alatt laza szövetséget alkotnak, sokszor ellenérdekelt felekkel. Szíriában például a több mint egy hónapja életbe lépett törékeny tűzszünet is hozzájárult ahhoz, hogy a kormánycsapatok és a velük szemben ellenséges mérsékelt ellenzék is az Iszlám Állam felé fordítsa a figyelmét. Az IS ellen komoly katonai sikereket elérő szíriai kurdok pedig – Damaszkusz rosszallását kiváltva – már be is jelentették önállóságukat. Irakban a kormánycsapatok és az iraki kurd pesmergák erőfeszítéseit iráni síita milíciák támogatják, akik viszont nem szövetségesei az USA-nak.
A további katonai sikereket, a szíriai polgárháború lezárását és az iraki megbékélést tehát leginkább a politikai közeledés késlekedése akadályozza. A Rakka elleni szír támadás előkészítését például hátráltatja a kurdok és az arabok közti feszültség: kik vegyenek részt az offenzívában, és kik irányítsák a várost, ha egyszer elfoglalják. Hasonló a helyzet Moszullal, ahol jelentős a szunnita lakosság létszáma. Az USA és a kurdok ellenzik a síita milíciák részvételét az iraki városért indítandó harcokban. Viszont mind Rakka, mind pedig Moszul elfoglalásánál szükség lehet minden katonára, az utóbbi ostromához például szakértők szerint 20–40 ezer fegyveres kell.
Az IS teljes katonai veresége legkorábban jövő év végére várható, de megint csak felmerül a politikai kibontakozás kérdése. Irakban például az északi kurd autonómia a hozzá tartozó három tartománynál már most is nagyobb területet ellenőriz, és korántsem felhőtlen a viszonya Bagdaddal. Szíriában a katonai sikereken felbuzdult Asszad kijelentette, hogy immár nem lenne nehéz megállapodni egy új kormányról az ellenzékkel. De az ellenzék és az USA Asszad távozását akarja. Valószínűleg egyébként egy ponton túl Moszkva sem ragaszkodhat a személyéhez, hiszen a több mint öt éve folyó polgárháborúban közel 300 ezren vesztették életüket, a 24 milliós lakosság fele elmenekült, jó része külföldre. Az ENSZ az eddigi károkat csaknem 100 milliárd dollárra taksálja, és ennek több mint a másfélszeresére becsüli az elmaradt GDP-t. Viszont mind a damaszkuszi kormány, mind az ellenzéke elutasítja a kurdok által követelt föderalista megoldást, amelyet egyébként Törökország is teljesen elvet.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy rendkívül szokatlan módon szíriai alavita vezetők a londoni BBC által megszerzett dokumentum szerint elhatárolódtak a szintén alavita Asszadtól. A talán már a jövőbe tekintő vallási személyiségek hangsúlyozták, hogy az irányzat híveit nem szabad a rezsim által elkövetett bűntettekkel azonosítani. A dokumentum szerzői a megnyilvánulást egyúttal az alaviták történetének fontos pillanataként, az identitásuk deklarációjaként értékelték. A X. század óta létező vallási irányzat eddigi jellemzője a titkolózás volt, és sokan a síiták közé sorolták őket.
A közösség nevében felszólalók most azonban fontosnak tartották leszögezni, hogy az alaviták nem a síita ág tagjai, hanem egy harmadik modell az iszlámon belül. Elismerték, hogy más monoteista vallások – így a kereszténység és a judaizmus – elemeit is a hagyományaikba illesztették. Hitet tettek a Korán mint a muszlimok szent könyve és hitük forrása, valamint a vallási egyenlőség és a világi Szíria mellett. Kérdés azonban, mekkora jelentősége lesz az „alavita kinyilatkoztatásnak” a jövőbeni szíriai politikai rendezésben. Asszad és klikkje ugyanis az elnyomó hatalom elleni 2011-es kezdeti tiltakozásból kikerekedett háborúnak – ellenségeivel egyetemben – kétségkívül vallási vetületet is kölcsönzött a saját rezsimje túléléséért.
KERESZTES IMRE
