szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A most 21 év körüli Kim Han Szol a netre feltöltött videó szerint anyjával és húgával bujkál egy rejtélyes szervezet segítségével.

Egy videó került fel az internetre a napokban, amelyen egy fiatal koreai férfi angolul azt állítja, hogy ő Kim Han Szol, az észak-koreai Kim család tagja, az apját – Kim Dzsong Namot – pedig néhány napja meggyilkolták. Kim Dzsong Nam a Koreai Munkapárt jelenlegi főtitkárának, az országot vezető Kim Dzsong Unnak volt a féltestvére, a korábbi vezető Kim Dzsong Il másik fiaként. Kim Dzsong Namot Malajziában egy reptéren ölték meg, feltehetőleg idegméreggel még február 13-án.

Kim Dzsong Nam fia, Kim Han Szol körülbelül 21 éves lehet, és miután apja otthagyta Észak-Koreát Kínában és Makaón nőtt fel – írja a BBC. A fiú 2012-ben interjút adott a finn televíziónak Boszniában, ahol a United World College nevű intézményben tanult, ekkor azt mondta, soha életében nem találkozott sem a nagyapjával, Kim Dzsong Illel, sem a nagybátyjával, Kim Dzsong Unnal. Akkor azt is mondta, szeretne majd visszamenni Észak-Koreába, hogy valamivel jobbá tegye az országot.

A fiatalember a most előkerült videón a személyazonossága igazolására bemutat egy útlevelet is, amelyben az adatokat azonban kitakarták, de elvileg egy észak-koreai diplomata útlevél látható a képen. A férfi azt mondja, hogy jelenleg az anyjával és a húgával van, és hogy hálás valakinek, vagy valaminek, de ezt is kivágták a videóból. "Remélem, hamarosan jobb lesz a helyzet" – mondja végül a férfi a videón.

A felvételt egy "Cheollima Civil Defense" nevű oldalra és annak YouTube-csatornájára töltötték fel, amelyet csak nemrég regisztráltak. A dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint az oldalhoz tartozó szervezet észak-koreaiaknak segíthet elszökni. Cheollima, vagy Csollima egyébként egy helység Phenjantól nem messze, de a csollima egy mitikus szárnyas lóalak neve is, amely az ötvenes évekbeli észak-koreai sztahanovista mozgalomnak, a Csollima mozgalomnak is nevet adott.

Magán az oldalon azt írják magukról, hogy a múlt hónapban keresték meg a szervezetet Kim Dzsong Nam családtagjai, akik védelmet kértek és el akartak menekülni. A szöveg szerint sikerült őket biztonságba helyezni, ám ezután tartózkodási helyükről többet nem fognak hírt adni.

Az oldalon a holland kormánynak, Kínának, és az Egyesült Államoknak mondanak köszönetet a segítségükért az ügyben, valamint egy negyedik állam kormányának, amelyet nem neveznek meg. Külön kiemelik viszont a koreai holland nagykövet, A. J. A. Embrechts segítségét. Hozzáteszik, számos nemzet visszautasította a családnak nyújtandó segítséget.

Az oldalon emellett koreaiul egy felhívás is olvasható, amelyben azt írják, ha valaki el akar szökni, vagy információt megosztani, akkor megvédik, vagy ingyen segítik a szökést Észak-Koreából. A szöveg szerint már sok észak-koreainak segítettek, és egy idézet is olvasható egy állítólagos magasrangú hivatalnoktól, aki arról ír, hogy csapdában érezte magát az országban, majd eleinte nem tudta, hogy megbízhat-e a szervezetben, mert nem tudott róla semmit, de végül segítették elszökni, és ezért nagyon hálás.

A videó linkjét a malajziai Channel News Asianak küldték el ismeretlenek, így került a sajtóhoz, bár azt nem tudni pontosan, hogy a magát Cheollima Civil Defense-ek nevező szervezet valós, vagy az észak-koreai kormány próbálja így csőbe húzni a rendszer ellenségeit.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!