Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Mintegy 750 híve jelölte Moszkvában vasárnap Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a márciusi orosz elnökválasztásra, igaz, már eltiltották az indulástól.
A nap folyamán mintegy 20 orosz városban tartottak Navalnij-párti megmozdulásokat annak ellenére, hogy a Központi Választási Bizottság többször is kifejtett álláspontja szerint a 41 éves politikus nem vehet részt az elnökválasztáson. Ennek oka a próbaidőre felfüggesztett, gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetés.
A jelölőgyűléseken a vonatkozó orosz jogszabály értelmében legkevesebb 500 embernek kellett részt vennie. A független jelölteknek 300 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy hivatalosan is elnökjelöltként jegyezzék be őket.
Navalnijt idén háromszor is letartóztatták amiatt, hogy nem engedélyezett, korrupcióellenes témájú tüntetéseket kezdeményezett.
A hétvége folyamán egyébként a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatásáról biztosította az újraválasztását függetlenként megpályázó Vlagyimir Putyin elnököt, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja pedig – saját kérésére – nem a vezetőjét, hanem a párton kívüli Pavel Grugyinin állami gazdasági igazgatót nevezte meg elnökjelöltjeként.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.